Kétségbeesetten próbálta védeni borját a zsiráf

Kruger
Vágólapra másolva!
Köztudott, hogy a ragadozók legszívesebben a fiatal vagy az idősebb, általában gyengébb állatokat próbálják elejteni. A Kruger Nemzeti Parkban készült videón egy zsiráfmama próbálja megvédeni borját a rátámadó oroszlánoktól.
Vágólapra másolva!

A felnőtt zsiráfok nem tartoznak a legkönnyebben elejthető zsákmányállatok közé. Sok videó jelent meg már arról, amikor a hosszú nyakú növényevők halálos rúgásokkal verik vissza a ragadozók, elsősorban az oroszlánok támadását.

A zsiráfborjak azonban könnyű zsákmányt jelentenek, különösen akkor, ha nincs a közelben az anyjuk.

A Kruger Nemzeti Parkban megörökített jelenetben az oroszlánoknak sikerül becserkészniük a pár pillanatra magára hagyott zsiráfborjat. A rövid roham alatt olyan súlyosan megsérül a lába, hogy hiába próbálja megvédeni őt a visszaérkező anya, a kis állat már nem tud menekülni.
Végül az anya is feladja a hiábavaló küzdelmet, és beletörődik a borja elvesztésébe.

Az érdeklődők sok hasonló érdekes videót láthatnak a Kruger Sightings honlapon.