Magyar tudósok áttörése segíthet az Alzheimerrel élőkön

demencia
A kísérleti megfigyelések szerint már hat hetes intenzív tanulás után 30 évet fiatalodott az agy
Vágólapra másolva!
Áttörést ért el az Alzheimer-kór esetén jelentkező epilepszia diagnosztizálásában egy magyar kutatócsoport. Az epilepsziás működészavar korai kezelése lassíthatja az Alzheimer-kór tüneteinek romlását, és hozzájárulhat a betegek életminőségének megőrzéséhez is.
Vágólapra másolva!

Ma Magyarországon közel kétszázezer, Alzheimer-kórban szenvedő ember él, akiknek életminősége csak a korai diagnózissal és kezeléssel őrizhető meg. A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő betegek negyedénél epilepsziás rohamok mutathatóak ki, míg a páciensek felénél epilepsziás működészavar bizonyítható - olvasható az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben (OKITI) működő Alzheimer-Epilepszia kutatócsoport közleményében.

A Nemzeti Agykutatási Program (NAP) által támogatott magyar tudósok az agy elektromos tevékenységét 24 órán keresztül regisztráló, 32 csatornás Holter-EEG készülékkel vizsgálták a kutatásban résztvevő mintegy 80 betegeket, és három év alatt gyűjtött adatok elemzésével mutatták ki az összefüggést az epilepszia és az Alzheimer-kór között.

Forrás: AFP / BSIP / Fernando Da Cunha

Miért jelentős az eredmény?

Mivel az epilepszia tüneteinek enyhítésére számos gyógyszerrel rendelkezünk, ez az Alzheimer-kór ellen új terápiás támadáspont lehet" - idézi a közlemény Horváth András Attilát, a csoport kutatóorvosát.

Az elsődleges eredmények azt mutatják, hogy bizonyos epilepszia-ellenes gyógyszerek alkalmazásával a betegek életminősége javítható és állapotuk romlása lassítható.

Az eredményeket eddig 11 nemzetközi és hazai szakmai fórumon publikálták, többek között olyan neves orvosi folyóiratban is, mint a Journal of Alzheimer's Disease. Az idén az Európai Neurológiai Akadémia Kongresszusán Amszterdamban mutatták be a kutatás eredményeit, neves szakértőkből álló bizottság döntése alapján a legfontosabb újdonságokat összegző szekcióban.

Az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben zajló kutatómunka nemzetközileg is kiemelkedő, a témával ugyanis mindössze néhány kutatócsoport foglalkozik világszerte, és speciális, koponyán belüli EEG-elvezetéseket a magyarokon kívül mindössze egy kutatócsoport végez az Egyesült Államokban.

Évente összesen 7,7 millió új demens beteget regisztrálnak világszerte.

A demencia az egyik leggyakoribb időskori betegség, előfordulása az átlagéletkor emelkedésével évről évre nő. A demencia leggyakoribb oka az Alzheimer-kór.