Megdöbbentő látvány sokkolta a párizsiakat

ámbráscet
A szóban forgó installáció
Vágólapra másolva!
Hihetetlen látvány fogadta a párizsiakat a hét elején: egy óriási ámbráscet teteme feküdt a Szajna partján. Az állat mellett még kutatóknak öltözött emberek is sertepertéltek, úgy tűnt, mintha a „szakértők” a hatalmas testet tanulmányozták volna. Ahogy azonban a mondás is tartja: a látszat néha csal.
Vágólapra másolva!

A látottak sokakat megleptek, hiszen ki gondolná, hogy egy ámbráscet felúszna a Szajnán egészen a francia fővárosig. Nos, ez most sem valósult meg, a tetem nem igazi, hanem egy installáció része, ami azt a célt szolgálta, hogy felhívja a járókelők figyelmét az élővilág egyre siralmasabb állapotára.

Az IFL Science cikke szerint a „műcet” rendkívül élethűre sikeredett, még a bomló tetem szagát is sikerült leutánozni.

„A szobrot éjszaka helyeztük a partra, majd előkészítettük az élethű vért és a szagot” – írták az installáció készítői a weboldalukon. „Reggel az áltetemet körbekerítettük, hogy távol tartsuk a nézelődőket tőle. Létrehoztunk egy hétméteres kört, amin belül csak az általunk felbérelt színészek tartózkodhattak, akik egész idő alatt profin viselték álcájukat. A művészek egy nem létező természetvédelmi szervezet, az Északi-tengeri Bálnaszövetség munkatársait alakították” – írták a szervezők.

Az installáció Forrás: AFP/Bertrand Guay

A Mirror cikke szerint a projekt meggyőző volt, az emberek elhitték, hogy egy valódi nagy ámbráscet tetemét látják. „Nagyon elszomorít, hogy egy Atlanti-óceánban lakó állat itt köt ki, ez nagyon nincs rendben... és úgy hiszem, ez a mi hibánk lehet” – mondta egy párizsi lakos a lapnak.

Forrás: AFP/Bertrand Guay

A nagy ámbráscetek jelenlegi természetvédelmi státusza a sebezhető kategóriába esik, nagyon sok állat esik áldozatául a kereskedelmi célú bálnavadászatnak. Habár szinte teljesen elképzelhetetlen, hogy a nagy testű tengeri emlősök a Szajna partjáig ússzanak, gyakorta vetődnek ki az Északi-tenger partvidékére. Csak Nagy-Britannia partjainál évente 2-5 bálnatetemet fedeznek fel a szakemberek.