Közeledik a végzet kisbolygója, semmi nem élné túl a becsapódását

Apophis
A Földhöz közeledő Apophis
Vágólapra másolva!
A NASA Sugárhajtómű Laboratóriumának kutatói minden eddiginél pontosabban kiszámították, mekkora eséllyel csapódhat be a Földbe a sötétség egyiptomi istenéről elnevezett kisbolygó, az Apophis. A majdnem 300 méteres test 2029-ben és 2036-ban súrolja a Földet.
Vágólapra másolva!

Az Apophis 2004-es felfedezése után nem volt kizárható, hogy az aszteroida nekiütközik a Földnek, ami minden valószínűség szerint a földi élet végét jelentené. Az első pályaadatok alapján 2,7%-os esélyt adtak arra a csillagászok, hogy 2029-ben a kisbolygó becsapódik a Földbe. Ezzel az eddigi legmagasabb, 4-es fokozatot érte el a kozmikus katasztrófák 10 fokozatú "Richter-skáláján", a Torino-skálán: "nyugtalanító eseményként" osztályozták (közeli találkozás, 1 százalék körüli esély a becsapódásra, regionális méretű rombolás).

Kisebb a veszély, mint korábban gondolták

A NASA Sugárhajtómű Laboratóriumának (JPL) kutatói az azóta gyűjtött adatok alapján megnyugtatóbb eredményre jutottak. A mostani számítások szerint 1 a 100 000-hez az esélye a kisbolygó 2029-es becsapódásának.

A Földhöz közeledő Apophis kisbolygó fantáziarajza Forrás: NASA

Az aszteroida azonban csillagászati értelemben véve még így is hihetetlenül közel, nagyjából 29 000 kilométeres távolságban húzhat el a Föld mellett (emlékeztetőül: az átlagos Föld-Hold távolság 384 402 kilométer).

Teljesen nem kizárható a katasztrófa

„Még nem tudjuk teljesen kizárni annak lehetőségét, hogy becsapódik a bolygónkba, de úgy számoljuk, hogy ennek esélye csak 1 a 100 000-hez a következő száz év folyamán" – mondta Paul Chodas, a JPL Föld közeli objektumok tanulmányozásával foglalkozó részlegének igazgatója az Astrowatch.net portálnak.

Alberto Cellino, a Torinói Obszervatórium csillagásza némileg pesszimistábban látja a jövőt. Ő azt nyilatkozta júniusban az Astrowatch.net portálnak, hogy bár a 2029-es becsapódás lehetősége elenyésző, nem tudjuk kizárni az ilyen eseményt a távolabbi jövőben.

Sok a veszélyes űrobjektum

A földközeli objektumok pályája meglehetősen kaotikus. Ami ma nem jelent veszélyt, könnyen potenciális veszélyforrássá válhat a jövőben.

Az Apophis kisbolygó képe távcsővel nézve Forrás: University of Hawaii/David J. Tholen

A mai napig 1803 potenciálisan veszélyes aszteroidát (potentially hazardous asteroid, PHA) észleltek és tartanak nyilván. Ezek olyan, nagyjából 100 méter átmérőjű, űrben keringő sziklatömbök, amelyek 7,5 millió kilométernél jobban megközelíthetik a Földet. Egyelőre azonban egyetlen ismert PHA pályája sem olyan, hogy összeütközhetne a Földdel.