A szkíták még értettek a lótenyésztéshez – de aztán...

Az utóbbi 2300 évben valami nagyon nem stimmel a lótenyésztéssel: a földkerekség lovainak genetikai változatossága drasztikusan lecsökkent az őseikéhez képest. Pedig a szkíták idejében még minden rendben volt. De mit tudtak ők, amit mi elrontunk?

A szkíták vándorló legeltetők voltak, akik a vaskorban, nagyjából a Kr.e. 9. és 1. század között hatalmas területeket barangoltak be a közép-ázsiai sztyeppéken.

E pásztorkodásból élő nomádok, akik sátrakkal borított szekereken laktak, kivételes lovaglótudásukkal vonultak be a hadviselés történetébe. A szkíták az elsők között fejlesztették tökélyre a nyeregben lovaglás tudományát, és lovukat megülve többféle anyagból összedolgozott míves íjakkal nyilaztak. És – amint az a Science legfrissebb számában megjelent, 16 egyetem 33 kutatójának munkáját összefoglaló közleményből kiderül – a lovak tenyésztéséhez is páratlan érzékük volt.

A Koppenhágai Egyetem professzora, Ludovic Orlando által jegyzett cikk feltárja, mely kedvező tulajdonságokat igyekeztek a szkíták ötvözni, hogy a céljaiknak leginkább megfelelő paripákat kitenyésszék.

Forrás: Ludovic Orlando, Natural History Museum of Denmark, CNRS

Királyi lómaradványok

A tanulmány a szkíta királyi temetkezőhelyeken kivételesen jó állapotban megőrzött lómaradványoknak köszönheti létrejöttét. Szkíta kurgánokat – sztyeppei sírhalmokat – találunk például Oroszországban, az Altáj hegységbeli Tuva Köztársaság Arzsán nevű településének közelében, ahol több mint 200 lótetemet tártak fel az ásatások során, és a kazahsztáni Berelj mellett, ahol

egyetlen fagyott sírkamra nem kevesebb mint 13 lovat őrzött meg szinte érintetlenül.

Az archaikus DNS-minták kutatásának legmodernebb módszereit alkalmazva a tudósok 12 szkíta csődör génállományát szekvenálták. A 2300-2700 éves minták közül 11 Bereljből, míg a fennmaradó kettő az arzsáni lelőhelyről származott. A kutatók ezenkívül megszekvenálták egy 4100 évvel ezelőtt a mai Cseljabinszk (Oroszország) területén élt kanca genomját is. Ez a ló a szkítákat megelőző Szintasta-kultúrához tartozott, amely egyebek mellett arról ismeretes, hogy ők fejlesztették ki az első lóvontatta, kétkerekű szekereket.

Forrás: Eric Crubézy

A szőrszínt és -mintázatot meghatározó kulcsfontosságú génhelyek az elemzett mintákban nagy változatosságot mutattak, ami arra utal, hogy a szkíta lovak a pejtől a feketén, a gesztenyebarnán és a sárgán át a deresekig a legkülönbözőbb színekben pompáztak. Hiányzott a vizsgált lovak génállományából az oldalváltó jármódhoz szükséges mutáció, ezért a szkíta lovak nem voltak természetes poroszkálók. Az egyedek egy részében – de nem valamennyiükben – találtak viszont olyan génváltozatokat, amelyek a mai versenylovakban a rövidtávú sprintteljesítménnyel mutatnak összefüggést.

Mindez azt mutatja, hogy a szkíta tenyésztők nagyra értékelték az eltérő állóképességű és sebességű egyedek különböző adottságait.

„Kettő kivételével a vizsgált lovak nem álltak egymással rokonságban. Ez egybecseng Hérodotosznak a szkíta temetkezési szertartásokról adott leírásával, mely szerint a feláldozott lovak a sztyeppe széltében-hosszában vándorló, de egymással szövetségben álló törzsek felajánlásai voltak" – mondta el Pablo Librado, a Koppenhágai Egyetem GeoGenetikai Központjának munkatársa, a Science-cikk egyik vezető szerzője.

Szkíta ló Forrás: Carla Schaffer / Zainolla Samashev / AAAS

A szkíták jobbak voltak, mint a mai tenyésztők?

Fontos tanulság, hogy az elemzésnek alávetett ősi lovak egyike sem mutatta a beltenyésztés genetikai jegyeit, amiből arra következtethetünk, hogy

a szkíták sikeresen őrizték meg a természetes csordaszerkezetet,

és a kedvező tulajdonságok kiválogatását nem a néhány legértékesebb leszármazási vonal kizárólagos szaporításával valósították meg.

Ez szöges ellentétben áll a modern gyakorlattal, amelyben egyetlen tenyészcsődörrel akár több százszor is fedeztetnek. Az ősi lovak genomjában megfigyelt változatosság arra vall, hogy a szkíta tenyésztők összesen 121 génhelyen fejtettek ki szelekciót, mely gének többsége az elülső végtagok fejlődésére gyakorol hatást. Ez a szelekciós trend a csontokon mért morfológiai indexek alapján is felismerhető, és a szkítáknak a robusztusabb testfelépítésű lovak felé való vonzódását mutatja.

„Tanulmányunkkal szerettünk volna túllépni azokon a népszerű mítoszokon, amelyek a szkítákat agresszív harcosokként ábrázolják, akik koponyakehelyből szürcsölik ellenségeik vérét.

Rá kívántunk világítani arra a sokarcú és különleges kapcsolatra, amelyet ezek az emberek a lovaikkal ápoltak"

– vallotta Orlando, aki a GeoGenetikai Központ molekuláris régészet professzoraként irányította a kutatást.

Forrás: Bénédicte Lepretre

Árulkodó Y-kromoszóma

A tanulmány során létrehozott genomi adatbázisból további fontos tanulságok szűrhetők le a lótenyésztés mintegy 5500 éves történetére, valamint a háziasítás folyamatának egészére nézve.

Az ősi és a mai lovak genetikai változatosságának összehasonlításával a szerzők bizonyítékot találtak arra, hogy az elmúlt 2300 évben a világ lóállománya jelentős demográfiai összeomlást szenvedett el, ami a háziasított lófajták genetikai sokféleségének drasztikus csökkenéséhez vezetett. Ugyanebben az időszakban terjedt el és vált egyre kifejezettebbé az a tenyésztői tendencia, amelyben fokozatosan egyre és egyre kevesebb csődört vontak be az utódnemzésbe. Ez a trend mára odáig vezetett, hogy a modern tenyészállományok valamennyi ménjeinek Y-kromoszómája lényegében azonos, vagy legalábbis nagy fokban hasonló.

„A szkíta lópopulációkban még nagy számú Y-kromoszóma-haplotípus [génváltozat-kombináció – a ford.] létezett egymás mellett. A ló háziasításának első három évezrede alatt a tenyésztők megőrizték a hím leszármazási vonalak természetes sokféleségét, melynek azonban az utóbbi 2000 évben nyoma veszett" – szögezte le Cristina Gamba, aki a tanulmány idején szintén a koppenhágai GenGenetikai Központ munkatársa volt.

A szerzők azt is kimutatták, hogy a demográfiai összeomlás és az Y-kromoszóma változatosságának elvesztése az utóbbi 2300 év során a káros hatású mutációk jelentékeny mértékű felhalmozódásával is együtt járt.

Mivel e mutációk csökkentik hordozóik rátermettségét, nyugodtan kimondható, hogy a lótenyésztés utolsó két évezrede kedvezőtlen hatást gyakorolt a lóra mint fajra.

Forrás: Eric Crubézy

Elgondolkodtató, hogy a ló háziasításának első három évezrede a Szintasta-kultúrabeli és szkíta lógenomok tanúsága szerint még nem bírt ilyen káros következményekkel, ami ellentmond azon korábbi elméleteknek, melyek szerint a negatív hatásnak egészen a háziasítás kezdetétől fogva érvényesülnie kellene.

Úgy tűnik, hogy a ló háziasításának esetében a népesség utóbbi 2000 évben bekövetkezett összeomlása csökkentette a kedvezőtlen mutációk elleni mesterséges szelekció hatékonyságát, amelyek így felhalmozódhattak a genomban.