Az 56-os körúti pokol testközelből

1956 MAGYARORSZÁG BUDAPEST VIII. Üllői út 32., kiégett szovjet BTR-152 páncélozott lövészszállító jármű.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik gócpontja volt a Nagykörút Corvin közi szakasza: a Corvin mozinál fontos felkelőállás alakult, a vele szomszédos Kilián laktanya pedig tökéletes helyen volt ahhoz, hogy az itt állomásozó felkelők az Üllői úton beözönlő szovjet tankokkal szembeszálljanak. A történelemkönyvekből a tényeket már jól ismerjük – de miről számoltak be azok, akik valóban itt harcoltak, vagy a környéken éltek?

Tavasszal, amikor részt vettem a Budapest100 Nagykörutat bemutató kezdeményezésén, arra számítottam, hogy háztörténeti kiállításokat és egy-két kézműves programot fogok találni, amikkel el tudom ütni az álmos vasárnap délelőttömet. Aztán véletlenül, két előre tervezett program mellett átvezetésként betévedtem a Ferenc körút 5-ös szám alá – és olyan előadásra bukkantam, ami még a mai napig, majdnem hét hónappal később is gyakran eszembe jut.

Ferenc körút a Tompa utca torkolatánál. Csepel D-350 rendőrségi riadókocsi roncsa Forrás: Fortepan

Simon Péter történész az 1956-os harcok idején is ebben a házban lakott már. Kisgyerek volt még, amikor a Corvin közi felkelőcsapat megalakult, de sok mindenről tudott mesélni, ami teljesen más megvilágításba helyezte a történteket – megmutatta, hogyan látta a pusztítást egy fiatal, aki nem vett részt a harcokban.

A Corvin köz a végsőkig kitartott

A Corvin közben már a forradalom első napján gyülekeztek fegyveres felkelők, és október 23-án éjszaka a civilek szembekerültek a Kilián laktanya tisztjeivel. A puskákhoz jutott pesti srácok végül győzedelmeskedtek, és elfoglalták a laktanyát, amelynek parancsnoka, Maléter Pál ezredes később honvédelmi miniszter lett. A béke nem volt hosszú életű: 26-án ismét összetűzésbe kerültek a felkelők és a tisztek, de 28-án a fegyverszünettel végleg megszűntek a konfliktusok. A Corvin közi sebesülteket itt szállásolták el, és a katonák fegyvereket is adtak a felkelőknek.

A Corvin-köz 1956-ban, lyukas zászlóval Forrás: Wikipedia

Abból, hogy a köz november 6-ig kitartott, sejteni lehet, hogy ez volt a forradalom egyik legvéresebb helyszíne. Simon Péter a házsétán elmondta, a szovjet katonák holttesteit a felkelők

a Corvin mozi vetítőtermében helyezték el,

és több hétig is ott tartották, mert nem tudtak mit kezdeni velük a város kellős közepén. Ez volt az egyik legnehezebb feladat, amire lehetetlen volt felkészülni: hol temessék el a halottakat a betondzsungelben? Simon visszaidézte, hogy a vér és a halottak szaga egészen a Boráros térig elért.

56 óta nem voltam a Corvin moziban, mert nem tudom elfelejteni a szagot, amit akkor éreztem

– mondta.

Légvédelmi ágyú a villamosmegállóra

A házban egyébként a szomszédokkal összekötött légópince áll még mindig – ma már tárolónak használják a területet, egy része pedig le van zárva, de a forradalom alatt gyakran napokat töltöttek lenn a lakók. A Ferenc körút 5.-be is felkelők költöztek be, az egyik lakó még nehéz gépfegyvert is felcipelt az emeletre. Nem csak a Corvin közben voltak felkelőcsapatok a körút ezen szakaszán: gyakorlatilag minden mellékutcában, főleg a Tompa utcában és a Mester utcában működött az ellenállás.

A Ferenc körút még 1957-ben is magán viselte a forradalom nyomait Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU_BFL_XV_19_c_11

„A Corvin közben a felkelők valahogy szereztek légvédelmi ágyút – mesélte Simon. – Ez pedig ugye merev csövű, és csak felfelé lehet vele lőni. A felkelők ezt úgy oldották meg, hogy az ágyú lafettáját felhúzták a mozi lépcsőjére, így az ágyú csöve vízszintbe került, és oda nézett, ahol ma a 4-6-os villamos megállója volt.” Simon elmesélte, hogy a sarkon megbújt egy figyelő, aki szólt, ha szovjet tank közeledett, a mozi jegypénztárában állomásozó félkarú felkelő pedig meghúzta a drótot, ami az ágyúhoz vezetett.

10-15 méterről kapta oldalba a szovjet tank a légvédelmi löveget – nem nehéz kitalálni, mennyi maradt belőle.

Tinédzserek csinálták a forradalmat a Corvin köznél

A Magyar Nemzet a forradalom ötvenéves évfordulójára készített interjút a Pongrátz testvérekkel, akik közül Gergely a Corvin közi felkelők parancsnoka volt. Ő elmondta, hogy valójában a Corvin közben a 20 éven aluliak voltak többségben, akiknek Maléter Pál meg akarta tiltani, hogy fegyvert használjanak. „A corvinisták több mint nyolcvan százaléka húsz éven aluli volt. Ezek a gyerekek harcolták ki a forradalom győzelmét, a nemzet hőseivé váltak, megmondtam neki, hogy e gyerekeknek a kezéből nem vesszük ki a fegyvert” – nyilatkozta Pongrátz Gergely.

Az Üllői út–József körút kereszteződése, szemben a Corvin (Kisfaludy) köz Forrás: Origo

Többször akarták leváltani a tizenéves corvinista parancsnokokat, de Pongrátz nem engedte, hogy hivatásos katonák, őrnagyok vagy századosok vegyék át az irányítást a felkelők között.

Az a tizenhat éves gyerek, akit a bajtársai megválasztottak parancsnoknak, az marad a parancsnok.

Esetleg mellette lehet tanácsadóként egy százados vagy egy őrnagy” – mondta.

Nem csak a tizenévesek harcoltak azonban a közben – az asszonyok és gyerekek is kivették a részüket a felkelésből úgy, ahogy tudták. „A környékbeli asszonyok a paradicsomot, az ételecetet, a pálinkát kiöntötték az üvegekből, belül kimosták és százával kaptuk a literes üvegeket, hogy készíthessük a Molotov-koktélt. Benzinünk, üvegünk volt minden mennyiségben, és a pesti srácok hamar megtanulták a művészetét annak, hogyan kell egy T–34-es tankot három vagy öt üveg benzinnel megsemmisíteni” – mondta Pongrátz Ödön. Ő volt az, aki a köz mögötti benzinkút ajtajáról leverte a lakatot, mert tudta, hogy a benzin lesz a legértékesebb fegyverük az oroszokkal szemben.

József körút, Práter utcától a Pál utca felé nézve. ISZ–3 harckocsi 122 mm-es ágyújának maradványa Forrás: Fortepan / NAGY JÓZSEF

Mindenki a győzelemben hitt

A Corvin köz egyébként ideális helyszín volt a felkelők számára: a benzinkúton kívül az is mellette szólt, hogy könnyen védhető volt, és a Práter utcai iskola pincéjében főztek a harcosokra. Asperján György is itt szállt meg, amikor 17 évesen a Corvin köziek tagja lett. „Egy dologban biztosak voltunk:

az oroszoknak annyi, és ha mégis ugrálni mernek, akkor a NATO, az ENSZ, az USA majd jól megkínálja őket egy kis atommal,

mi pedig tűzön-vízen át győzelemre visszük, még Nagy Imre ellenében is, a forradalom szent ügyét. Voltak köztünk 13-14 éves gyerekek is. Az ő szájuk és hitük meg önbizalmuk még nagyobb volt. Ők világosan látták a jövőt, amelyben majd minden joggal, éppen azokban a pillanatokban, ők rendelkeznek. Az a gondolat fel sem merült bennünk, hogy a szent haza földjén még egyszer a szovjet elvtársak labdába rúghatnak” – írta cikkében. A Práter utcai iskola pincéjében szépen szaporodtak a felkelés ellenségei, és mindenki úgy hitte, hogy a Nyugat biztosan a segítségünkre siet majd. A közben elképesztő pozitív hangulat uralkodott.

Szovjet harckocsi-alakulat Budapesten, a novemberi intervenció után Forrás: Fortepan

Asperján egyébként cikkében azt írta, hogy a felkelők mind Nagy Imrét, mind Maléter Pált szívből gyűlölték, mert mindkettőjükről úgy gondolták, nem fontos nekik a forradalom ügye. Maléterről egyenesen az a szóbeszéd járta, hogy csupán karriercélokból állt a felkelők oldalára, és egyáltalán nem érdekelte, ki győzedelmeskedik végül.

Teljes volt a káosz, amikor az oroszok visszajöttek

Arra, hogy az oroszok visszajönnek, ráadásul több ezrednyi T–54-essel felsorakozva, senki nem számított.

Hajnali fél négykor valaki feltépte az osztályterem ajtaját, és beordított: – Riadó! Itt vannak az oroszok! Fegyverrel irány mindenki a tornaterembe!”

– írta Asperján. Ő és 24 társa a Nagykörút és a Práter utca sarkán foglalta el helyét, néhányuk a sarkon lévő zöldségüzletben helyezkedett el. „Se nyelni, se köpni nem tudtunk, amikor számunkra szokatlan hangon süvíteni kezdtek a gránátok, és a becsapódás után kísértetiesen fütyültek a repeszek” – írta.

1956 Magyarország, Budapest, VIII. Üllői út 32. Kiégett szovjet BTR–152 páncélozott lövészszállító jármű Forrás: Fortepan/Nagy József

A boltban senki sem tudta igazán, mit kéne tenniük – az egyik fiatal puskával rálőtt a körúton elhaladó tankra, de a zöldségárus rögtön fegyelemre tanította. A pánikot, a tehetetlenséget és a dühöt, ami a forradalmárokon eluralkodott, jól példázza a férfi hozzáállása: „Amíg én itt vagyok, ne lövöldözz puskával tankra, mert szeretnék még egy-két órát élni! – Ha nem lőhetek, mi a fenének vagyunk itt? – kérdezte sírósan a nemzetőr bajtárs. – Azért, apukám, hogy megdögöljünk annak a magyar népnek a forradalmáért, amely most otthon szunyál, és majd szépen gyászol el bennünket.”