Három szülője is lehet a gyereknek

kisbaba, koraszülött, kórház, csecsemő, inkubátor
Vágólapra másolva!
Zöld jelzést adott a független tudományos bizottság a háromszülős mesterséges megtermékenyítéses eljárásnak Nagy-Britanniában szerdán. A súlyos, örökletes betegségek továbbadásának megelőzésére kifejlesztett módszert elsőként a világon ebben az országban engedélyezhetik, ha a bioetikai kérdésekért felelős szervezet is jóváhagyását adja.
Vágólapra másolva!
Két anyja és egy apja is lehet a gyereknek - illusztráció Forrás: AFP/Fred Dufour

A független tudományos bizottság, amelynek feladata az úgynevezett mitokondriális génterápia biztonságának vizsgálata volt, arra hívta fel a figyelmet, hogy a terápiát

"óvatosan kell alkalmazni"

bizonyos örökletes betegségek továbbadásának megakadályozására. A brit parlament februárban engedélyezte a háromszülős embrió létrehozásának lehetőségét lombikbébiprogramokban.

Nagy-Britanniában évente mintegy 125 gyerek születik az anya DNS-ében lévő mitokondriális hibából eredő genetikai betegséggel. Az eljárás, amelyet a Wellcome Trust newcastle-i mitokondriális kutatóközpontjában fejlesztettek ki, ezt fogja megelőzni.

A mitokondrium a sejteket energiával ellátó sejtszervecske,

ha ez hibás, olyan betegségekhez vezethet, mint az epilepszia, szívproblémák, mentális retardáltság vagy izomdisztrófia.

A háromszülős eljárásban, amikor az anya DNS-ében mitokondriális hiba van,

egy másik, egészséges mitokondriummal rendelkező nő petesejtjét is felhasználják.

Utóbbi petesejtnek eltávolítják a sejtmagját, vele a donor nő genetikai állományának túlnyomó részét, tőle csak a mitokondriális DNS származik. Ebbe a kiürített petesejtbe helyezik a megtermékenyített embriót.

A gyerek három ember genetikai állományát fogja hordozni, tulajdonságainak túlnyomó részét a sejtmagban lévő apai és anyai örökítőanyag határozza meg,

DNS-ének csupán 0,1 százalékát adja a donor nő.

A független tudományos bizottság jelentésének szerdai közzététele után már csak a szigetország Humán Termékenységi és Embriológiai Hatóságának (HFEA) engedélye hiányzik, a testület december 15-én ül össze.

A kezelést először jövő márciusban vagy áprilisban alkalmazhatják a newcastle-i kutatóközpontban.
A világon idén született először gyerek háromszülős mesterséges megtermékenyítéssel, a kisfiú genetikai állományának nagy része szüleitől, a mitokondriális DNS pedig donortól származik, így

a gyereknek két biológiai anyja és egy biológiai apja van.

Amerikai orvosok egy jordániai családon segítettek a módszerrel. Az anya a Leigh-szindróma nevű mitokondriális betegséget örökítette volna gyerekére. A család Mexikóba utazott a megtermékenyítés végrehajtására, ahol nem tiltják a törvények a módszer alkalmazását.