Sötétté változott daganatos betegek ősz haja az immunterápia miatt

Vágólapra másolva!
Az immunterápia hatására újra besötétültek a daganatos betegek ősz hajszálai.
Vágólapra másolva!

A kemoterápiáról köztudott, hogy mellékhatásként a haj kihullását okozhatja, ám az a 14 beteg, akiket spanyol orvosok új immunterápiás gyógyszerekkel kezeltek, másfajta mellékhatást tapasztalt.

A tanulmány szerint a szerek

helyreállíthatják a haj pigmentjét

a tüdőrákos betegeknél.

„Az első beteg esetében úgy véltük, hogy elszigetelt jelenségről van szó" - magyarázta Noelia Rivera, a Barcelonai Autonóm Egyetem bőrgyógyásza. Ám a szakemberek ugyanezt vették észre más betegeknél is.

A 14 beteg közül 52 tüdőrákos,

akiken az új gyógyszerek mellékhatásait vizsgálták. A legtöbbnek nem változott meg a hajszíne, de a 14 beteg esete azt bizonyítja, hogy nem elszigetelt dologról van szó. Az egyik beteg haja foltokban lett fekete.

Ezeket a gyógyszereket korábban melanómás betegeknél a haj színének elvesztésével hozták összefüggésbe.

Rivera közölte, folytatják kutatásukat, hogy megtalálják a magyarázatot, és bizonyítsák, nem véletlen fordulat történt. Megjegyezte, ezeknek a gyógyszereknek nagyon súlyos mellékhatásaik vannak, ezért nem biztonságosak egészséges emberek számára.