A skorpiók mérgének lefejésére alkalmas gépet fejlesztettek ki

Scorpion Aracnids Scorpion
Skorpió
Vágólapra másolva!
A skorpiók mérgének biztonságos lefejésére alkalmas gépet fejlesztettek ki kutatók Marokkóban.
Vágólapra másolva!

A skorpiók mérgező váladéka ugyan halálos veszélyt jelent az emberre, ám több száz olyan összetevőt tartalmaz, amelyeket molekulákra bontva hasznosítani lehetne az egészségügyben - írja az MTI.

Annak érdekében, hogy a mérget az emberre és az állatra nézve is biztonságosan el lehessen távolítani, marokkói szakemberek kifejlesztettek egy távirányítású "fejőgépet", amely rátapad a skorpió farkára és stimulálja a méregmirigyeket, hogy a váladék eltávozzon.

Mouad Mkamel, a casablancai II. Hasszán Egyetem kutatója egy csapat egyetemistával közösen fejlesztette ki a szerkezetet. A szakember szerint eddig naponta tíz skorpió mérgét tudták lecsapolni, ezentúl azonban naponta 150-nel is elboldogulnak.

Skorpió Forrás:Flickr/ Peter G W Jones

A kutatók ígéretes üzleti lehetőséget látnak a skorpiók mérgének lefejésében. Egy gramm méreg nagyjából 8 ezer dollárt (mintegy kétmillió forintot) ér, míg egy igazán ritka skorpió esetében akár a 12 ezer dollárt is elérheti egy ekkora mennyiség ára. A kutatók szabadalmaztatni akarják az eszközt és készen állnak annak tömeges gyártására.