Miért hazudik mindenki a bíróságokon?

Igazság tárgyalás bíró bíróság mérleg
igazságszolgáltatás
Vágólapra másolva!
Tudta, hogy a bíróságokon szinte senki sem mond igazat? Miért? Milyen pszichológiai okai vannak? És a bírók hogyan szúrják ki a hazugságokat? És hogyan buktatják le a füllentőket? 
Vágólapra másolva!

„A bíróságokon mindenki hazudik" - mondja Grád András egyetemi tanár, író, ügyvéd és a Magyar Pszichológiai Társaság tagja, majd egy kicsit visszamegy az alapokhoz. Kevesen gondolunk úgy az igazságszolgáltatásra, mint szolgáltatásra, pedig még a nevében is benne van. A bírósági perek nagy része polgári per Magyarországon. Ha két fél nem tud zöldágra vergődni egy konfliktusban, akkor folyamodnak ehhez a szolgáltatáshoz.

Tárgyalótermi tapasztalatok

De miért hazudik az, aki igazságot akar? Ennek több oka is van - mondja Grád. Az előadó lazán az asztalra ül, úgy mesél magáról. Volt bíró, polgári perek felett ítélkezett 10 évig. Jelenleg ügyvédként dolgozik, de volt pszichológus javítóintézetben, és dolgozott az Európai Emberi Jogi Bíróságának is. Töredelmesen bevallja, hogy a pszichológiát esti iskolában tanulta (6 éves esti egyetemen). Az előadás Grád tárgyalótermi tapasztalataira épül.

Az Izabella utcában vagyunk. Szerda délelőtt van. Ma kezdődött el a Magyar Pszichológia Társaság és az ELTE nyári egyetmnek keresztelt 3 napos előadássorozata, ami az „Igazság, Hazugság, Értelmezés" cím alatt fut. Amikor reggel elindultunk, még jól jött a dzseki, de fél 10 körül már pólóban élvezhetjük a napsütést az utca páratlan oldalán. Háromnegyed körül lebarnult fiatalok (főleg lányok) kezdenek gyülekezni az ELTE Pszichológiai Intézete előtt. Örvendezés, ölelések, "hogy telt a nyár?", "láttam a képeidet a Facebookon".

A szemeszter még nem indult el, ez amolyan nem kötelező, bemelegítő rendezvény. Odabent először bemutatják magát a MPT-t, majd Grád 11 körül kezdi meg az előadását.

Utálatspirál

Sokat elmond a tárgyalótermi helyzetről, hogy az előadás címe az „Isten hozta a rendszerszintű hazugságok völgyében" volt.

Forrás: Dreamstime

Nem úgy van az, hogy valakik összekapnak, és már mennek is a bíróságra. Mire egy konfliktus eljut a bíróság elé, általában több hónap is eltelik, ráadásul magára az első tárgyalásra is általában több hónapot kell várni.

A feleknek így van idejük jól megutálni egymást, a kölcsönös utálat pedig persze hónapról hónapra tovább dagad.

Tanmese

Az utálat pedig befolyásolja a viselkedést, a másikról alkotott rossz kép pedig arra sarkall, hogy nemlétező, vélelmezett lépésekre adjunk válaszlépéseket. Valahogy így:

„Ismerem őt, ez egy szemétláda.

Eredetileg X összeg járna nekem, de mivel tudom, hogy mi mindennel fog próbálkozni, ezért inkább 2X-et követelek rajta" - véli a felperes (A).

Amikor az alperes (B) megkapja az idézést, és meglátja a 2X-et a papíron, persze felforr az agyvize. „Méghogy 2X. Ennek az aljadéknak nem jár semmi." Ezzel a hozzáállással pedig megerősíti A várakozását, ami

önbeteljesítő jóslattá válik.

„Tudtam, hogy egy rohadék. Még jó, hogy 2Xet követeltem."

A fenti eset nem ritka. Grád szerint

aggasztóan sok az olyan eset, ahol egyik fél sem képviseli az igazságot.

Ördögi kör

Kész van tehát az alapfelállás, amikor egyik fél sem képviseli az igazságot. Ráadásul egy ördögi körbe kerülnek.

Innentől senki sem ismerheti be, hogy hazudott, hiszen akkor veszít.

Szóval az az érdekük, hogy körömszakadtáig ragaszkodjanak a maguk hamis állításához.

Ez már önmagában is nagy probléma, de itt jön be még a pszichológia. Számos pszichológiai effektus szilárdítja tovább ugyanis az egészet.

Forrás: Origo

Az egyik egy igazi pszichológiai közhely, a kognitív disszonancia csökkentése. Ez lényegében azt jelenti, hogy van két egymásnak ellentmondó, össze nem egyeztethető tudattartalom a fejemben (esetünkben: amit követelek vs. ami ténylegesen járna nekem) ami feszültséget szül. Ezt a feszültséget az ember úgy szokta leküzdeni, hogy maga is

hinni kezd saját valótlan állításában.

Az idő munkája

Ebbe egyébként a konfliktusok hosszúra nyúlása is a segítségére van. A tárgyalások során olyasmikre kell(ene) visszaemlékezni, amire az ember nem nagyon képes. Itt megáll Grád, és tart egy kis felmérést. „Ki emlékszik rá, hogy mit ebédelt tegnap?" A legtöbben felemelik a kezüket. „Ki emlékszik rá, hogy mit ebédelt tegnapelőtt?" Valamivel kevesebb kéz emelkedik a magasba. „Ki emlékszik rá, hogy mi ebédelt két hete kedden?" Eláruljuk, senki a teremben.

A példánknál maradva, A elkezdi mondogatni magában: „Hogy ha úgy vesszük, sok sérelem ért. Végülis ezek is kárnak számítanak. Végülis tényleg jár nekem a 2X."

Forrás: Origo

Ha az ember hónapokkal korábbi dolgokra próbál visszaemlékezni, az emlékei tele lesznek lyukakkal. Emberi dolog, hogy az így kieső dolgokat a világképünk mentén kialakult képnek megfelelően egészítjük ki.

„Ha például két éve apuék úgy jöttek haza a céges rendezvényről, hogy anyu megivott 3 Unicumot, és spicces volt, apu úgy emlékszik vissza, hogy az asszony hányásig itta magát, anyu meg úgy, hogy színjózan volt, a férje pedig minden ok nélkül lekevert neki két pofont" - hoz egy másik példát az előadó.

Oscart nekik

"Ennek a két pszichológiai effektusnak köszönhető, hogy a polgári pereken Oscar-díjra felterjeszthető alakításokat lehet látni" - mondja Grád.

Hihetetlen átéléssel tudnak az emberek valótlanságokat mondani, mert maguk is elhiszik, hogy igazat beszélnek.

Ez sajnos a tanúkra is igaz, főleg mert nagyon ritka a független tanú. Általában barátok, apukák, anyukák, testvérek, barátnők, kedves szomszédok szoktak tanúként a tárgyalótermekbe lépni. Csupa olyan ember, aki tisztába van azzal, hogy az őt beidéző fél mit vár tőle. „Nagyon ritka az olyan független tanú, aki nincs betanítva. Az mindig nagy élmény."

Fotó: Szabó Balázs [origo]

Amikor egy tanú belép, egyből meg lehet állapítani, hogy kinek az oldalán áll.

Méghozzá szó szerint, ugyanis a tanú sosem középen áll meg, hanem az őt beidéző mellett (felperes: balra, alperes: jobbra).

A polgári pereken nagyon sok a hamis tanú, és (mint hamarosan kifejtjük) nagyon könnyű lebuktatni őket, mégsincs nagyon következménye a dolgonak, mert a bíróságok annyira túlterheltek, hogy nem futná az idejükből az ilyen ügyek után menni.

Akkor most ez hazugság?

Hamis tanúból kétféle van. Olyan, aki tudatosan akarja félrevezetni a bíróságot, és olyan, aki jóhiszemű, csak benne van a fent kifejtett pszichológiai effektusok csapdájában.

„Akkor ez most hazugságnak számít?" - kérdezi valaki.

Grád szerint ez etikai kérdés, de ő maga úgy véli, hogy a szándékos hazugságot nem lehet egy kalap alá venni azzal, aki hisz a magának bebeszélt valótlanságban.

Hogy lehet lebuktatni egy hamis tanút?

A bírók minden tanúnak elmondják, hogy a hamis tanúzás törvénytelen dolog. Grád ezt annak idején még azzal is megtoldotta, hogy „Én minden nap itt vagyok 8-tól 5-ig, maga meg életében maximum másodszor tanú.

Az évek alatt a bírák odáig jut, hogy a másik hanghordozásából és szemmozgásából is érzi, ha a vele szemben álló hazudik (ez persze csak a tudatos hazudozókra vonatkozik), de erre persze nem lehet bíróként hivatkozni. De nem is kell, mert Grád szerint a bíróknak széles eszköztáruk van a hazudozók lépre csalására és lebuktatására.

Forrás: Dreamstime

Lőszerhajó effektus

Az egyik legnépszerűbb módszer a lőszerhajó effektus. Ez a fogalom még a második világháborúból származik. „

Vegyünk egy lőszereket szállító hajót, aminek meg kell tennie egy 8-10 napos utat. Ha torpedótalálat éri őket, egyből felrobbannak. Minden nap ugyanannyi esélye annak, hogy egy ellenséges tengeralattjáró megtámadja őket. Az első napon a legénység még ezerrel pásztázza a láthatárt periszkópokat keresve. Aztán, ahogy telnek a napok, és egyre közelebb a célállomás, az emberek egyre inkább elhiszik, hogy megússzák.

A 8. napon már a kutya nem nézi a tengeralattjárókat.

Az ilyen utak során az utolsó napokon szignifikánsan több hajót süllyesztettek el, mert a legénység ébersége és veszélyérzete csökkent.

A hamis tanúk is hasonlóak egy tárgyaláson, mint az említett hajók legénysége. A bíró úgy tudja a legkönnyebben lebuktatni őket, hogy az elején eljátssza, hogy „benyalja a dumát." Ahogy a tanú szép lassan baj nélkül építgeti a hazugságvárat, egyre inkább elhiszi, hogy sikerül végigcsinálnia. Megnyugszik. Itt őt baj nem érheti.

Forrás: Thinkstock

Columbózás

Ennek egy kicsit durvább változata, amit Columbo csinált. Amikor az epizód elején találkozik a gyilkossal, mi már tudjuk, hogy ő a hunyó, és a nyomozó is sejti. Mégsem támadja le. Ártalmatlan kérdéseket tesz fel, majd megnyugtatja a másikat, hogy végeztek is a beszélgetéssel.

Elindul, és már fél lábbal kint van az ajtón, amikor megfordul, hogy „Most jut eszembe! Csak még egyetlen kérdés."

Ez nem csak egy dramaturgiai fogás, hanem bevett taktika. A rosszfiú már a házon kívül tudja a nyomozót, már beleélte magát, hogy megúszta a beszélgetést, már fellélegzett. Épp rágyújtana, és akkor viszi be az ütést Columbo a kérdésével.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Valahogy így csinálja a ravasz bíró is. Akkor kezdi el feltenni a kínos kérdéseket, amikor a tanú már végzett a mondókájával, amikor azt hiszi végzett, amikor már fejben a büfében van. (A magyar bíróságokon nem úgy mennek a dolgok, mint az amerikai filmekben. Mindig a bíró kérdezi ki a tanúkat, és az ügyvéd meg az ügyész csak utána, de csak ha a bíró erre engedélyt ad). Ilyenkor egyébként nem is kell extrákat kérdezni, csak meg kell kérni a tanút, hogy ismételjen el ezt, vagy azt.

A probléma

A fentieken kívül van még számos módszer. A bírók tehát megbírkóznak a hazugságokkal. A valótlanságban hívőkkel szemben csak a tények és a logika működik, de ezzel nincs is semmi baj. Azzal viszont annál inkább, hogy a probléma velejét nem oldják meg. A probléma veleje, hogy

a hazugságok rendszerszintűek.

A konfliktusokat pedig a felek közé vágott ítélet nem oldja meg, sőt csak eszkalálja.