Nem a várt eredményeket hozta a NASA ikertanulmánya

Mark Scott Kelly
Mark (balra) és Scott (jobbra) Kelly, az ikerkísérlet résztvevői
Vágólapra másolva!
A NASA 2015-ben kezdett egyedülálló kísérletbe, amikor egy ikerpár egyik tagja, Scott Kelly űrutazáson vett részt, míg másikuk, Mark Kelly a Földön maradt. Most elkészültek az ikerpár első genetikai összehasonlító vizsgálatai, és egyelőre nem látjuk sokkal tisztábban, mit tesz az emberekkel az űrbeli élet, mint korábban.
Vágólapra másolva!

Különböző űrutazáson és Földön maradt emberek tulajdonságainak összehasonlítása elég kétséges eredményekre vezet. Ezért számít úttörőnek a NASA ikertanulmánya, ahol egy egypetéjű ikerpár egyik tagját felküldték a Nemzetközi Űrállomásra, a másik pedig itt maradt a Földön. Mivel az egypetéjű ikrek genetikai állománya eredetileg azonos, így minden bekövetkezett változás az űrutazás számlájára írható.

Több mint egy év az űrben

A Scott és Mark Kelly biológiáját összehasonlító tanulmány tíz elkülönülő vizsgálatból áll, és 12 egyetem vesz részt a kutatásban.

Mark (balra) és Scott (jobbra) Kelly, az ikerkísérlet résztvevői Forrás: NASA

Scott Kelly 340 napot töltött folyamatosan az űrben 2015 és 2016 között, és egész életében összesen 520 napot volt távol a Földtől. Testvére, Mark Kelly, aki szintén űrhajós, 54 napot töltött az űrben több különböző küldetés folyamán 2001 és 2011 között.

Az eredmények még csak most érkeznek, és bár a kutatók még távol állnak bármilyen következtetés levonásától,

már most jelentős különbségeket észleltek a két testvér között,

és ezek nem szükségszerűen olyanok, amikre számítottak.

Hosszabbodtak a telomerek

„Szinte mindenki arról számol be, hogy különbségeket látunk" – mondta a genetikuscsoport egyik tagja, Christopher Mason a Nature-nek. „Az adatok azonban olyan frissek, hogy egyik-másik még csak most jön le a szekvenáló készülékekről."

Az egerekkel folytatott kísérletek alapján – ahol többek közt máj- és agykárosodást mutattak ki – azt feltételezhetnénk, hogy a Scott Kellynél bekövetkező változások sokkal rosszabbak, mint amiket Marknál figyelnek meg, aki a Föld védő atmoszféraburkában töltötte az időt.

Scott Kelly az ISS fedélzetén Forrás: NASA

Az ikertanulmány egyik legmeghökkentőbb eredménye eddig azonban az, hogy az űrben töltött év alatt Scott

telomerjei – a kromoszómák végén elhelyezkedő védősapkák – valójában meghosszabbodtak

a fehérvérsejtjeiben a testvéréihez viszonyítva.

A hosszú telomer a hosszú élet jele

„Ez pont az ellenkezője annak, amire számítottunk" – mondta a csoport egyik tagja, Susan Bailey sugárbiológus. A telomerhosszabbodás váratlan tényét közben egy másik laboratórium is megerősítette.

Ez elég fura, mivel jelenleg a telomer hosszúságát gondolják

az egészség és a hosszú élet

egyik legfontosabb jelzőjének.

Minden egyes alkalommal, amikor a sejtek osztódnak, a telomerjeik rövidebbek lesznek, míg eljutnak addig a pontig, hogy a sejt tovább már nem tud osztódni. Ezek a sejtek vagy elpusztulnak, vagy „öreggé" válnak, azaz tovább már nem tudnak úgy növekedni és működni, ahogy kellene.

A telomer megrövidülése a rák és a korai halál nagyobb kockázatával jár, így a kutatók úgy vélik, minél hosszabbak valakinek a telomérái, annál valószínűbb, hogy elkerüli az öregedés káros hatásait.

A részletes eredmények pár hónap múlva várhatók

Egyelőre nem világos, miként jön létre ez a váratlanul kedvező hatás az űrben a kozmikus sugárzás, a gravitációhiány és a korlátozott étrendválaszték ellenére. Az egyik hipotézis szerint a változás annak köszönhető, hogy Scott többet edzett és szűkösebben étkezett, mint Mark lent a Földön, és ezek az előnyök nemcsak ellensúlyozták, de még túl is szárnyalták az űr káros hatásait. Ez jó hír a tervezett Mars-utazás résztvevőinek.

A visszatérés utáni pillanatok Forrás: NASA

A kutatók még azt is megállapították, hogy a két testvér

bélbaktériumainak összetételében és a génkifejeződésében is jelentős változás következett be.

Ez utóbbi arra utal, hogy az űr megváltoztatja annak módját, hogyan dolgozzák fel sejtjeink a genetikai információt. A bél mikrobiomjának változását pedig valószínűleg az eltérő étrend és a más alvási körülmények okozták.

Az előzetes eredményekről a NASA emberi kutatási programjának egy január végén, Texasban tartott tudományos konferenciáján számoltak be. Az eredményeket részletező, ellenőrzött cikkek várhatóan csak pár hónap múlva jelennek meg.