Szőrén-szálán eltűnt egy egész csillag

sikertelen szupernóva
A csillag 2009-ben előbb felfénylett (bal oldalt), majd fokozatosan halványodva eltűnt. A 2015-ben készült képen már csak a hűlt helye figyelhető meg (jobb oldalt)
Vágólapra másolva!
Jelenlegi ismereteink szerint a fekete lyukak keletkezését szupernóva-robbanások előzik meg. Egy vadonatúj megfigyelés alapján viszont nem minden esetben ez a helyzet.
Vágólapra másolva!

A különös viselkedést a tőlünk 22 millió fényévre található N6946-BH1 csillagnál figyelték meg, amely az NGC 6946 galaxisban található. A csillagvárost „Tűzijáték Galaxis” néven is emlegetik, mivel a tudósok rendkívül sok szupernóva-robbanást észlelnek ebben a régióban – olvasható az IFL Science tudományos portálon.

Nagy tömegű csillagok esetében szupernóva-robbanás után a csillagmaradvány tömegétől függően fekete lyuk vagy neutroncsillag keletkezhet. Az Ohiói Egyetem munkatársai azonban különös dolgot figyeltek meg az LBT (Large Binocular Telescope) távcsővel. A Napnál 25-ször nagyobb tömegű csillag

mindenféle látványos robbanás nélkül, folyamatosan halványodva múlt ki

2009 és 2015 között. Az eredményt a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című csillagászati szaklapban ismertették.

A csillagot ezt követően megpróbálták felkutatni a Hubble és a Spitzer űrtávcsővel, ám nem akadtak a nyomára, csak a hűlt helyét látták. Még azt is kizárták, hogy esetleg porfelhő takarná el a kozmikus katasztrófa nyomait, a csillag egész egyszerűen szupernóva-robbanás „nélkül” tűnt el.

A jelenségben egyébként nincs semmi misztikus, a csillag magjának összeroskadása egyes elméletek szerint nem minden esetben vezet általunk is detektálható szupernóva-robbanáshoz. Bizonyos esetekben ugyanis a csillag magjának összeomlásából származó energiának egy csak kis része adódik át a születő fekete lyukat körülvevő anyagnak, emiatt annak nagy része beleesik a keletkező kozmikus képződménybe.

A tudomány ezt a forgatókönyvet „sikertelen szupernóvaként” ismeri, és a becslések szerint a nagy tömegű csillagok 30 százaléka válik ilyen módon fekete lyukká.

Mindezt azonban idáig nem sikerült élesben megfigyelni.

Illusztráció egy sikertelen szupernóváról Forrás: NASA, ESA, and P. Jeffries (STScI)/Space Telescope Science Institute Office Of Public Outreach

A „felszívódó” csillag

Christopher Kochanek, az Ohiói Egyetem professzora szerint, ha nagy tömegű csillagok szupernóva nélkül is fekete lyukká válhatnak, az megmagyarázhatja, miért nem látunk kozmikus robbanásokat a legmasszívabb csillagok pusztulásakor.

Az N6946-BH1 2009-ben korábbi állapotához képest egymilliószor fényesebbé vált, ami arra utalt, hogy rövidesen szupernóvaként fog kimúlni. Végül nem ez történt. Hamar drasztikusan halványodni kezdett, néhány hónappal később pedig „valósággal felszívódott”.

A csillag 2009-ben előbb felfénylett (baloldalt), majd fokozatosan halványodva eltűnt. A 2015-ben készült képen már csak a hűlt helye figyelhető meg (jobboldalt) Forrás: NASA

Ha ez a helyzet, az N6946-BH1 pusztulása lehet az első sikertelen szupernóva, amit meg tudtak figyelni a szakemberek.