Rekordidősen szült ikreket egy óriáspanda

panda
Panda
Vágólapra másolva!
Rekordmagas életkorban, 23 évesen szült ikreket egy óriáspanda Kína Szecsuán tartományában - közölte a csengtui Óriáspanda-tenyésztő Kutatóközpont.
Vágólapra másolva!

Az óriáspandáknál a 23 éves életkor nagyjából az ember 80 éves korának felel meg - írja az MTI. Hajce, a pandamama egy 175 grammos nőstény és egy 123,1 grammos hím bocsnak adott életet július 30-án a Volong Nemzeti Parkban a csengtui központ szerint.

Hajce azután maradt vemhes, hogy áprilisban egy Csopao nevű hímmel párosodott. A csengtui központ pandaszakértője, Li Töseng elmondta, hogy az idős nőstény számára saját állatorvost, tenyésztőt és testre szabott gondoskodást biztosítottak. Hajce már 19 évesen szült egyszer ikreket.

Illusztráció Forrás: Wikimedia Commons

Csütörtökig 21 pandakölyök jött világra a központban idén, köztük hét ikerpár. A becslések szerint kevesebb mint 2000 óriáspanda él még vadon Kína középső és déli részének három tartományában. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) tavaly szeptemberben levette a fajt a súlyosan veszélyeztetett állatok listájáról.