A reggeli kihagyása hátráltathatja a gyerekek fejlődését

reggeli
A rendszeres reggelizés csökkenti az érrendszeri megbetegedések kockázatát, az új kutatás szerint
Vágólapra másolva!
A reggeli rendszeres kihagyása esetén előfordulhat, hogy a gyerekek nem jutnak hozzá a növekedésükhöz és fejlődésükhöz szükséges kulcsfontosságú tápanyagok ajánlott napi mennyiségéhez - állapították meg a King's College London (KCL) szakemberei.
Vágólapra másolva!

A kutatók egy korábbi felmérésre támaszkodva 802 négy és tíz, valamint 884 tizenegy és tizennyolc éves kor közötti nagy-britanniai gyermek ételnaplóit elemezték.

A vizsgálat során a szakemberek reggelinek tekintették, ha valaki több mint 100 kalóriát vitt be a szervezetébe reggel 6 és 9 óra között.

A rendszeres reggelizés fontos az egészséges fejlődéshez Forrás: Larisa Lofitskaya

Az eredmények szerint a napi rendszerességgel reggeliző gyerekek nagyobb mennyiségű folsavat, kalciumot, vasat és jódot fogyasztottak naponta, mint a reggelit kihagyó társaik.

A nem reggelizők 31,5 százaléka a brit kormány által ajánlott napi vasmennyiség alacsonyabb értékét sem érte el, míg a rendszeresen reggelizőknél ez az arány mindössze 4,4 százalék volt.

A British Journal of Nutrition című szaklap friss számában ismertetett tanulmány szerint a 4-10 éves gyerekek nagyobb mennyiségű folsavat, kalciumot, C-vitamint és jódot vettek magukhoz a reggelivel induló, mint a reggeli nélküli napokon.

"A tanulmányunk azt bizonyítja, hogy a reggeli kulcsfontosságú abban, hogy a szülők biztosítani tudják a gyermekeiknek szükséges tápanyagokat" - húzta alá Gerda Pot, a tanulmány egyik szerzője.