Visszanyerték látásukat a vak egerek

szem
Kísérleti egér
Vágólapra másolva!
Egy egereken végzett tanulmányban első ízben sikerült kimutatni, hogy a nagy kontrasztú vizuális stimuláció segíthet a retinában lévő károsodott neuronoknak újranöveszteni a látóidegrostokat. A kezelt egerek részben visszanyerték a látásukat.
Vágólapra másolva!

A látóideg a szem adatkábele. Ez szállítja a vizuális információt a retina fényérzékeny neuronjaitól az agyig. Egy olyan drótköteghez hasonlítható, amely nagyjából egymillió idegnyúlványból (axonból) áll, amelyek mindegyike egy-egy retinában lévő idegsejtből indul ki.

Kísérleti egér Forrás: Science Photo Library/National Cancer Institute

Egy sor idegi károsodás, például a glaukóma okoz látáskárosodást oly módon, hogy elpusztítja vagy károsítja ezeket az axonokat.

Felnőttekben a retinában lévő idegsejtek axonjai nem nőnek vissza maguktól,

ezért az ilyen károsodások esetén a látásvesztés rendszerint végleges.

Részben helyrehozták az idegkárosodást

A kutatók először látóideg-károsodást hoztak létre egerekben úgy, hogy csipesszel összezúzták az egyik szem látóidegét közvetlenül a szemgolyó mögött. Az egereket ez után olyan kamrába rakták napi több órán át, ahol nagy kontrasztú képeket néztek, főként fekete vonalak változó mintázatát.

A látóideg-sérüléstől (balra) kiinduló regenerálódó axonok (lila és zöld) mikroszkópos képe Forrás: Andrew D. Huberman

Az egerekben az axonok mérsékelt, de kimutatható újranövekedését tapasztalták

a kontroll egerekkel szemben, amelyeknél nem alkalmaztak ilyen nagy kontrasztú látási ingerlést, olvasható a Nature Neuroscience folyóiratban megjelent tanulmányban.

Ígéretes kezelési lehetőség

„A látórendszerben lévő neuronok újra összekapcsolása egyike a legnagyobb kihívásoknak a vakságot okozó betegségek, például a glaukóma regeneratív terápiájában” – mondta Paul A. Sieving, az amerikai Nemzeti Szem Intézet (NEI) igazgatója. „Ez a kutatás azt mutatja, hogy az emlősök központi idegrendszerének nagyobb a regenerációs képessége, mint azt korábban gondolták.”

A kísérleteknek bíztató az eredménye, a vakságot okozó szembetegségek jövőbeli gyógyítási lehetőségét illetőne Forrás: Wikimedia Commons

„E tanulmány meglepő eredménye, miszerint az aktivitás elősegíti az idegi újranövekedést, nagy lehetőségeket hordoz magában degeneratív retinabetegségek gyógyítására szolgáló terápiák kidolgozásához” – mondta Thomas Greenwell, a NEI egyik kutatási igazgatója.