Különös bőrbetegségben szenved a Kéregember

Vágólapra másolva!
Elkülönülve él a különös bőrbetegségben szenvedő 58 éves "Kéregember" a kínai Henan tartományban. A helyiek halálosan rettegnek, hogy a rendkívüli pikkelysömörszerű betegség megfertőzi őket is.
Vágólapra másolva!

Li Hszia-tian, az 58 éves kínai férfi az 1950-es években találkozott bőrén a különös jelenséggel. Fejbőrét kéregszerű réteg kezdte el fokozotosan beborítani. Majd állítása szerint hajvágás közben az egyik ilyen réteget megvágták és az abból kifolyó folyadék megfertőzte a bőre más területeit is,

A férfi elmesélte a DailyMailnek, hogy először a fejét kezdte el beborítani, majd szépen a hátán is végig futott ez a különös kéregszerű "borítás".

A hátán és fülein kívül még a lábán is elterjedt egy kisebb területen ez a kérges, kemény réteg.

A helyiektől távol, elzárkozottan él lakásában, amit ő maga épített fel azért, hogy magányosan élhesse életét. Ugyanis a helyiek rettenetesen félnek tőle, hogy megfertőzi őket ezzel a bőrbetegséggel, ami egyébként az orvos szerint nem fertőző. "Kéregemberként" gúnyolták bőre miatt.

A férfi többször is megjelent az orvosi kezeléseken és vizsgálatokon, ahol csak addig jutottak, hogy pszoriázisban, azaz pikkelysömörben szenved. A pikkelysömörre vannak különböző gyógymódok mellyel ugyan nem tudják megszüntetni, csupán enyhíteni képesek a szenvedését.

A helyi orvosok, akikhez eljutott csupán annyit mondtak, hogy betegséget a környezeti hatások és a genetikája váltotta ki egy idő után.

De más orvosok abban reményekdnek, hogy eljut egy dermatológiai intézetbe, ahol ezt a különös kéregszerű réteget alaposan ki tudják vizsgálni és megfelelő gyógymódot tudnak majd neki biztosítani.

Az orvosi vizgsálatok és kezelések eddig is rengeteg pénzbe kerültek, amit átvállalt a helyi önkomrányzat és azt remélik, hogy a média segítségével még több erőforráshoz juthat, ami hozzásegíti őt a további vizsgálatok finanszírozásához.