Keserédes privatizációs rémtörténet a rendszerváltás hajnaláról

Németh Miklós kormánya alatt születtek meg az első, a külföldi tőke széleskörű hazai befektetéseit biztosító jogszabályok

Mi köze van a magyar cukoriparnak a műholdakhoz és a világtengerekhez? És miért volt az 1989-es év a nagy fordulópont? Mit is jelentett valójában, hogy  „vitték, mint a cukrot”? Bertalan Péter történész-politológus ezekre a kérdésekre is választ ad legújabb, az Egy „keserédes” történet című könyvében, amelyben a magyarországi cukoripar hányatott sorsú magánosításának példáján keresztül mutatja be  a rendszerváltás korszakának privatizációs ellentmondásait.

Magyarország gazdasága és társadalma az 1980-as évek második felétől drámai fordulaton ment keresztül. Az egykori magyar ipar sikerágazatának tekintett élelmiszeripar, és azon belül a világhíres cukoripar privatizációja ekkorra vált szinte elkerülhetetlenné.

A szocializmus végóráiban hullámvasútra került az élelmiszeripar

Az 1989-es rendszerváltással összefüggő átalakulás komplex folyamat, amely politikai, gazdasági és társadalmi értelemben véve is földrengésként érte Közép-Kelet-Európát.

A magyar tárgyalásos rendszerváltást levezénylő Ellenzéki Kerekasztal képviselői, középen Antall Józseffel, a legerősebb ellenzéki formáció, a Magyar Demokrata Fórum elnökével, 1989-ben. Jobb oldalt Orbán Viktor, köztük Szabad György. Forrás: Antall 25

A változások elkapkodottnak tűnő tempójában

a magyar élelmiszeripar gyenge alkalmazkodóképessége miatt, súlyos válságot élt át.

„A magyar cukoripar a rendszerváltás gazdasági és geopolitikai kataklizmájában összeomlott, szinte megsemmisült, csak a Kaposvári Cukorgyár maradt meg a múlt emlékeként és a jövő reményeként” – írja Bertalan Péter.

Bertalan Péter történész-politológus, a Kaposvári Egyetem tanszékvezető egyetemi docense Forrás: Somogy Portál

– A kaposvári kivételével a gyárak egymás után szűntek meg. Az ambivalens gazdasági jelenség minden tényezője a rendszerváltás hullámvasúthoz hasonló pályájának sok jellemző mozzanatában magában foglalja az 1990-1991 utáni több mint két évtized fordulatainak karakteres jellemzőit.

Globalizmus szülte krónikus adósságválság

Bertalan Péter kutatásai szerint a globalizálódás elsőrendű problematikája az 1970-es évek óta az eladósodás folyamata volt.

Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank nagyhatalmú első elnökhelyettese. Az 1970-es évektől a tervgazdálkodáson alapuló szocialista népgazdaság súlyos pénzügyi válságba került Forrás: MTI/Szebellédy Géza

„A rendszerváltozás elején 21 milliárd dolláros adósságállománnyal rendelkezett az ország, húsz évvel később az államháztartás adósságállománya közelítette a száznegyven milliárd dollárt” – jegyzi meg a téma kapcsán a kötet egyik lektora, Lentner Csaba közgazdászprofesszor, egyetemi tanár.

Dr. Lentner Csaba közgazdász professzor, egyetemi tanár Forrás: www.lentnercsaba.com

Az ehhez kapcsolódó hitelek felvétele a vértátömlesztés jelentőségével bírt, ennek árát azonban a globális gazdasági mechanizmus törvényei szerint meg kellett fizetni, ám ebben az időszakban minden valuta árfolyama a dollárhoz való viszonyulástól függött.

Richard Nixon amerikai elnök és felesége, valamint Nicolae és Elena Ceausescu a Fehér Házban, 1973-ban. Nixon elnöksége alatt, 1971-ben szüntették meg a dollár kibocsátásának aranyfedezethez kötöttségét Forrás: Wikipedia

Ahogy a könyv rámutat: korábban az USA a pénzvilág abszolút ura volt, és ez a szisztéma egészen 1971. augusztusig fennállt (ekkor jelentette be Nixon elnök a dollár leértékelését).

A kamatrabszolgaság diszkrét bája

Az 1980-as években tömegessé vált a hitelfelvételi folyamat, és a megemelkedett kamatszintek fokozatosan megnövelték az adósok törlesztőrészleteit. Ezeknek a folyamatos fizetéséhez azonban újabb hitelek felvételére volt szükség, melyek kamatterhei már korántsem voltak kedvezőek.

Leonyid Iljics Brezsnyev, az SZKP főtitkára, és Kádár János, az MSZMP első titkára (jobb szélen Biszku Béla, a kép bal oldalán pedig Rajnai Sándor moszkvai nagykövet áll.) Magyarországnak a Nemzetközi Valutalaphoz történt 1982-es csatlakozását a szovjet pártvezetés nem nézte jó szemmel, de az ország államcsőddel fenyegető katasztrofális gazdasági helyzete miatt, kénytelen volt lenyelni a békát Forrás: RIA Novosti/RIA Novosti/Lev Ivanov

A hitelt felvevő országok adósságspirálba kerültek, ami az adósságterhek folyamatos növekedését jelentette

– hangsúlyozza Bertalan Péter. – A hitelt felvevő országok gazdasági növekedése lelassult, amit egyrészt a cserearány romlása okozott, másrészt az, hogy a felvett hitelek jelentős része nem beruházásokra, hanem közvetlen életszínvonal-fenntartó, -javító intézkedésekre fordítódott. A hitelállomány kigazdálkodása lehetetlenné vált.”

Mihail Gorbacsov 1985-ben az SZKP élére került reformista főtitkár Erich Honecker, a Német Demokratikus Köztársaság vonalas pártvezetőjének társaságában. Az 1980-as évek második felére a kelet-európai szocialista országok a csőd szélére kerültek Forrás: Origo

Mindezek hatására Lengyelország, Magyarország, Kelet-Németország és Csehszlovákia gazdasága 1989 végére dominóként omlott össze.

Összeomlik a valós alapok nélküli szocialista gazdasági modell

Magyarországon ekkoriban az ipari kapacitás közel 30-40 százalékát felszámolták, míg a megmaradt rész modernizációra, technológiai fejlesztésre szorult az amortizáció miatt. Csökkeni kezdett a termelékenység, bizalmatlanná vált a külföldi tőke, és kapun belülre került a munkanélküliség.

Kádár János, az MSZMP főtitkára és az őt váltó Grósz Károly miniszterelnök, aki 1987 szeptemberétől állt a Minisztertanács, majd 1988. májustól a párt élén Forrás: Fortepan

A kölcsönöket több nyugati banktól vettük fel, és a költségvetés kiadásai évről évre meghaladták a bevételeket.

Fekete János (a kép bal szélén, ülve) az MNB első elnökhelyettese kulcsszerepet játszott a késői Kádár-korszak éveiben a nemzetközi pénzügyi szervezetektől történt hitelfelvételben Forrás: Origo

„Az 1980-as évek végére a bruttó 21 milliárd dollár adósság mellett az ország valutatartalékai 600 millió dollárra csökkentek, így az adósságspirál és az inflációspirál kettős csapdájában vergődünk” – idézi az Egy „keserédes” történet című könyv, amely hozzáteszi, hogy csak a kétpólusú világ megszűnése után kezdődhetett meg Közép-Kelet-Európa régiójában a rendszerváltás történelmi folyamata.

Tarthatatlanná hízott a fizetési mérleg hiánya

A privatizáció kiindulópontja a szocialista rendszer utolsó hivatalban volt kormánya, a Németh-adminisztráció idején megalkotott, és az országgyűlés által elfogadott, a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. számú törvény, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó, és az úgynevezett spontán privatizáció jogalapját megteremtő átalakulási törvény volt.

Szűrös Mátyás, Pozsgai Imre, Nyers Rezső, Németh Miklós és Horn Gyula a párt vezető személyiségei a Magyar Szocialista Párt választási fesztiválján, a Budapest Sportcsarnokban, 1990. március 22-én. A korábbi állampárt sikeresen átmentette hatalmát a rendszerváltozás utáni évekre, és különösen a gazdasági szférában őrize meg pozícióit az 1990-es évek elején Forrás: MTI/Varga László

Ezekben a jogszabályokban fektették le az átmeneti időszakot jellemző úgynevezett magyar gazdasági modell alapjait.

Németh Miklós miniszterelnök, a rendszerváltás előtti utolsó állampárti kabinet feje. A Németh-kormány alatt alkották meg a spontán privatizációt lehetővé tevő társasági és átalakulási törvényt Forrás: Fortepan

Így többek között azt, hogy „az eladás tárgya a társasági formában működő életképes vállalkozás, amelynek tovább működtetéséhez az új tulajdonosnak többségi szavazatnyi tulajdonhányadot kell megvásárolnia, továbbá, hogy az esetek többségében az új tulajdonosok a vállalat szempontjából külső befektetők. Általános gyakorlattá vált a kötelező versenyeztetés, a bevétel minél nagyobb arányban a központi költségvetésbe került”.

Matolcsy György közgazdász, jegybankelnök szerint, az ikerdeficit megszűnése után is tarthatatlan fizetésimérleg-hiány jellemezte a magyar gazdaságot Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A könyv Matolcsy György jegybankelnököt idézve rámutat, hogy 1974 és 1984 közötti évtizedben nagyrészt ikerdeficit jellemezte a magyar gazdaságot, majd ez 1984 és 1990 között ugyan megszűnt, de fennmaradt a tarthatatlan fizetési hiány.

Önmagát gerjesztő állami kótyavetye

A privatizáció megindítását az állami vagyonnak az 1980-as évek végétől kezdődő viharos értékvesztése okozta.

Az eladósodás ugyanis önmagát gerjesztő folyamat.

Közép-Kelet-Európa országai törleszteni csak a privatizáció során eladott állami vagyonok „rendkívüli mértékű dömpingszerű” kisajátítása árán tudtak.

A „vadprivatizáció” érzékenyen érintette a cukoripart Forrás: MTI/Varga György

A vagyontárgyak leszorított áron kerültek a piacra, a kereslet-kínálat egyensúlya az eladók kárára és a vevők hasznára alakult.

„A privatizálást mély gazdasági krízisben kellett beindítani, és ennek kényszerűsége miatt a nemzeti vagyon magánkézbe kerülése a végkiárusítást jelentette – írja Bertalan Péter. – A privatizáció egyik feladata az állampolgárok bevonása volt a magánosítás folyamatába, aminek módozatai közé tartozott a reprivatizáció, a kisprivatizáció, a decentralizált privatizáció és a kárpótlási jegyes privatizáció.”

A privatizáció gyökeresen átrendezte a nemzetgazdasági viszonyokat Forrás: MTI/Vajda János

Hozzáteszi: a teljes értékű privatizáció tulajdoncserét valósított meg, viszont itt csak a birtok és a használati tulajdonosi rész jogosítványát juttatták a magánszemélyeknek.

Nem ezt várta a „dolgozó nép”: tömegek kerültek utcára

Több nagyüzem privatizációja kezdődött el az országban. Az általános privatizációs feltételek között szerepelt az eladásra felkínált üzem modernizálása, a piacok megtartása

és a „racionalizálás”, azaz a munkaerő egy részének elbocsátása.

A gazdasági rendszerváltás, elsősorban a privatizáció következtében rövid idő alatt jelentősen megugrott a munkanélküliség Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A legnagyobbak közt a Tungsram és az Ikarus is ott szerepelt.

A nagyobb értékű nemzeti tulajdont képező cégek áruba bocsátása a globális szabad piac feltételei között folyt

– hangsúlyozza a szerző. – A magánosítás folyamatának állami ellenőrzés alá helyezése és lelassulása ellenére 1990-ben folytatódott a gazdasági átalakulás folyamata: az inflációs ráta 17 százalékról 29 százalékra szökött, a munkajövedelmek átlagos szintje 6,9 százalékkal, a lakosság fogyasztása 4-5 százalékkal csökkent.

Az 1990-ben hivatalba lépett első Antall-kormányra várt a korábbi állampárt csődtömegének kezelése, és a súlyos társadalmi konfliktusokkal együtt járó gazdasági rendszerváltás levezénylése Forrás: Antall 25/MTI

A regisztrált munkanélküliek száma 70 ezerre nőtt.”

Színre lép a mindent elsöprő külföldi tőke

A cukoripar államosítása még 1948-ban kezdődött el, amikor az ország 12 gyárából 11 állami tulajdonba került.

Az üzemeket nemzeti vállalatokká alakították át,

és irányításukat az Élelmiszeripari Minisztérium egyik egységére, a Cukoripari Igazgatóságra bízták (amit 1964-ben országos vállalattá alakítottak át). Ezek a gyárak gondoskodtak az ország teljes cukor ellátásáról.

Kilós kiszerelésű kristálycukrot szortíroz egy dolgozó a Magyar Cukor Zrt. kaposvári cukorgyárában. A cukoripari vállalat az osztrák Agrana csoport többségi tulajdonába került Forrás: MTI/Varga György

A cukorgyárakban komoly technikai, technológiafejlesztésre is sor került. 1990-ben például a cukoripar átlagos napi répafeldolgozása közel 44 ezer tonna volt óránként (ez az 1948. évi teljesítmény 209,5 százaléka). „A cukoripar privatizációjának első ütemében öt gyárat magyar tulajdonosok privatizáltak, de a versenyt nem bírták sokáig, a gyárakat be kellett záratni, és a tizenkettő gyárból hét üzemet külföldi vállalkozók magánosítottak” – taglalja a tényeket Bertalan Péter.

Cukorrépa-betakarítás. A korábban világszínvonalú hazai cukoripar belerokkant a 90-es évek privatizációs folyamatába Forrás: YouTube

„Ezek a versenyt jobban bírták, de számukra is bekövetkezett a kényszerbezárás ideje.”

Csak egyetlen legény maradt rogyadozva talpon

A korábbiak tükrében a Kaposvári Cukorgyár megmaradása különlegesnek tekinthető. A lakossági fogyasztás 1960-ban 27 kilogramm volt évente, tíz évvel később már megközelítette a 40 kilogrammot, majd a fogyasztói ár drasztikus (40 százalékos) emelkedésével 32 kilogrammra csökkent 1976-ra (ma 29-30 kilogrammot jelent a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján).

A Kaposvári Cukorgyár a privatizáció egyfajta állatorvosi lovaként maradt életben Forrás: Agrárinfo

„A kaposvári gyár termeltetési körzete az országosnál rosszabb volt, amely elöregedett és korszerűtlen gépekkel dolgozott, miközben olyan súlyos dolgokkal küzdött, mint az energia-, fuvarköltségek és az amortizáció” – írja a szerző egy szigorúan bizalmas dokumentumra hivatkozva.

A korábbi mezőgazdasági sikerágazat, a cukorrépa-termesztés a feldolgozó ipar összeomlása miatt lényegében megsemmisült Forrás: YouTube

„Több mint ezren dolgoztak itt, akik több száz tonna cukorrépát dolgoztak fel, de az egyenlőtlen versenyben az üzem bizony önhibáján kívül alulmaradt. Ekkor kezdték növelni a gyár répafeldolgozási kapacitását, technológia beruházásokat végeztek, miközben egyre csak nőtt a fizetőképesség. Ráadásul az üzem 400 millió forintos hitelét is vissza kellett fizetni.”

Sötét viharfellegek gyülekeznek a kaposvári gyár egén

Bár a kaposvári gyár túlélte társait, így is folyamatos problémákkal küszködött. Ilyennek bizonyultak többek közt a viszonylag korlátozott struktúraváltsági lehetőségek, a szezonalitás, az időszakonként fellépő nagy pénzigény, a likviditási zavarok, a nagyobb mértékű forgóeszközhitel szükséglete. Az 1990-től bekövetkezett szabályozóváltások, de még inkább

a szabad árrendszer kiterjesztése és az infláció magas szintje miatt jelentősen nőtt az agrárágazat finanszírozási igénye.

Az 1994-es választások után hivatalba lépett, Horn Gyula miniszterelnök vezette kabinet jelentősen felgyorsította a privatizációt Forrás: MTI/Kovács Attila

Az egész cukoripar felett gyülekeztek a sötét fellegek, és Kaposváron is elismerték, hogy „a gyár helyzete rosszabb a tényszámoknál”.

„Egyre inkább hangsúlyozták a vezetőváltás szükségességét és a gazdaságos gyártás fontosságát – taglalja Bertalan Péter. –

A 90-es évek privatizációja nyomán a hazai cukoripar jelentősen összezsugorodott Forrás: Agrárinfo

A változtatások után azonban a vállalat hamarosan újból súlyos helyzetbe került: az amortizáció elszámolása nélkül is csak minimális nyereséget, érdekeltségi alaphiányt, pénzügyi zavart tervezhettek. Átütemezték az esedékes hiteltörlesztési kötelezettségeket, a fejlesztésekhez központi pénzforrásokat vettek fel, csökkentek a felvásárolt készletek, emelkedett a cukorértékesítés (31 ezer tonnáról 44 ezer tonnára).”

Nem bizonyult csodaszernek a spontán privatizáció

A Kaposvári Cukorgyár az 1980-as és 1990-es években jelentős anyagi nehézségekkel küzdött. Segítségre volt szüksége, mert a hitelezés akadozott. A társasággá alakulás és a spontán privatizáció ezért egy lépésben történt.

Németh Miklós kormánya alatt születtek meg az első, a külföldi tőke széleskörű hazai befektetéseit biztosító jogszabályok Forrás: Origo

„Az ország geopolitikai helyzete miatt a magyar gazdaság érzékenyen reagál a világpiaci változásokra, ahol a nádcukortermelés és a répacukor-termelés versenye teremtett kiszámíthatatlan piaci körülményeket – mutat rá a szerző. – A kilencvenes években a répacukor termelése világviszonylatban 35-38 millió tonna, a nádcukoré 40 millió, majd ez 80 millió tonnára nő. A változás mértéke így száz százalékos. Emellett a hidegháború első hatásai a közép-kelet-európai törésvonalak mellett voltak először érzékelhetőek.”

A Kaposvári Cukorgyár sorsa is veszélybe került a 90-es években a krónikus tőkehiány, illetve a jugoszláv konkurencia miatt Forrás: Origo

A kaposvári gyár is veszélybe került, amit ráadásul a jugoszláv cukoripar versenye, és az elmaradt pénzügyi intézkedések is sújtottak.

Hogyan lehet „szakértői” dilettantizmussal nyereségből veszteséget csinálni?

A liberális piac törvényei szerint működő Agrana az 1990-es években kihasználta helyzeti előnyeit,

így a kaposvári gyár kellő feltételek és garanciák híján, áron alul került a GmbH kezébe.

„A Kaposvári Cukorgyár esete egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a gazdaság irányításában is sokszor tragikus trendek zajlottak le” – érvel Bertalan Péter, aki munkájában megemlíti, hogy 2008-ban a Szerencsi Cukorgyár megszűnésével bekövetkezett a magyar cukoripar halála.

A Magyar Cukoripari Zrt. és az Agrana maradt egyedül talpon Forrás: YouTube

„A hatások eredőjeként 1990-ben még 10 milliárd forint nyereséget termelő állami élelmiszeripar a következő évre már összesítésben veszteséges lett.”

Mint a húszas években: kövérre hízó kartellek

A kormány megpróbálta a hazai cukorgyártás pozícióját megőrizni a külföldi jelenléttel szemben, ezért 1995-ben létrejött az Első Hazai Cukorgyártó és Forgalmazó Kft. és egy fúzióval, illetve új tagok bevonásával tőkeemelést hajtottak végre.

Szabó Tamás, az Antall-, majd a Boross-kormány privatizációt felügyelő volt tárca nélküli minisztere Forrás: Wikimedia Commons

Az 1993-as privatizációs cél ekkor valósult meg, amikor elkezdődött a cukorgyári privatizáció második üteme. Bár eleinte a gyárak folyamatos eredményességet mutattak, a vállalkozás 1996 végére súlyos likviditási problémákkal küzdött, a hitelállománya ekkor már 10,3 milliárd forintot tett ki.

Forrás: YouTube

„Az Agrana három, jogilag független magyarországi érdekeltségét összevonta oly módon, hogy a Petőházi Cukoripari Rt. és a Kaposcukor Rt. két lépésben beolvadt a Magyar Cukor Rt-be” – jelzi a könyv.

Suchman Tamás (a kép bal szélén) töltötte be 1995 márciusától majd másfél évig a Horn-kormány privatizációért felelős tárca nélküli miniszteri posztját Forrás: MTI/Illyés Tibor

„Ezt megelőzően a Magyar Cukor Rt. bezárta a mezőhegyesi cukorgyárat, majd annak eszközparkját és a sarkadi cukorgyárat eladta az Eastern Sugar Rt.-nek. Így az Agrana öt dunántúli cukorgyár tulajdonosa lett, melyek: Petőháza, Kaposvár, Ács, Sárvár és Ercsi.”

A szabadpiaci verseny kíméletlen logikája sok mindent tönkre tehet

A haldokló cukoripar a belföldi államadósság növekedése miatt ezután sem kaphatott állami segítséget, vérátömlesztést hitelek formájában.

Az 1997-ben kezdődő folyamat csak 2008-ban fejeződött be.

A könyv nyitva hagy bizonyos privatizációs kérdéseket. A kötet egyik legfőbb mondanivalója, hogy a világgazdaságra való nyitás kényszere, a geopolitikai helyzet által determinált szabadpiaci verseny kíméletlen logikája egykor jól működő szervezeteket, ez által emberi sorsok millióit teheti tönkre.

Közelmúltunk nehéz pillanatainak megismerése a sikeres jövő záloga

„A szerző rámutat nemcsak a jövő lehetőségeire, hanem a történelmi hibákra is: 1989-ben fordulóponthoz érkeztünk: a cukoripar mert kicsi lenni – vitték is mint a cukrot a gyárakat – és vettek olcsón piacokat – mondta a könyv kapcsán Birher Nándor, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola tanára, akivel a szerző korábban közösen publikálta Hálózatokban című könyvét. – Lett egy véletlen félmegoldás, a hálózati kapcsolatok bonyolult rendszere miatt: a Kaposvári Cukorgyár, ahol megmaradt a gyártás is, és ebből sarjadt ki a jövő reményteljes lehetősége.”

Az 1990. októberi híres-hírhedt taxisblokád volt az Antall-kormány első komoly szakítópróbája. A rendszerváltás utáni évek számos társadalmi problémát, feszültséget generáltak Forrás: MTI/Záray Péter

Hozzáteszi: „ebből a történelmi fejlődésből új demokratikus formák nőttek ki, és azzal a reménnyel töltenek el, hogy a bizonytalan alapokon álló politikai és társadalmi struktúrákat, amelyeket nemcsak az igazságtalanság és a gyűlölet, hanem a gazdaság katasztrofális helyzete és a súlyos társadalmi konfliktusok is terhelnek, meg lehet változtatni.”

A jövő nagy kérdése, hogy ismét helyzetbe hozható-e a hazai ipar Forrás: Agrárinfo

„A jövő egyik legfontosabb kérdése, hogy formálódik-e most olyan hazai és nemzetközi tér, amelyben a nemzeti ipar visszanyeri régi dicsőségét, eredményességét?” – kérdezi Lentner Csaba professzor. A szerző, Bertalan Péter válasza, hogy egyértelműen igen. Kutatói ars poeticája szerint: „Közelmúltunk nehéz pillanatainak megismerése, a sikeres jövő záloga.”