Csimpánzoknak tanították meg a kő-papír-olló játékszabályait

csimpánz
Nem tudni, hogyan szökhettek ki az elszabadult csimpánzok (a kép illusztráció)
Vágólapra másolva!
Csimpánzoknak tanították meg a kő-papír-olló nevű játék szabályait a Kiotói Egyetem emberszabásúakkal foglalkozó kutatóintézetének szakértői.
Vágólapra másolva!

A kísérletben hét csimpánz vett részt, amelyeknek monitoron mutattak be kettőt a játékhoz használt három kézmozdulatból - írja az MTI. E három mozdulat a követ jelképező ökölbe zárt kéz, a papírt jelképező nyitott tenyér és a két ujj által megformált olló.

Ha a győztes kézre mutattak, a csimpánzok jutalmul ételt kaptak. A kísérletet naponta mintegy 140 alkalommal ismételték.

Forrás: Origo

A kutatók kiemelték: átlag 100 nap után a 7 majomból 5 az esetek több mint 90 százalékában helyesen választott.

A csimpánzok ez alapján egy négyéves gyerek értelmi szintjén lehetnek, mert ez az a kor, amikor a gyerekek képesek megtanulni a játék szabályait - mondta el Macuzava Tecuro, a kutatás vezetője. A szakértő a következőkben azt akarja megtudni, képesek lehetnek-e a csimpánzok arra, hogy egymás ellen kő-papír-ollózzanak.