A cápák kulcsszerepet játszanak a korallzátonyok megőrzésében

kékcápa
Vágólapra másolva!
Kulcsszerepet játszanak a cápák a korallzátonyok egészségének megőrzésében az ausztrál partoknál - állapította meg egy tanulmány.
Vágólapra másolva!

A Nyugat-Ausztráliai Egyetem hétfőn mutatta be kutatásának eredményeit, amelyek szerint a ragadozó halak kiemelt szerepet játszanak a korallzátonyok ökoszisztémájában.

A cápák olyan kisebb ragadozó halakkal táplálkoznak, amelyek a korallok számára fontos növényevő állatokat pusztítanak el. Ezek az apró növényevő állatok azért fontosak, mert algákkal is táplálkoznak, és így megakadályozzák, hogy az algák túlszaporodjanak a fiatal korallokon.

kékcápa Forrás: Origo

A tudósok a kontinens északi részén végeztek vizsgálatokat, így a Nagy-korallzátonyon is, amely jelenleg súlyos korallfehéredésben szenved. A szakértők négy hónapot töltöttek a nyugati parton lévő Broome és a keleti parti Cairns közötti területen.

- foglalta össze Jessica Meeuwig, a program vezetője. A tanulmány szerint azok a korallzátonyok, ahol nagyobb a cápapopuláció, gyorsabban gyógyulnak fel a fehéredésből, és ritkábban betegszenek meg.