Gondolataival mozgatja végtagjait egy lebénult férfi

Vágólapra másolva!
Nyolc év után először evett önállóan, karizmait a gondolataival mozgatva egy évek óta mozgásképtelen clevelandi férfi, akinek agyába elektromos érzékelőket ültettek, hogy ingereket közvetítsenek az izmaiba. 
Vágólapra másolva!

A clevelandi Case Western Reserve University és a Functional Electrical Stimulation Center csapata egy agy és számítógép közötti közvetítő felületet és egy elektromos stimulációs rendszert használt, amely lehetővé tette, hogy az 56 éves Bill Kochevar megmozdítsa a karját.

– mondta el Bolu Ajiboye kutató.

A tudósok két – 96 elektródához kapcsolt – tabletta méretű szenzort ültettek be a férfi agyába, melyek érzékelik az agy mozgatóközpontjaiból érkező idegi aktivitást. A szenzorok rögzítik a jeleket, melyek akkor keletkeznek, amikor Kochevar elképzeli, hogy mozgatja a karját, ezeket a jeleket közvetítik a számítógépnek. A gép továbbítja őket a stimulációs rendszerbe, mely ezek alapján impulzusokat küld a Kochevar karjába és kezébe ültetett mintegy 30 vezetékbe.

A tesztet végző BrainGate kutatói konzorcium olyan, az agy és a számítógépek határterületén operáló felületek kifejlesztésén dolgozik, amely lebénultaknak adhatja vissza a mozgás lehetőségét. Korábbi tesztekben a kifejlesztett technológiák révén a résztvevők képessé váltak csupán gondolataikkal megmozdítani egy robotkart. Kochevar, aki nyolc éve egy kerékpáros balesetben bénult le válltól lefelé, először a virtuális valóságban tanulta meg mozgatni a kart.

A technológia egyelőre még csak kísérleti szakaszban van

Hogy sor kerülhessen az éles kísérletre, a férfinak 45 hetes rehabilitáción kellett részt vennie izomtónusa helyreállítására, izmai ugyanis a több éven át tartó mozdulatlanságtól elsorvadtak.
Mivel Kochevar válla túl gyenge volt ahhoz, hogy megemelje a karját, egy alátámasztó robotkart is kialakítottak a férfi számára, melyet szintén a gondolataival irányít. A rendszer használatával Kochevar jobb keze minden ízületét képes önállóan mozgatni kizárólag az akaratával.

A technológia egyelőre kísérleti szakaszban van, de a tanulmány megmutatta, hogy a rendszer működőképes – mondta Robert Kirsch kutató. A szakértők eddigi eredményeiket a Lancet brit orvosi lap szerdán megjelent számában mutatták be.