Felajánlotta a méhét az ikertestvérének egy nő Szerbiában

Vágólapra másolva!
A testvére méh nélkül született, neki meg három gyereke van.
Vágólapra másolva!

A világon első ízben végeztek el méhátültetést egypetéjű ikrek között Belgrádban – számolt be róla pénteken a Vajdaság Ma című hírportál. A műtétet nemzetközi orvoscsoport végezte el a 37 éves ikerpáron a belgrádi Tyrš utcai (Tiršova) egyetemi gyermekklinikán.

A testvérek egyik tagja méhhel született, és már három gyermeknek adott életet, ezért

úgy döntött, felajánlja testrészét a testvérének, aki méh nélkül született.

A svéd, amerikai, izraeli és szerb orvosok által végzett műtét majdnem egy napon át, március 26-án reggel 8 órától másnap hajnalig tartott. Az orvosok elmondták, a páciensek jól vannak, egyelőre minden a várakozásoknak megfelelően alakul.

Megfogalmazásuk szerint az egypetéjű ikrek közötti transzplantáció azért fontos az orvostudomány szempontjából, mert „szöveteik azonosak és nagyobb az esély arra, hogy a műtétet követően a páciens a terhességet sikerrel kihordja”.