Otthagyta a fogát a vándorló vidra

tengeri vidra, állkapocs
A most talált vidraállkapocs az első bizonyíték a kelet-nyugati vándorlásra
Vágólapra másolva!
A kutatók már régóta gyanakodnak arra, hogy az emlősök nem csak hosszában, de széltében is vándoroltak az amerikai kontinensen. Ezt azonban eddig semmilyen bizonyíték nem támasztotta alá. A Mexikóban talált tengerividra-állkapocs az első lelet, amely arra utal, hogy igaz lehet a keresztben vándorlás elmélete.
Vágólapra másolva!

Egy forró márciusi délután Mexikó középső részén az egyik paleontológus egy kiásott állkapocs megtekintésére hívta oda az ásatás anatómusát, Jack Tsenget.

Nem borz, hanem vidra

Tseng a Buffalói Egyetem patológiai és anatómiai tudományokkal foglalkozó tanszékének munkatársa éppen az ősi emlősök interkontinentális vándorlását tanulmányozó ásatáson vett részt.

A most talált vidraállkapocs az első bizonyíték a kelet-nyugati vándorlásra Forrás: Jack Tseng, University at Buffalo

„Először azt gondoltam, hogy borzról van szó" – mondta Tseng –, „de egy helyszínen lévő kolléga éppen akkor fejezett be egy vidrákról szóló tanulmányt, és ő azt mondta, hogy inkább a tengeri vidrák állkapcsára hasonlít. De mit keresne egy tengeri vidra Közép-Mexikóban?"

Kelet-nyugati vándorlás

Kiderült, hogy a vidrák nagyjából 6 millió évvel ez előttől részt vettek egy Floridából Kaliforniába irányuló vándorlási eseményben.

A felfedezés alapján Tseng és munkatársai cikket írtak a Biology Letters folyóiratba. Egy új kelet-nyugati folyosó létét vetették fel a vidrák és valószínűleg más emlősök számára a transz-mexikói vulkáni öv mentén, amely Mexikóváros szélességi körén halad át az országon.

További kutatások igazolhatják az elképzelést

„Ez egy eddig senki által nem javasolt, teljesen új gondolat" – mondta Tseng. „Úgy véljük, nagyon valószínű, hogy más állatok is használták az utat."

Az ásatások helyszíne Mexikóban Forrás: Jack Tseng, University at Buffalo

A vándorlás oka részben a territórium kiterjesztése, részben a miocén-pliocén határán fellépő változások (például a közelgő jégkorszak) lehettek.

Tseng elmondta, számít arra, hogy több szakember nem ért majd egyet a Mexikón más emlősök által is használt kelet-nyugati folyosó új interpretációjával. Az újabb kutatások azonban bebizonyíthatják az igazukat.