Ha szerda, akkor Winelovers borkóstoló

Winelovers Wednesday
Winelovers Wednesday
Vágólapra másolva!
A Winelovers legújabb eseménysorozatán ezúttal a borvidékekre fókuszálnak, előadásokkal színesített kóstolók keretében. Szerdánként Budapestre hoznak 1-1 hazai borvidéket, ahol alkalmanként 10-14 borászt ismerhetnek meg a látogatók és kóstolhatják meg a térségre jellemző tételeket, ezenkívül izgalmas részleteket tudhat meg a vidék sajátosságairól az ingyenes előadásokon. Az első rendezvényen Balatonfüred és Csopak mutatkozott be.
Vágólapra másolva!

Nagyon jó ötlet a Wineloverstől, hogy igyekszik népszerűsíteni a kevésbé felkapott borvidékeket és borászokat. Az első rendezvényre ideális választás volt a Balatonfüred és Csopak környékén működő pincék bemutatása, hiszen számos kellemes borral ismerkedhetett meg a közönség.

Borozgatáshoz ideális tételek

A borvidék borászainak nagyon szimpatikus a filozófiája. Nem akarnak feltétlenül „nagy", testes borokat készíteni (persze az sem baj, ha ilyen is születik), hanem főként könnyedebb, illatos, üde, vagyis nyár esti balatoni borozgatásokhoz ideális tételeket kínálnak.

A résztvevő pincék (a részletes lista itt található) borai között

rossz borral (azaz, amit nem szívesen fogyasztanék el önként) nem találkoztam.

Persze értelemszerűen voltak jobban és kevésbé ízlő tételek, de ez egyéni ízlés kérdése is.

Winelovers Wednesday Forrás: Origo

Érdekesség, hogy a Balatonnál is kezdenek visszatérni a furminthoz, amely a filoxérajárvány előtt elterjedt volt a területen. Egyelőre ugyan még nem érik el a tokaji furmintok minőségét, de azt hiszem, nagy jövő áll előttük.

Számomra kiemelkedő borok

A teljesség igénye nélkül (és nem rangsorba állítva) felsorolnék néhány nekem nagyon tetsző tételt:

  • Balatoncsicsói Pinot Blanc 2016 (Gergely Borház)
  • Rajnai rizling 2016 (Vesztergom Pince)
  • Olaszrizling 2016 (Skrabski Pince)
  • Rajnai Rizling 2016 (Skrabski Pince)
  • Márga Furmint 2015 (Szent Donát Birtok)
  • Semillon 2016 (Koczor Pince)
  • Aszófői Olasz rizling 2016 (Fodorvin Családi Pincészet)
  • Dobosi Pincészet bioborai
Winelovers Wednesday Forrás: Origo

Némiképp kilógnak a sorból a

Pántlika Pincészet borai.

Egyrészt azért, mert jószerivel az összes boruk igen magas színvonalat képvisel (a Dobosi Pincészethez hasonlóan). Másrészt két csúcskategóriás vörös bort (Cabernet Sauvignon 2013, Cabertnet Sauvignon Reserve 2011) is hoztak, amelyek (nemcsak az érmeik miatt) valóban bármely borászatnak a díszei lehetnének.