A moszkitó irtózik a csirkeszagtól

maláriaszúnyog
Maláriaszúnyog (Anopheles).
Vágólapra másolva!
Az élő csirkék szaga távol tarthatja a maláriát okozó szúnyogokat etióp és svéd kutatók kísérletei szerint.
Vágólapra másolva!

A maláriaszúnyog menekül a csirkeszag elől

Az Addisz-abebai Egyetem és a Svéd Mezőgazdasági Tudományegyetem kutatói Etiópia nyugati részén végeztek kutatásokat. A kísérleteikre önként vállalkozó alanyok egy olyan szobában aludtak védőháló alatt, ahol ketrecben egy élő csirkét helyeztek el.

A vizsgálatokat az élő csirkék mellett a csirkék tollaiból kivont komponensekkel is elvégezték.

Az eredmények szerint mindkét esetben "jelentősen csökkent" a moszkitók száma a szobában elhelyezett szúnyogcsapdában.

A maláriaszúnyogok egyes fajai immunissá váltak a hagyományos riasztószerekkel szemben Forrás: Wikimedia Commons

A maláriaparazita a májban húzódik meg, mielőtt bekerülne a vérkeringésbe. A fertőzést a parazitát hordozó moszkitók viszik be az emberi szervezetbe csípésükkel.

Az ENSZ jelentése szerint tavaly majdnem 400 ezer ember életét követelte maláriás fertőzés.

Bár a malária által okozott halálesetek és megbetegedések száma csökken, az egészségügyi szakemberek újabb és újabb módszereket keresnek a még mindig nagyon elterjedt betegség elleni védekezésre.

Nagyobb szerephez jutnak az új védekezési módszerek

Mivel néhány szúnyogfajta a jelentések szerint már immunissá vált egyes rovarirtókra, az új védekezési módszerek nagyobb szerephez juthatnak - mutatott rá a kutatásról beszámoló BBC. A Malaria Journal folyóiratban publikált tanulmány megállapította, hogy a moszkitók szaglásukkal választják ki azt az állatot, amelyet megcsípnek, és valószínűleg lehet valami visszataszító számukra a csirkék szagában, amiért elkerülik őket.

Baromfiudvar. A háziszárnyasok szaga irritálja a maláriaszúnyogokat Forrás: Origo

Habtie Tekie, az Addisz-abebai Egyetem kutatója szerint a csirkék illatanyagából ki kellene vonni azokat a komponenseket, amelyek a moszkitókat távol tartják, és ezt fel lehetne használni a védekezésben.