Nem alkottak egységes népcsoportot a szkíták

Az ősmagyarok együtt járták a sztyeppéket az aranyba öltözött szkítákkal. Akkor tanultak meg íjászkodni, és néhány iráni szót is átvettek tőlük. A csodás aranytárgyaikat bemutató kiállítás kurátora szerint minden, íjat használó lovas-nomád népnek kulturális rokonai. De nem egy egységes népcsoportról volt szó: a görög történetírók több száz lovas-nomád népet hívtak így.

Zászlóra rögzített, hatalmas, vasból készült farkasfejet emel magasba egy férfi, másik kezében ostor. Magas, csúcsos süvege és arany öltözéke vakítóan ragyog a fényben. Egy dombon áll, harcosok gyűrűjében. Tükrözött szarvasmotívumokkal ékesített, hegyikecske-maszkba öltöztetett lova két hátsó lábára ágaskodik, hogy magasabbnak tűnjön. Egy másik férfi tigrises-griffes lobogót emel az ég felé.

I. Dareiosz perzsa uralkodó Forrás: Wikipédia

Időszámításunk előtt 513-at írunk. I. Dareiosz perzsa királynak és a görög iónoknak a szkíták – vagy ahogy a perzsák nevezik, a szakák – fénylő, rettentő hadával kell szembenéznie, amelynek

lovas-nomád harcmodora messze földön híres.

Hiába tartják nagy államférfinak és kiváló szervezőnek az uralkodót, a szkíták felperzselő taktikájukkal legyőzik a perzsák hatalmas seregét, ezzel Dareiosz hadjárata elbukik.

„A skytha nép vitéz. A skytha nép szabad."

Egy érdeklődő nézi a szkíta aranyruhát a budapesti AVE kiállítóházban. Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Egy nép őstörténete valahol a mondák ködében kezdődik, 'mi'-tudata kialakulásával folytatódik, és a tartós állami életre való berendezkedéssel zárul. Egy népesség rokonai a vérrokonok, őshazája ott van, ahol az államalkotó, vezető nép 'mi'- tudata kialakult"

- írták a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület kutatói a magyarok őstörténetéről szóló tanulmányukban.

A legendák homályába burkolózó magyar őstörténet összekapcsolható az aranyba öltözött emberekkel a dombon. Mi is egyfajta örökösei vagyunk a szkítáknak, ugyanakkor nincs genetikai, etnikai rokonság köztünk.

A sztyeppei gyökerű, lovas-nomád népek, valahol mind őrzik ennek a kultúrának a szellemi hagyatékát. Életmódjuk, díszítőművészetük, rítusaik évezredekkel később is fellelhetőek. Mivel időben és térben is nagy a törés, így csak egyfajta kulturális rokonságot lehet visszavezetni a szkíták korának népeihez, törzseihez

- mondja Papp Attila, a Civil Régészeti Alap Egyesület vezetője, az Emberek aranyban című kiállítás egyik szervezője.

Egy fejedelmi sírban találták ezt az aranykincset Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A szkítákat II. Sarrukin király idejében az asszír krónikákban említik először.

Több száz, sőt esetlegesen több ezer nép és törzs alkotta a szkítát, amit a görög történetírók hívtak egységesen így, tehát nem egy etnikumról van szó. De az, hogy a sztyeppei lovas-nomád életmód ide gyökerezik vissza, azt nyugodt szívvel merem képviselni

- mondja a régészhallgató a csillogó aranyemlékek között.

Nagy Géza így emlékezett meg a népcsoportról az Egy pár szó a szkítákról című könyvében 1894-ben:

„A szkithák szokásai közül (azonban) magyar szempontból talán egyik sem kelti föl annyira érdeklődésünket, mint a vérszerződés."

Hérodotosz görög történetíró Forrás: mek.oszk.hu

Hérodotoszt idézve ezt írta: „Szövetséget a szkithák már a kikkel kötnek, ily módon kötnek: egy nagy cserépserlegbe bort öntenek s azt a szövetségesek vérével összekeverik, bőrüket ugyanis előbb tőrrel vagy karddal kissé fölvágják. Azután a serlegbe mártanak egy kardot, továbbá nyilakat, csákányt és lándzsát, ennek végeztével sokáig imádkoznak s mind a szövetségesek, mind pedig kíséretüknek legelőkelőbb tagjai isznak belőle (...).

Ilyen módon pogány szokás szerint egy edénybe csurgatva vérüket léptek szövetségre és egyesültek a hagyomány szerint a magyar törzsek fejei is s ez a szokás még a XVI. században is megvolt nálunk."

Plutarkhosz portréja egy 17. századi metszeten Forrás: Wikipédia

Plutarkhosz, a görögök híres krónikása is megemlékezett a sztyeppét uraló lovas-nomádokról:

„A skythák, midőn aludni készülnek, tegezt vesznek elő, és ha bú nélkül találták eltölteni azt a napot, fehér kövecskéket dobnak a tegezbe, ha pedig bajjal, feketét. A meghaltaknak a tegezeit kihozzák és megszámlálják a kövecskéket, és ha a fehérek nagyobb számban találtatnak, mint a feketék, boldognak magasztalják az elhunytat. Innen keletkezett az a közmondás, hogy jó napunk a tegezből van."

A 2. század végén élt görög filozófus, Maximus Tyrius pedig így jellemezte őket:

A skytha nép vitéz. A skytha nép szabad."

Ezt is tőle tudjuk: „Jött a göröghöz a skythák földjéről egy bölcs férfi az ottani barbárok közül, sem szószaporító, sem csevegő bölcsességgel, hanem elve volt:

szabados életmód, józan ész, rövid és találó beszéd"

- olvasható a kiállítás katalógusának művészeti rekonstrukciókról és ékszerekről írt fejezetében.

Vándoroltak egész évben

Az írásos emlékek mellett a régészek munkájára támaszkodhatunk, amikor arra keressük a választ, kik voltak a szkíták. Ugyanakkor nem feledkezhetünk el arról, hogy a régészek rendszerint forráshiánnyal küszködnek, ami különösen igaz, amikor a régmúltban élő etnikumok után nyomoznak.

Az ezredfordulóig nem sokat tudtunk a szkíta csoportról, amelybe egyes történetírók a jászokat, avarokat, kabarokat, szarmatákat, sakákat, ugorokat, míg mások a hunokat és a magyarokat is besorolják, mondván, hogy ez utóbbiak nyilaitól rettegtek nyugaton. Annak ellenére, hogy

a korabeli írásos források szerint a szkíták iráni nyelven beszéltek.

2000 után új lendületet kapott az ókori lovas-nomád népek utáni nyomozás. Az új technológiáknak köszönhetően a régészek rengeteg értékes lelettel és felfedezéssel gazdagították ismereteinket. Az ásatások során egyre hitelesebb kép rajzolódott ki az ókori világ egyik legfontosabb helyszínének, a sztyeppének a világáról. A német régészeti intézet például 2002-ben végzett feltárást Oroszországban, a Tuvai Köztársaságban, ahol egy Csicsa nevű településnél egy szkíta kori várost tártak fel egyiptomi, perzsa és görög importáruval. Egy települést, amely jelentős kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkezett.

A nomád állattenyésztés az i.e. 2. évezred végére alakult ki, mert

a népeknek alkalmazkodniuk kellett a változó környezethez.

Közép-Ázsia sztyeppéjének népei egy térképen Forrás: mek.oszk

Tavasszal a sztyeppén legeltették az állataikat, majd fokozatosan a hegyi tisztások felé terelték, ahol dúsfüvű legelőkön kötöttek ki. A nyarat a hegyi fennsíkokon töltötték. Amikor beköszöntött az ősz lassan elindultak a tavasszal hátrahagyott állandó szállásaik felé. Az úgynevezett téli szállásokat az alföldön, víz mellett, védettebb környezetben alakították ki. Itt építettek állandó hajlékot maguknak és karámot az állataiknak. Mivel a sertések és a szárnyasok nehezen viselték volna az állandó mozgást, juhokat és idomított lovakat tartottak.

A lovas-nomád népek i. e. 700 körül özönlöttek Aszkániába, a mai Azerbajdzsán területére, egy évszázad múlva pedig már uralták a kelet-európai sztyeppéket. Ezt igazolja az is, hogy például szkíta triádot, vagyis kétélű kardot, lószerszámot és a szkíta állatstílusú díszítő motívumokat őrző tárgyakat Belső-Mongóliától egészen a Kárpát-medencéig találtak a régészek.

Bár a magyar őstörténet kérdései vitathatóak, azt már közel egy évszázada tudjuk, hogy

a mai Magyarország területén is éltek lovas-nomádok,

amire a világ legnagyobb szkíta aranyszarvasa a bizonyíték. A gyönyörű leletet, amely ma a Magyar Nemzeti Múzeumban látható, 1928-ban tárták fel Mezőkeresztes-Zöldhalompusztán.

A Mezőkeresztes-Zöldhalompusztán talált aranyszarvas Forrás: Reprodukció / Emberek Aranyban: Fejedelmi sírok leletei a sztyeppe piramisaiból című kiállítás katalógusa

Őseink lovas-nomád időszaka

Az Urál folyóval, a Kaszpi-tengerrel és az Aral-tóval határolt területen valamikor az i. e. 12. század és i. e. 2. század között alakult ki

a honfoglaló magyarság antropológiai arculata, egyedüli finnugor csoportként lovas nomadizálva, s nyelvét is valószínűleg az iráni, majd török környezetéhez képest nagy nyelvi különbség miatt őrizte meg"

- írta Veres Péter: A honfoglaló magyarok életmódjának vitatott kérdéseiről című könyvében. Mindebből arra a következtetésre jutott a finnugor és magyar etnogenezist kutató néprajztudós, hogy

a régebben elfogadott Volga-Káma-vidéki urali-finnugor-ugor-magyar őshaza elmélete nem állja meg a helyét.

A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetének kutatója arra is rájött, hogy a magyarok állattenyésztési tapasztalataik miatt könnyedén alkalmazkodtak a sztyeppei lovas-nomád életmódhoz, amelynek kialakulásában feltehetően maguk is nagy szerepet játszottak azzal, hogy messzi északról az Ural-Aral-Kaszpi őshazába vándoroltak. Emellett nem mellékes, hogy a torgáji kazah madjarok törzse is őshazánk közelében élt.

Íjat feszítő lovasok, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark nomád csoportjának tagjai az emlékpark területén 2012. április 3-án. Forrás: MTI/Rosta Tibor

Sztyeppei életmódot folytató őseink nyomára bukkanhatunk, ha megvizsgáljuk nyelvünket.

Iráni eredetű szavaink között megtaláljuk az ezer, kard, nemez, száz, tej, tíz, gabona és köles szavunkat.

A vám, vásár, vár perzsa eredetű, az asszony és a híd szavainkat pedig az alán nyelvből tanultuk. Ugyanakkor a honfoglalás előtti türk, ótörök eredetű szavainkból van a legtöbb: körülbelül háromszáz, ami több mint árulkodó. Ilyen szó például a kicsi, alma, sárga, iker, betű, bika, borjú, disznó, búza, árpa.

Ragyogó szépségek az üveg mögött

A lovas nomád életmód kifejlesztésével a sztyeppék népei a reflexíjat, a nyerget, a kengyelt, a vértezetet és a páncélt is megismerték. Mivel úgy tartották, hogy a harcos társa a lova, a szkíták együtt temették el őket a halomsírok egyik fajtájába, a kurgánba.

A sztyeppék népe egy fedett, de nem feltöltött gödörsír fölé emelt halmot, ebben helyezte el a halottat.

A szkíták temetkezéseiből feltárt leleteikből, a „kincsekből" kirajzolódik a pompás ruhákat viselő, íjfeszítő, harcos lovasok emlékezete. Az Emberek aranyban című kiállításon a legmívesebb darabok hiteles rekonstrukcióit mutatják be. A kincseket Kazahsztánból hozták, a világhírű restaurátor, Krym Altynbekov műhelyéből.

Nagyítóval is megnézhetőek az aranykincsek Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A dombon álló harcos aranyöltözete mellett, lovának díszes „ruhája", és megannyi csillogó emlék látható az üvegek mögött. Arany griff, turul és holló forma, amely mind misztikus állatnak számított.

Rengeteg olyan tárgy, apró viseleti vagy hétköznapi elem van itt, amit díszpompában tettek az elhunytak mellé egyfajta túlvilági ajándékként az étel és ital mellé. Ez a szokás később minden sztyeppei népnél megmaradt a túlvilágra felkészítés jeleként."

Olyan kincseket is látni, amellyel áldozatot mutattak be isteneik és meghalt őseik tiszteletére: áldozati talpas poharat vagy egy gyönyörű aranyüstöt.

Ezek az eszközök már ebben a korszakban is megtalálhatóak voltak, akár az áldomásiváshoz szükséges kis kelyhek, a különböző szúró-vágó szerszámok, ostorok és rengeteg mindennapi használatra szánt elem"

- magyarázza Papp Attila, és azt is elárulja, hogy a kiállítás belépőjegye, a fotójegy és a katalógusért fizetett összeg a Civil Régészeti Egyesület munkáját segíti.

Szkíta fejedelmi sírok leletei a Sztyeppe Piramisokból Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A civil támogatók a múzeumok régészeinek munkáját segítik. Most éppen Mezőhegyesre készülnek, ahol egy régi vízelvezető csatorna oldalfala omlott be, és a víz kimosott egy középkori templomot.

A csontanyag tárolásában segítünk azzal, hogy antropológiai dobozokat és más eszközöket vásárolunk, emellett a szállás és ellátás biztosításában is, hogy minél többen részt vehessenek a munkában, és minél hamarabb és szebben menthető legyen ez a veszélyeztetett kora középkori örökség"

- mondja az egyesület elnöke, és hozzáteszi, az aranykiállítással azon is szeretnének változtatni, hogy sok ember fejében pejoratív jelzőként él a nomád szó.

Picit megpróbáljuk újragombolni ezt a zakót, ennek a szónak a jelentését. Egy olyan kultúrkört, a mindennapi dolgait, életmódját, amit annyi népcsoport átélt a történelem során, ahogy a miénk is, pozitívan kellene értelmezni.

Szkíta lovak harci öltözéke Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Ugyanakkor az is segíthet, ha Scholtz Róbert régész és társai értékes kincseket találnak legújabb ásatásaik során. A sztyeppék világának korából származó fegyveres síroknál dolgoznak. Egészen pontosan azoknál, ahová előkelő nőket temettek a sírba, és melléjük helyezték a fegyvereiket.

Ha az amazonprogramban sikerül igazolniuk, hogy nők is lehettek fegyveres vezetők, az nem csak a nomád szóról és a lovas-nomád életmódról kialakított elképzelésünket alakíthatja át.

Akkor majd a nemek társadalmi és politikai szerepét is érdemes lesz újragondolni.