Miről tanúskodnak a honfoglalók anyai génjei?

hagyományőrzés néprajz
Bugac, 2010. augusztus 7. Honfoglalás kori ruhába öltözött hagyományőrzők állnak a Kurultaj (törzsi gyűlés) helyszínén Bugacon. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Honfoglaló őseink között az ugor eredetű genetikai elemek éppúgy jelen lehettek, mint a közép-ázsiai török népekre jellemzők, írja az MTA közleménye. Az elmúlt évezred azonban nem múlt el nyomtalanul – ez az egyik fő megállapítása az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetében folyó vizsgálatsorozatnak.
Vágólapra másolva!

A Scientific Reports szakfolyóiratban megjelent kutatás alapjául szolgáló, 16 Kárpát-medencei lelőhelyről származó 144 csontváz legnagyobb része a magyar honfoglalás korát reprezentálta, egy kisebb, dél-alföldi, 7–9. századi csoport bevonásával az avar populációról is kiderültek adatok.

A 10–12. századi kontaktzónák kutatása, amiről 2016-ban a PLoS One folyóiratban már közöltek tanulmányt a Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriumának munkatársai, tovább bővült ebben a tanulmányban, horvátországi minták bevonásával.

Színes genetikai örökség

Az eredményeket a szerzők összevetették más publikált archaikus és modern mintákkal, és arra a következtetésre jutottak, hogy míg a kisebb mintaszámú vizsgált mikroregionális avar csoport inkább dél- és kelet-európai jellegzetességekkel bír, a honfoglaló populációt nyugat-eurázsiai jellegzetességek mellett közel negyedrészben közép-ázsiai és észak-ázsiai típusok alkotják.

Ez a megállapítás megerősíti azokat a feltevéseket, hogy a honfoglaló népesség anyai ági genetikai öröksége nagyon heterogén, és jelenleg nincsen ok arra, hogy a honfoglalók genetikai előzményeit csupán egy adott régióból-népességből eredeztessük.

A kapott eredmények összehasonlító analízise alapján a honfoglaló populációban mind az ugor eredetű, mind a közép-ázsiai török népekre jellemző genetikai elemek jelen lehettek.

Az ázsiai típusok a honfoglalás kora óta eltelt bő évezred során szinte teljesen kikoptak a magyarság genetikai állományából,

azonban néhány recens székely és csángó mitokondriális DNS-típus fennmaradó nyomaira utalhat.

A kutatás nem kizárólag a történeti tudományok számára fontos eredménye, hogy a 10. századi népességnek a régészeti leletanyag alapján kimutatott eltérései mögött nem áll egy anyai ági vérségi-rokonsági szervező erő.

Forrás: MTI/Mohai Balázs

Az adatok azt jelzik, hogy a honfoglalás korának kutatásában használt régészeti-történeti kategóriák (például a kutatás korábbi publikációiban használt klasszikus leletanyagú, illetve köznépi temetkezések szerinti csoportosítás) által létrehozott csoportokat jelenleg nem lehet megfeleltetni homogén eredetű népességeknek. A Kárpát-medencei 10. századi adatok jelentős része teljesen feltárt temetőkből származik, amelyekben az anyai ági rokonság csekély aránya egy mobil, temetőit rövid ideig használó népességre utal.

Klasszikus metodika

A kutatások szerves folytatását jelentették annak a korábbi közös munkának, amelyet a Régészeti Intézet munkatársai 2004–2007 között az MTA SZBK Genetikai Intézetével közösen végeztek, és részben meg is haladták, finomították az akkori kutatás következtetéseit.

A most közölt tanulmány az archeogenetikai kutatás úgynevezett klasszikus metodikájú időszakának az eredményeit foglalja össze, lehetővé téve a kutatott 7–12. századi Kárpát-medencei népességek különböző szintű összefüggéseinek vizsgálatát, összevetve mind ma élő, mind más archaikus népességeinek adataival.

A publikációt jegyző kutatók - a megosztott első szerzők, Szécsényi-Nagy Anna és Csősz Aranka, illetve az utolsó szerző, Mende Balázs - azért is könyvelik el jelentős sikernek a tanulmány Scientific Reportsban való megjelenését, mert a korábbi metodikákkal végzett kutatások egyre inkább háttérbe szorulnak a vezető szaklapok publikációs szempontjaiban.

Merre tovább?

A cikket jegyző kutatók a vizsgálatokat két irányba kiterjesztve tervezik folytatni.

Az egyik az új generációs szekvenálási eljárások teljesgenom-szintű analízisre történő alkalmazása, amivel a korábbiaknál jóval nagyobb mennyiségű adat nyerhető ki az archaikus maradványokból, s így az egyes népességek egymáshoz való viszonya is pontosabban meghatározható.

Ezekkel a módszerekkel az egyedi mintákból jóval több információ nyerhető a vizsgált egyénre nézve is (például apai leszármazási vonalak, az úgynevezett fenotípusos jellegek: pigmentáció, szemszín vagy éppen bizonyos betegségekre való hajlam stb.).

Forrás: Wikipedia

A másik irány új területek és régészeti korszakok bevonása a vizsgálatokba, mint a Kárpát-medence honfoglalást megelőző és azt követő népességének kutatása, valamint a magyar etnogenezissel összefüggésbe hozható régiók bevonása az új típusú technológiai eljárásokkal végzett elemzésekbe.

A teljes cikk az mta.hu-n érhető el.