Elveszett űreszközt talált a Holdnál a NASA

Csandrajáan–1
Vágólapra másolva!
Elveszett űrszondát sikerült megtalálnia a NASA-nak egy kísérleti stádiumban lévő új radartechnika segítségével.
Vágólapra másolva!

Egyre több ország szeretné kutatni a kozmosz rejtelmeit, ez a szándék pedig elkerülhetetlenül ahhoz vezet, hogy az űr idővel tele lesz szeméttel, elhagyott, használaton kívüli kutatóeszközökkel. Ezeket szeretné felkutatni a NASA Sugárhajtás Laboratóriuma (JPL) egy új radartechnikával, amelyet a közelmúltban teszteltek a szervezet kutatói.

A próbaprojekt során két szondát is találtak a szakemberek – írja a Popular Mechanics. Az egyik az amerikai Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO), amely későbbi Hold-expedíciók számára gyűjt értékes adatokat. „Az LRO megtalálása viszonylag könnyen ment, mivel együtt tudtunk működni a küldetés navigátoraival, akik pontos pályaadatokkal segítették munkánkat" – mondta Marina Brozovic, a JPL egyik kutatója.

A Csandrajáan–1 megtalálása már jóval nehezebb feladatnak ígérkezett. Az első Hold körüli pályára állított indiai űrszonda a Hold ásványtani feltérképezését végezte (sikerült is vízre utaló bizonyítékokat felfedeznie), ám 2009. augusztus 30-án megszakadt vele a kapcsolat. A keresést nehezítette, hogy viszonylag kis méretű műholdról van szó, nagyjából akkora, mint egy családi autó.

Csandrajáan–1 Forrás: ISRO

Továbbra is a Hold körül kering

A keresés során a NASA a nyugat-virginiai Green Bank Teleszkóp, valamint a kaliforniai Goldstone Obszervatórium segítségét vette igénybe, majd a távcsövek által begyűjtött adatok alapján a kutatók kiszámították, merre is lehet a Csandrajáan–1.

Mint kiderült, továbbra is a Hold körül kering poláris pályán, körülbelül 200 kilométerre az égitest felszínétől. A szonda 2 óra 8 perc alatt kerüli meg egyszer Földünk égi kísérőjét.

Az amerikai űrkutatási hivatal szakemberei jelenleg azon dolgoznak, hogy a Csandrajáan–1 megtalálását lehetővé tévő technikát továbbfejlesszék.