Törley – a név kötelez

Törley Pezsgőpincészet
A Törley Pezsgőpincészet látépe
Vágólapra másolva!
Törley József 1882-ben alapította Budafokon a pezsgőgyárát. Célul tűzte ki, hogy a francia pezsgőkkel egyenrangú vagy jobb pezsgőket készítsen. Mai utódai előtt is ugyanez a cél lebeg.
Vágólapra másolva!

Pár hete érdekes látogatásra invitálták a sajtó képviselőit a Törley Pezsgőpincészetbe. A cég két termékmenedzsere, Lőrik Tamás és Csomay András vezetett be minket a pezsgőgyártás rejtelmeibe.

Bár alapvető ismereteim már voltak a pezsgőkészítésről, de így a helyszínen még sosem láttam a folyamatot. Szinte hihetetlen milyen sok és gondos (ráadásul alig gépesíthető) munkát igényel egy-egy palack értékes nedű elkészítése. (Itt természetesen csak a palackban érlelt pezsgőkről van szó.)

Röviden összefoglalva, a pezsgőkészítés hagyományos eljárása folyamán az alapbor pezsgővé erjesztése (amelyhez úgynevezett tirázs likőrt használnak) és érlelése ugyanabban a palackban történik, amelyben végül értékesítésre kerül.

A Törley Pezsgőpincészet látépe Forrás: Törley Pezsgőpincészet

Az elegáns végeredmény érdekében fontos az alapborok esetében a viszonylag magas savtartalom, valamint a nem túl erős primer gyümölcsösséggel bíró karakter. Ezeknek a kívánalmaknak tökéletesen megfelelnek az Etyek-budai borvidékről származó borok.

Az érlelés során az élesztő maradványa, a seprő végig kapcsolatban áll a pezsgővel, és ezt az üledéket csak a forgalomba hozatal előtt távolítják el (ez a degorzsálás).

Az üledék eltávolítása után állítják be a pezsgő cukortartalmát úgynevezett expedíciós likőr felhasználásával (amely bor és cukor oldatát jelenti).

A pince bejárása folyamán számos különleges és kitűnő pezsgőt megkóstoltunk. Számomra a legizgalmasabb az expedíciós likőr hozzáadása nélkül készült nyers pezsgő, a palackban érlelt, de szűretlen pezsgő (amely sajnos így nem kerülhet bolti forgalomba) és a kanadai fogyasztók kedvence, a nálunk is kapható Hungaria Grande Cuvée Brut kóstolása volt.

Akit érdekel a pezsgőkészítés és a helyszínen szeretné megkóstolni a legfinomabb Törley (illetve Francois és Hungária) pezsgőket, annak érdemes ellátogatni a hónap első szombatján Budafokra, amikor vezetéssel bejárható a pincészet. Részletes információ a Törley Pezsgőpincészet honlapján található.