A Perlan-2 Argentína déli, patagóniai területén végrehajtott felszállása során 52 174 láb, vagyis 15 900 méteres GPS-magasságba emelkedett, túlszárnyalva ezzel a hajtómű nélküli gépek kategóriájában elért eddigi rekordmagasságot, a 15 400 métert.
Az előző rekordot a Perlan 1 projekt részeként még egy hagyományosnak tekinthető DG 505-ös kétüléses vitorlázógéppel állították be, amelynek fülkéjében a világhírű berepülőpilóta, Einar Enevoldson, valamint az ugyancsak világszerte ismert vakmerő pilóta-kalandor, Steve Fossett foglalt helyet.
Enevoldson nevéhez fűződik a világ mindmáig leggyorsabb sugárhajtású magassági felderítője, a Lockheed SR-71 „Balckbird" elődje, az A-12 berepülése, Steve Fosset neve pedig többek között arról vált ismertté, hogy
öt különböző sportágban 116 rekordot állított be,
amelyek közül 76 még ma is érvényesnek tekinthető.
(A Földet egyedül, egy hőlégballon gondolájában is körberepülő Fosset 2007. szeptember 3-án tűnt el a nevadai sivatag felett, maradványait csak egy évvel később találták meg repülőgépének roncsával együtt.) Véletlenszerű egybeesés, hogy a rekorddöntő magassági repülést éppen Steve Fosset halálának tizedik évfordulóján, 2017. szeptember 3-án hajtották végre.
Envoldson és Fossett repülése több fontos tényezőre is felhívta a szakemberek figyelmét. A korábbi rekordot beállító DG 505-ös vitorlázó nem rendelkezett túlnyomásos kabinnal, így a sztratoszféra alsó régiójába emelkedő gép fülkéjében a két pilóta az U-2, illetve az SR-71 hajózóihoz hasonlóan, űrruhaszerű szkafandert viselt.
A szkafander viszont rendkívül megnehezítette a szűkös kabinban elvégzendő munkát,
és alkalmatlannak bizonyult a tervekben megcélzott több órás repüléshez. Ezért a Perlan-2-t végül túlnyomásos pilótakabinnal építették meg. A hagyományos egy, vagy kétosztatú kabin helyett kis kerek ablakokkal ellátott pilótafülkét alakítottak ki.
A magassági repüléshez tervezett szárnyakat a sztratoszféra speciális viszonyainak, a rendkívül ritka levegőnek megfelelő profillal, azaz nagy fesztávval és nagy húrhosszúsággal alakították ki. (A Perlan-2 szárnyfesztávolsága 25,6 méter.)
Az új konstrukciót 2015-ben mutatták be először a nyilvánosságnak,
majd az év őszén kezdték meg vele a kísérleti repüléseket. 2016-ban az Airbus konzorcium elnöke is a magasba emelkedett a Perlan-2-vel.
A próbarepülések tapsztalatai alapján több mindent módosítottak a gépen, így többek között biztonságosabbá tették az oxigénellátó rendszert, valamint változtattaka pilóták által viselt fűthető kezeslábason is.
Próbák sorozatával ellenőrizték a mérőműszerek működését,
valamint a gép biztonsági berendezéseit. A Perlan-2-t egyrészt felszerelték egy olyan fékernyővel, amely átesés esetén képes stabilizálni a gép helyzetét, de a magassági vitorlázó az egész gép mentésére alkalmas nagy ernyővel is rendelkezik.
E berendezésekre igen nagy szükség van, ugyanis abban a magasság tartományban, ahol a Perlan-2 repül, a maximális és minimális sebességhatár között mindössze hat csomó a különbség.
A most szeptember 3-án Argentína dél-andesi térségében végrehajtott rekorddöntő repülésen két tapasztalt berepülőpilóta, Jim Payne, és Morgan Sandercock szíjazta be magát az ülésekbe.
El Calafate repteréről a Perlan-2-t egy motoros gép vontatta 3 300 méter (10 ezer láb) magasságig, a leoldás után a vitorlázó az itt különösen fejlett erős feláramlás segítségével kezdte meg emelkedését.(A hegyek felett a Csendes-óceán felől egyenletesen fújó erős szél hozza létre az intenzív feláramlást, az úgynevezett hullámot.)
A három napja történt repülésen a Perlan-2 kevés híján 16 kilométeres magasságba emelkedett.
Az első hírek szerint minden berendezés tökéletesen működött. Az Airbus tervei szerint jövőre csaknem megduplázzák a most elért rekordot 30 kilométeres magassággal.
A világ egyik vezető repülőgépgyártó óriása nem véletlenül finanszírozza a magassági repülési kísérleteket, hiszen a vállalat távlati céljai között szerepel egy olyan szuperszonikus utasszállító kifejlesztése, amely a sztratoszférában repülne.
Ezért is fontos, hogy minél több adatot gyűjtsenek az alsó-sztratoszféra légáramlási viszonyairól és légköri jellemzőiről. A több órásra tervezett kísérleti repülések alkalmával olyan tudományos megfigyeléseket is elvégezhetnek,
amelyre a héliummal töltött magaslégköri ballonok kevésbé alkalmasak.
A sztratoszféra a légkör legalsó és legsűrűbb rétege, a földfelszíntől átlagosan 12 kilométeres magasságig terjedő troposzféra felett helyezkedik el, és hozzávetőleg 50 kilométeres magasságban ér véget a felső határa.
Amíg a troposzférában a magasság növekedésével csökken a légrétegek hőmérséklete, addig
a sztratoszférában a leghidegebb légrétegek legalul, míg a melegebb levegő nagy magasságban található.
Az emberi szervezet számára a sztratoszféra 18 kilométer feletti zónája biológiai értelemben már világűrnek számít.
(Forrás: www.iho.hu)