Élő kígyót öklendezett vissza egy másik kígyó - videó

kígyó, Texas, evés
Vágólapra másolva!
A megevett kígyó már szinte teljesen eltűnt a másik kígyóban, de mégis sikerült élve kijutnia.
Vágólapra másolva!

Christopher Reynolds és felesége Texasban sétáltak, Newtonban, 150 mérföldre Houstontól, amikor néhány levél alatt észrevettek egy kígyót, aminek valami kilógott a száján.

A házaspár hamar rájött, hogy egy másik kígyó van a kígyó szájában, és azonnal videózni kezdtek. Megdöbbentek, mikor rájöttek, a megevett kígyó még él.

Szakértő szerint elképzelhető, hogy az emberek jelenléte rémítette meg a kígyót, ezért hagyott fel az evéssel és inkább visszavonult. Ugyanis a kígyók nem rágnak, így idő kell, amíg megemésztik az áldozatukat. Ez azonban többletsúlyt jelent, ami lelassítja őket – írja a National Geographic. Reynolds szerint a másik kígyónak ez volt a szerencsenapja.

Azt még nem állapították meg, pontosan milyen fajta kígyók láthatóak a videón.