Gigantikus lény hagyott nyomot a Góbi sivatagban

lábnyom, sivatag
Vágólapra másolva!
A valaha felfedezett legnagyobb dinoszaurusz-lábnyomok közé tartozik az a lelet, amelyet a Góbi sivatagban fedezett fel egy közös mongol–japán tudományos expedíció – jelentették be a kutatók pénteken.
Vágólapra másolva!

A hatalmas lábnyom 106 centiméter hosszú és 77 centiméter széles, a szakemberek szerint valószínűleg egy titanoszauruszhoz tartozik – olvasható a Phys.org tudományos hírportálon.

E dinoszaurusz-csoportba Földünk legnagyobb testű állatai tartoztak, a nyomot hagyó példány például a szakértők szerint legalább 30 méter hosszú és 20 méter magas lehetett. A geológiai réteg korát - amelyben a fosszíliát felfedezték - 70 és 90 millió év közé teszik a paleontológusok.

Forrás: AFP/Ho

– írta az Okajamai Tudományegyetem a kiadott sajtóközleményben.

A kutatók rajza a lábnyomot hagyó egyedről Forrás: AFP/Ho

A felfedezést bemutató tanulmányt a japán intézmény és a Mongol Tudományos Akadémia közösen jegyzi.

Sikeresek voltak, mégis kevés nyomot hagytak maguk után

A titanoszauruszok közé tartoztak a legnehezebb élőlények, amelyek valaha a Földön jártak. Termetüket jól érzékelteti, hogy nevüket a görög mitológiából ismert óriások, a titánok után kapták.

A titanoszauruszok a sauropodák utolsó nagy csoportját képviselték a kréta–tercier kihalási eseményt megelőzően, körülbelül 90–65 millió évvel ezelőtt, és koruk domináns növényevői voltak. Bár a csoport elterjedtnek és sikeresnek számított, viszonylag kevés fosszíliát találnak a szakemberek. Csak az utóbbi időben kerültek elő a durván 50 titanoszaurusz-fajhoz tartozó koponyák vagy aránylag teljes csontvázak.

A valaha élt legnagyobb titanoszauruszt még 2014-ben ásták ki Argentínában. A talált csontok alapján a dinoszaurusz 40 méter hosszú és 20 méter magas lehetett. 77 tonnát nyomott, vagyis olyan súlyos volt, mint 14 afrikai elefánt, és néhány tonnával nehezebb, mint a korábbi rekorder, az Argentinosaurus.