Méhgyilkos betolakodók jelentek meg Nagy-Britanniában

ázsiai lódarázs
Ázsiai lódarázs (Vespa velutina)
Vágólapra másolva!
Ázsiai lódarázs észleléséről szóló beszámolók láttak napvilágot az Egyesült Királyságban. A Kínában őshonos darázsfaj a mézelő méhekre jelent nagy veszélyt. A hatóságok mindent megtesznek, hogy beazonosítsák a darazsak fészkeit és elpusztítsák a kártékony betolakodókat.
Vágólapra másolva!

Az emberiség számára kulcsfontosságú méhek száma világszerte zuhan, és ha ez nem lenne elég probléma, még egy darázsfaj is pusztítja a hasznos rovarokat.

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) meglehetősen alattomos módon támad: a méhkas bejáratának közelében várakozik, majd áldozatát elkapva leharapja annak fejét. A méhek megölése mellett a szorgos ízeltlábúak által gyűjtött mézet is ellopják. Nagy-Britanniában először a délnyugat-angliai Gloucestershire megyében szúrták ki a kártevőket, írja az Independent weboldala.

A hatóságok azt állítják, felkészültek az invázióra

Az ázsiai lódarazsak már egy ideje elterjedtnek számítanak Franciaország középső és déli részein, így megvolt a veszély, hogy idővel valamilyen módon – leginkább importált cserepekkel vagy fával – eljutnak az Egyesült Királyságba is.

Figyelmeztető jelnek számított, hogy nyáron a szigetország közelében két helyen – Alderney és Jersey szigetén – már észlelték a kártevőket, a szakemberek azonban abban reménykedtek, hogy a rovarok nem lesznek képesek átrepülni a brit főszigetre. Ennek ellenére a kormányzat azt állítja, mindenre felkészültek.

– mondta a lapnak Nicola Spence, a brit Élelmiszerügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (DEFRA) munkatársa.

Forrás: Wikimedia Commons

Az elpusztított kártevőket egy Észak-Yorkshire megyei laborba küldik. A DNS-vizsgálatokkal azt állapítanák meg a kutatók, hogy a méhgyilkos ízeltlábúak miként jutottak el az Egyesült Királyságba.

Az ázsiai lódarázs testhossza nagyjából 2,5 centiméter és kisebb európai rokonánál. Az emberre közvetlen veszélyt nem jelent.