Ágyúgolyót és csempét találtak az egerszegi vár romjainál

4 pénztárcabarát úti tipp a nyár végére utazás Göcseji falumúzeum
Göcseji falumúzeum
Vágólapra másolva!
Az okleveles forrásokból, régészeti munkákból már korábban is ismert volt, hogy ezen a területen húzódik az egykori Egerszeg várának árka és keleti várfala, ezt pedig a tavalyi próbafeltárás eredményei is igazolták. A megelőző régészeti feltárás augusztus végén kezdődött el a Göcseji Múzeum melletti mintegy 900 négyzetméteres területen. A régészek két olyan cölöpsorra bukkantak, amelyek valószínűleg korábbi megerődítései a várnak.
Vágólapra másolva!

A Göcseji Múzeum régészei a török kori vár XVII. században épült, cölöp- és döngöltagyag-szerkezetű keleti falazata és az előtte húzódó vizesárok mellett a vár korábbi erődítésére utaló cölöpsorokat, a XVIII-XIX. században leégett épületek maradványait és egy ágyúgolyót is találtak - mondta el Simmer Lívia régész-muzeológus.

Göcseji falumúzeum Forrás: gocsejiskanzen.hu

A XVII. század közepére keltezhető cölöpsorokat az 1600-as évek elején épített palánkfaltól nyugatra találták meg.

Az ásatás másik meglepetése az a nagyméretű objektum, ami az elplanírozott palánkfal alatti rétegben került elő. Az objektum funkciója egyelőre még nem ismert, de a betöltéséből származó kályhacsempe töredékek nagy valószínűséggel a XV. század végére, XVI. század elejére keltezik

– mondta a Göcseji Múzeum régész-muzeológusa.

A keleti palánkfal belső oldalán egy olyan cölöpsoros konstrukció nyomait is megtalálták, mely egy összetettebb szerkezetű palánkerődítést sejtet. A feltárás egyik érdekessége az a téglaépület, melyet a levéltári adatok, valamint Póka Antal földmérő által az 1826-os tűzvész után készült térkép alapján a Festetics család 1824-ben megvásárolt épületével sikerült beazonosítani.

Zalaegerszeg, 2017. június 6. A Göcseji Múzeum munkatársai Zrínyi Miklós költő és hadtudós lova itatóvályújának egyik részét a medencébe helyezik a Zalavíz Zrt. zalaegerszegi telephelyén 2017. június 6-án. Az őrtilosi Zrínyi-újvárnál zajló régészeti munkálatok során nemrégiben előkerült leleteket ezen a napon szállították a vízmű telephelyére, ahol az itatóvályút végleges helyére kerülése előtt tiszta vizű medencében, levegőtől elzárva tárolják. MTI Fotó: Varga György Forrás: MTI/Varga György

A régészeti leletek szépen szemléltetik, hogy a Göcseji Múzeum melletti terület évszázadok óta lakott terület volt – fogalmazott Simmer Lívia. Rátaláltak a régi korok emlékeire: üveggyöngyök és sok-sok kerámiatöredék – zömében kályhacsempe maradvány – került elő.

A "meglepetés-lelet" egy ágyúgolyó volt, amely valószínűleg a vár készletéből származik, hiszen Egerszeg várát soha sem ostromolták.

A régészeti feltárás eredményeit múzeumpedagógiai foglakozás keretében, a helyszínen is bemutatják. Az általános- és középiskolás osztályok szerdánként rendhagyó történelem óra keretében megtekinthetik az ásatás folyamatát. Szombatonként a Göcseji Múzeum előtti térről az ásatás helyszínéig a vár vonalát végigjáró körséta indul.

Zalaegerszeg, 2017. június 6. Zrínyi Miklós költő és hadtudós lova itatóvályújának részei víz alatt egy medencében a Zalavíz Zrt. zalaegerszegi telephelyén 2017. június 6-án. Az őrtilosi Zrínyi-újvárnál zajló régészeti munkálatok során előkerült leleteket ezen a napon a Göcseji Múzeum munkatársai szállították a vízmű telephelyére, ahol az itatóvályút végleges helyére kerülése előtt tiszta vizű medencében, levegőtől elzárva tárolják. MTI Fotó: Varga György Forrás: MTI/Varga György

Az erődítmény stratégiai jelentősége a Kanizsai vár eleste után növekedett meg. Az új végvárrendszerhez tartozott, építése 1603 után kezdődött el, történetét számos forrás dokumentálja.

A várvédők 1664-ben egy nagyobb török sereg támadásakor felgyújtották a várat, a falakat az 1700-as évek elején elbontották, majd a várárkot is betemették.

Az egykori vár helyén a Modern Városok Program keretében Mindszenty-emlékközpont épül. A hercegprímásnak és a kommunista diktatúra egyházüldözésének emléket állító kiállítóhely a több mint ötmilliárd forintos, vallási turizmust is szolgáló városfejlesztési program részeként valósul meg Zalaegerszegen.