Több mint 20 új Lendület-kutatócsoport alakulhat

Vágólapra másolva!
Huszonkét új Lendület-kutatócsoport alakulhat meg idén a Magyar Tudományos Akadémia fiatal kutatók számára kiírt kiválósági programja keretében - jelentette be Lovász László, a köztestület elnöke szerdán Budapesten.
Vágólapra másolva!

Lovász László kiemelte: 2017-ben összesen 96 érvényes pályázat érkezett a felhívásra, a nyerteseket két fordulóban, a magyar mellett külföldi szakértők bevonásával választották ki az öt évre szóló támogatásra.

Az új kutatócsoportok fele akadémiai kutatóközpontban, fele pedig valamelyik egyetemen alakulhat meg. Hét nyertes kutató külföldről érkezik haza - mondta el. Az alkalmazott tudományok területén először tavaly meghirdetett Célzott Lendület pályázatra idén öten jelentkeztek, közülük három projekt nyerte el az MTA támogatását. Lovász László szerint ebben a kategóriában csak olyan pályázatot fogadtak be, amelynél a versenyszféra valamely szereplője átvállalta a költségek egy jelentős részét.

A 2009-ben indult kiválósági programban eddig összesen 143 Lendület-kutatócsoport alakult meg.

Az Akadémia idén 3,5 milliárd forintot fordít a kutatócsoportok támogatására, ebből a 22 új kutatócsoport tervezett éves támogatása több mint 780 millió forint - fűzte hozzá. Lovász László hangsúlyozta azt is: tavaly rekordszámú, 12 magyar kutató nyert támogatást az Európai Kutatási Tanács (ERC) rangos pályázatán.

Jól mutatja az MTA kiválósági programjának sikerességét, hogy a magyar nyertesek többsége korábban a Lendület pályázaton is kapott támogatást - mutatott rá az eseményen, ahol Lendület-támogatást nyert tudósok bemutatták kutatási projektjeiket.

Taroltak a természettudományok

A nyertesek idén legnagyobb számban, kilencen a matematikai és természettudományok területéről kerültek ki.

Közülük Csonka Szabolcs fizikus kutatócsoportja a nanoáramkörök már megkezdett vizsgálatát és fejlesztését folytathatja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME), Feszty Dániel gépészmérnök a Széchenyi István Egyetemen (SZIE) egy járműakusztikai kutatócsoportot hozhat létre a program támogatásával. Török Péter a restaurációs ökológiával fog foglalkozni, vagyis hogy miként állíthatóak helyre a természetes élőhelyek az emberi tevékenység által érintett területeken.

Az élettudományok területéről hét pályázat nyert támogatást, köztük Pál Csaba az antibiotikum rezisztencia kialakulásának gyors és pontos diagnosztizálására dolgoz ki módszereket új antibiotikum-jelölt molekulákkal szemben, Csanády László kutatóorvos pedig olyan fehérjéknek a jobb megismerését tűzte ki célul, amelyek később a gyógyszertervezésben is felhasználhatóak lehetnek.

Miként birkózhatnak a családok egy családtag elvesztésével?

Hat kutató nyert támogatást a társadalom- és bölcsészettudományok területéről. Csörsz Rumen István irodalomtörténész az 1770 és 1820 közötti polgárosodó nyugat-magyarországi irodalmi nyilvánosságot fogja kutatni, Demeter Tamás filozófus a tudományos kutatás hátterében meghúzódó értékek történeti, filozófiai és szociológiai vizsgálatára alakít kutatócsoportot.

Erdélyi Gabriella Lendület-csoportjával azt fogja vizsgálni, hogy miként birkóztak meg egy-egy családtag elvesztésével a magyar családok a 16-19. században. A történész az eseményen úgy fogalmazott: a magyar történelem elmondható annak a történeteként, hogy miként küzdöttek meg az emberek a családok állandó széthullásával a magas halálozási arány miatt.

A rendezvény végén Török Ádám, az MTA főtitkára hangsúlyozta: kiemelkedően jó a Lendület program mérlege a hálózatépítés, a kapcsolati rendszerek kialakítása, valamint iskola- és kutatói helyek megteremtése terén, mindez pedig komoly felelősséget jelent a nyertesek és a befogadó intézmények számára is.