Kiderült, hol él a legtöbb egyedi emlősfaj a világon

Luzon
Luzoni látkép
Vágólapra másolva!
Egy amerikai és Fülöp-szigeteki kutatókból álló csoport megállapította, hogy a legtöbb egyedi emlősfaj a világon a Fülöp-szigetekhez tartozó Luzon szigetén él.
Vágólapra másolva!

A csoport 15 éves kutatás eredményeit összegezte a Frontiers of Biogeography folyóiratban. A szerzők beszámolnak arról, hogy a Luzon szigetén élő 56 nem repülő emlősfajból 52 endemikus, azaz másutt nem él a világon.

A legnagyobb szigeten a legtöbb emlős

Az 56 fajból 28-at a mostani kutatási program folyamán fedeztek fel.

Tizenkilenc fajt már formálisan leírtak tudományos folyóiratokban,

a további kilenc leírása még folyamatban van.

Őserdős vidék Luzon szigetén Forrás: Wikimedia Commons

„Azért kezdtük Luzonon a kutatásainkat 2000-ben, mert már akkor tudtuk, hogy a legtöbb szigeten élő bennszülött emlősfaj csak a szigetre jellemző, és meg akartuk érteni, mi ennek az oka” – mondta a projekt vezetője, Lawrence Heaney, a chicagói Field Museum emlőskurátora.

A felhőpatkányok is csak Luzonon fordulnak elő (színes ceruzarajz) Forrás: Velizar Simeonovski, The Field Museum

„Nem számítottunk arra, hogy megduplázzuk a már ismert számot.” Luzon a Fülöp-szigetek legnagyobb szigete, amelynek területe 104 688 négyzetkilométer. A szerzők szerint Luzon sosem kapcsolódott semmilyen kontinentális szárazföldhöz,

ezért a fajok izolálódtak, akárcsak azok az állatok, amelyek Hawaiin élnek.

Hawaiival ellentétben azonban Luzon sokkal nagyobb és legalább ötször idősebb, mint a legöregebb hawaii sziget, ezért volt idő arra, hogy néhány faj – amely az ázsiai szárazföldről érkezett – evolválódjon és rendkívüli mértékben eltérővé váljon.

Felgyorsított evolúció

A szigeteken a kutatók időnként az evolúció „felgyorsított” verzióját látják, amikor a világ többi részétől elzárt állatok olyan helyeken, ahol nincs vagy kevés a ragadozó vagy a versenytárs, képesek speciális alkalmazkodásokkal elágazódni és végül új fajokat létrehozni.

Fán lakó egér Luzonon Forrás:Larry Heaney, The Field Museum

Ráadásul nemcsak maga Luzon szigete izolált, de teli van hegyekkel. A hegycsúcsok „égi szigeteket” formálnak, azaz kis, különleges környezeteket, ahol az állatok további adaptáción mennek keresztül.

Luzoni látkép Forrás: Wikimedia Commons

„A állatok elszigetelődnek magasan az elszórt hegységekben, ezért elkerülhetetlenül szétválnak egymástól. Elegendő idő után hatalmas biológiai sokféleséget kezdünk látni” – magyarázta Heaney. „Miközben ennek mikéntjét próbáltuk megérteni, megdupláztuk az ismert emlősfajok számát Luzonon.”