Több mint hét kilométer szabadesés, ejtőernyő nélkül

Vágólapra másolva!
Egészen hajmeresztő kísérletre szánta el magát egy tapasztalt amerikai ejtőernyős, amikor több mint hét kilométer magasból, ernyő nélkül vetette alá magát a szédítő mélységbe.
Vágólapra másolva!

Rendkívüli rekord

Luke Aikins hosszú, huszonhat éves ejtőernyős pályafutása alatt több mint 18 000 ugrást hajtott végre. A vakmerő sportember most azonban a földön hagyta ejtőernyőjét, és a nélkül ugrott ki a repülőgép fedélzetéről,

7620 méter magasságból.

A zuhanást a földön egy 61 méteres magasságban kifeszített 30x30 m hosszú háló volt hivatott felfogni.

Forrás: Youtube

Aikins oxigénmaszkban vetette ki magát a több mint hét és fél kilométer magasra felkapaszkodott gépből. Három másik, ejtőernyővel felszerelt biztosító követte, akik megörökítették a rendkívüli kísérletet.

Luke Aikins Forrás: Michael Clark/Red Bull Content

Egy jó darabig szabadesésben követték kollégájukat, majd ernyőt nyitottak, és már csak Aikins zuhant tovább egyedül.

Rendkívül koncentráltan kellett irányítania a zuhanását,

hogy biztosan beletaláljon az őt felfogó biztonsági hálóba.

Vannak még csodák

A kísérletet a kaliforniai Simi-völgyben hajtották végre, Los Angelestől nyugatra. A biztonsági hálót magasba nyúló oszlopok közé feszítették ki.

A 61 méter magasra húzott háló alatt egy másik hálót is elhelyeztek, arra az esetre, ha esetleg a zuhanás erejétől kiszakadna a főháló. A tapasztalt ugró sikeresen eltalálta a biztonsági hálót, amely alig több mint egy másodperc alatt meg is fogta a szabadesésben rázuhant ugrót.

Luke Aikins több mint 18 ezer ugrást hajtott végre eddig Forrás: Red Bull Stratos

Luke Aikins egy karcolás nélkül teljesítette az egyedülálló kalandot. Miután lehozták, először az akciót végignéző feleségét ölelte magához.

Mrs. Aikins is aktív ejtőernyős egyébként.

Ejtőernyő nélkül eddig leghosszabban egy stewardess zuhant, akinek utasszállító gépe 10 ezer méter magasból esett le, és csodával határos módon, egyedüliként a gép fedélzetén tartózkodók közül, túlélte a halálos zuhanást.