1989. június 16-án helyezték végső nyugalomra a rákoskeresztúri Új Köztemető 301-es parcellájában az '56-os forradalom utáni törvénysértő ítélet következtében1958. június 16-án kivégzett Nagy Imrét, az 1956-os forradalom és szabadságharc miniszterelnökét, valamint mártírtársait: Maléter Pál honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót, Szilágyi Józsefet, Nagy Imre titkárságvezetőjét, valamint a börtönben elhunyt Losonczy Gézát, a Nagy Imre-kormány államminiszterét.
A koncepciós perek áldozatainak rehabilitációja és az újratemetés a rendszerváltó időszak szimbolikus és katartikus eseménye volt.
A forradalom bukása után tisztségéről lemondani nem hajlandó, az egyezkedést elutasító Nagy Imrét és vádlott-társait 1958. február 6-án a nyilvánosság teljes kizárásával állították bíróság elé.
A vád velük szemben a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése, hazaárulás, a szocialista államrenddel szembeni fellépés, ellenséges politikai csoportosulás volt.
Losonczy Géza a börtönben éhségsztrájkba kezdett,
és 1957. december 21-én máig tisztázatlan körülmények között életét vesztette.
A minden együttműködést megtagadó, nyílt tárgyalást követelő Szilágyi József ügyét elkülönítették, 1958. április 22-én halálra ítélték, majd két nappal később kivégezték.
A többi vádlott büntetőperét a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc elnökletével június 9-15. között folytatta le. A zárt tárgyalás végén Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst halálra, Kopácsi Sándort, a Nemzetőrség főparancsnok-helyettesét életfogytiglani, Donáth Ferencet, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Ideiglenes Intéző Bizottságának tagját 12 év, Jánosi Ferenc lelkészt, Nagy Imre vejét 8 év, Tildy Zoltán volt államfőt, a Nagy Imre-kormány államminiszterét 6 év, Vásárhelyi Miklóst, a kormány sajtófőnökét 5 év börtönre ítélték.
A halálos ítéletet másnap hajnalban a Gyűjtőfogház udvarán hajtották végre.
Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós holttestét előbb a börtön udvarán temették el, majd 1961. február 24-én a törmelék alá rejtett koporsókat kiásták, és a mártírok holttesteit összedrótozva, illetve kátránypapírba csomagolva, az Új Köztemető 301-es parcellájának egyik jeltelen sírjába temették el, a nyilvántartásba hamis neveket jegyezve be.
A mártír miniszterelnök sírját Borbíó Piroska fedőnéven írták be a regiszterbe.
A "Nagy Imre és társai ellen lefolytatott büntetőeljárásról és az ítéletről" szóló közleményt 1958. június 17-én hozták nyilvánosságra, és csak ekkor jelentették be Szilágyi és Losonczy halálát is.
A Kádár-rendszer 1980-as elejétől kibontakozó súlyos válsága, a nemzetközi klímában bekövetkezett kedvező változásokkal együtt, felgyorsította a társadalmi erjedést Az állampárt társadalom felett gyakorolt kontrolljának meggyengülésével,
a rendszer számára olyan tabutémák is egyre gyakrabban szóba kerültek, mint az 1956-os forradalom.
Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) főtitkára, közvetlenül a bukása előtt, 1988 tavaszán, egy amerikai televíziós társaságnak még azt nyilatkozta,
hogy Nagy Imrét nem lehet rehabilitálni.
Kádár – akinek uralmához a mártír miniszterelnök és társainak kivégzése köthető -, aligha sejthette, hogy még megfogja élni Nagy Imre és társai hatalmas tömegeket megmozgató újratemetését.
A kivégzések harmincadik évfordulóján, 1988-ban a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) felhívást intézett a társadalomhoz az 1956 utáni megtorlás áldozatainak erkölcsi, politikai és jogi rehabilitációja érdekében.
A köztemetőben június 16-án mintegy négyszázan koszorút helyeztek el a 301-es parcellában, és felolvasták a megtorlások 244 áldozatának névsorát. Ugyanezen a napon a párizsi Père Lachaise temetőben a családtagok jelenlétében felavatták Nagy Imre jelképes sírját.
Nagy Imre rehabilitációjának folyamatában fontos esemény volt az MSZMP 1988. májusi rendkívüli pártértekezlete, amelyen a konspiratívan előkészített pártbeli" palotaforradalom" váratlanul leváltotta Kádár Jánost főtitkári pozíciójából, és helyére a reformokat csak mérsékelten megvalósítani kívánó vonalas Grósz Károlyt választotta meg .
A tömeghangulatot is figyelembe véve, az állampárt 1988-ban még csak "kegyeleti kérdésnek" minősítette az ügyet,
és kapcsolatba lépett az ellenzékkel, illetve a családtagokkal. 1988. június 16-án megtörtént, ami elképzelhetetlen volt korábban: a pesti belvárosban tüntetők skandálták Nagy Imre nevét. Az állampárt ekkor még kimutatta a foga fehérjét, és tüntetést brutálisan szétverték.
Az Amerikai Egyesült Államokban hivatalos látogatáson tartózkodó
Grósz Károly a tüntetők követeléseit „fasiszta propagandának" minősítette,
és mereven elzárkózott Nagy Imre rehabilitálásától. Később azonban a kivégzett Szilágyi József leányának kérésére kijelentette, lehetségesnek tartja a kivégzettek humánus körülmények közötti újratemetését.
Ezzel a párton belül is megtört a jég, az MSZMP Politikai Bizottsága 1988. november 29-i ülésén határozatot hozott a „az ellenforradalmi események kapcsán politikai bűncselekmények miatt elítélt és kivégzett személyekkel kapcsolatos kegyeleti kérdések rendezéséről".
Ezt ekkor még mindig családon belüli kegyeleti eseményként képzelték el, ám az ezt követő hónapokban világossá vált a pártvezetés számár, hogy erről már szó sem lehet, 1956 tisztázásának elementáris erejű társadalmi igénye miatt.
1989. január 28-án Pozsgay Imre államminiszter, az MSZMP Központi Bizottsága (KB) Politikai Bizottságának tagja – Grósz Károly pártfőtitkár külföldi tartózkodása idején - egy rádióinterjúban úgy fogalmazott, hogy
az MSZMP KB történelmi albizottsága a kutatások alapján "népfelkelésnek látja azt, ami 1956-ban történt; egy oligarchisztikus és a nemzetet is megalázó uralmi forma elleni felkelésnek", és hogy "1956 nem ellenforradalom volt, hanem egy nemzeti érzékenységében, önbecsülésében a diktatúra által megtiport nép jogos felkelése, népfelkelés". Pozsgay nyilatkozatával a rendszer legfontosabb tabuja dőlt le.
A hozzátartozók és a Történelmi Igazságtétel Bizottsága (TIB) a temetés időpontjának a kivégzés 31. évfordulóját, június 16-át javasolták, amit a kormány elfogadott.
Az egyre jobban eszkalálódó események hatására az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, Borics Gyula 1989. február 14-én a Történelmi Igazságtétel Bizottsága képviselőivel aláírta azt az egyezséget, amely szerint június 16-án sor kerülhet Nagy Imre és társai újratemetésére az Új Köztemetőben,
de csak „normális" keretek között.
Nagy Imre és mártírtársainak exhumálása 1989 áprilisának elején ért véget; a holttesteket arccal lefelé, összedrótozva, és kátránypapírba csomagolva találták meg.
Június 8-án megállapodás született, hogy Németh Miklós miniszterelnök és Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke részt vesz a gyászünnepségen, kifejezve a kormány és a parlament tiszteletét az 1956-os forradalom áldozatai előtt.
1989. június 16-án, a nemzeti gyász és megemlékezés napján, a gyász fekete és fehér színeinek drapériájával bevont Műcsarnok lépcsőjén ravatalozták fel Nagy Imre, Maléter Pál, Gimes Miklós, Losonczy Géza és Szilágyi József koporsóját, valamint a tragédia minden mártírját és hősi halottját jelképező hatodik, üres koporsót.
A gyászszertartáson mintegy 250 ezer ember búcsúzott a mártíroktól,
a szónokok - Vásárhelyi Miklós, Rácz Sándor, Mécs Imre, Zimányi Tibor, Király Béla és Orbán Viktor - Nagy Imre harcostársai és a koncepciós perek túlélőinek nevében is beszéltek. A legnagyobb vihart kavart, és élénk nemzetközi reakciókat is kiváltó beszédet a Fiatal Demokraták Szövetségének elnöke, Orbán Viktor mondta el,
aki elsőként követelte nyíltan, ország-világ színe előtt, a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok kivonását.
„Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk - mai fiataloktól - jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkezendő húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik" - hangzott el a hatalmas visszhangot kiváltó szónoklatban. A csaknem öt órán át tartó megemlékezés során az emberek szűnni nem akaró sorokban járultak a kivégzettek koporsói elé, virágokat helyezve a ravatalra.
Amikor délután fél egykor véget ért a megemlékezés, a gyászoló családtagok, a mártírok barátai és a meghívottak, - mintegy ezer fő – az Új Köztemetőbe indultak. Miközben a koporsókat a sírgödörbe eresztették,
Darvas Iván és Mensáros László színművészek egyesével felolvasták a megtorlás áldozatainak nevét.
A síroknál a család által felkért szónokok mondtak búcsúbeszédet, végül a különböző felekezetek papjai ökumenikus imát mondtak, és megáldották a 301-es parcellát.
Nagy Imre és társai újratemetése a magyarországi kommunista egyeduralom történetének szimbolikus záró, és az ekkor kibontakozó rendszerváltás nyitóaktusává vált.
A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa 1989. július 6-án - azon a napon, amikor Kádár János volt MSZMP-főtitkár meghalt -, a legfőbb ügyész törvényességi óvása nyomán Nagy Imre és társai ítéletét hatályon kívül helyezte, az elítélteket bűncselekmény hiányában felmentette.
(A cikk a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásában készült)