Ügyes eszközhasználó egy veszélyeztetett varjúféle

varjú, eszköz
Vágólapra másolva!
Ügyesen használ apró botokat és egyéb eszközöket a nehezen elérhető táplálék megszerzéséhez egy Hawaiion honos veszélyeztetett varjúféle - állapították meg a kutatók.
Vágólapra másolva!

A helyiek által Alala néven ismert madár mára teljesen kipusztult a vadonból. A Nature című tudományos folyóiratban közölt tanulmány készítői ezért 104 fogságban élő példányt vontak be a kísérleteikbe.

A kísérlet

A szakemberek húsdarabokat tömködtek egy fúrt lyukakkal és természetes hasadékokkal teli farönkbe, amelyet aztán felszolgáltak a madaraknak.

Az állatok látták a húscafatokat, de nem tudták elérni azokat pusztán a csőrükkel. A varjak nagy többsége - a felnőtt példányok 93, a fiatalabbak 47 százaléka - a csőre ügyében lévő apró botokkal, vagy egyéb természetes eszközökkel, például növénydarabokkal kezdte el kipiszkálni a zsákmányt. A madarak olykor még alakítottak is az eszközökön: megrövidítették a túl hosszúnak bizonyult botokat.

- jegyezte meg a tanulmányt vezető Christian Rutz, a skóciai St Andrews Egyetem evolúciós ökológiával foglalkozó szakembere.

Forrás: Ken Bohn / San Diego Zoo Global

Az Alala a második varjúféle, amelyről kiderült, hogy ügyes eszközhasználó. Az Új-Kaledónián honos új-kaledón varjú a kidőlt fákban és a növényzetben megbúvó rovarok és egyéb zsákmányok kibányászására használ különféle eszközöket.

Mindkét varjúféle szokatlanul egyenes csőrrel rendelkezik, ami a kutatók szerint talán azért alakult így az evolúció során, hogy képesek legyenek megtartani az eszközöket.

Próbálják megmenteni a veszélyeztetett madarakat

A szakemberek jelenleg az Alalák megóvásán dolgoznak. A megmaradt 131 példány egy hawaii és egy maui intézményben él.

- magyarázta Rutz.

A kutatók szaporító programba kezdtek és a terveik szerint még idén szabadon engednek néhány, fogságban nevelt példányt a Hawaii-szigeteken, hogy új vadon élő populáció jöhessen létre.
Az emberek a legügyesebb eszközhasználók, ám legközelebbi rokonaink, a csimpánzok is ügyesen használnak botokat hangyák, termeszek és méz megszerzéséhez. A csuklyásmajomformák és makákók köveket használnak a kemény héjú magok és páncélos állatok feltöréséhez.

A dögkeselyűk és a feketemellű kányasasok ugyancsak kőeszközökkel nyitják fel a madártojásokat. Sőt, még néhány gerinctelen állat is használ eszközöket.