Nagyon sérülékeny a kobaltkék Adria
Az Adriai-tenger, amely a mediterrán medencén belül is önálló egységet alkot, nagyon sérülékeny a környezeti ártalmakra
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Az elmúlt napokban aggasztó hír látott napvilágot: az észak-adriai Kostrena térségében a horvát olajvállalat, az INA finomítójából nagy mennyiségű nyersolaj és pakura ömlött a Kvarner-öbölbe. Az öbölt a nyílt tenger irányába a Kvarner két legnagyobb szigete, Krk és Cres határolja, lassítva a természetes vízcserét. Emiatt, és a tagolt partszakasznak köszönhetően, a Kvarner-öböl különösen kitett az olajszennyeződés miatti környezeti katasztrófa fenyegetésének.
Egyelőre még nem tudni, milyen hatásai lesznek az olajszennyezésnek
A természetvédelemmel foglalkozó Eko Kvarner Egyesület úgy véli, hogy az INA kostrenai olajfinomítójának környékén május 13-án történt ökológiai esemény – nagy mennyiségű pakura és nyersolaj ömlött a tengerbe – hosszú évek óta várható volt, a hanyag ellenőrzés és a biztonsági előírások laza kezelése miatt.
A jelenlegi az elmúlt évtizedek legnagyobb olajszennyezése a térségben,
amelynek egyelőre nem lehet pontosan felmérni a várható ökológiai következményeit.
A kiömlő nyersolaj mintegy fél kilométer széles szőnyeget alkot a parttal párhuzamosan, és noha azonnal megkezdődött a kárelhárítás, a kedvezőtlen időjárási körülmények – elsősorban az erős szél, a bóra keltette hullámzás - jelentősen megnehezítették az olajcsapdák elhelyezését és a felszínen úszó olajréteg begyűjtését.
Az egyesület honlapján közzétett közlemény szerint
már hónapok óta érkeztek anonim jelzések
írásban, telefonon és személyesen is a Rijekai Finomító munkatársaitól arról, hogy a biztonsági berendezések leromlott állapota miatt komoly veszélyben van a környezet.
A finomító működési költségeinek drasztikus lefaragása és a létszámleépítések miatt jelentősen megcsappant a képzett munkaerő, romlott a technológiai fegyelem és a berendezések műszaki állapota, mindez pedig előrevetítette a környezeti katasztrófa bekövetkezését.
A környezetvédők már évek óta figyelmeztettek a veszélyre
Az egyesület sohasem követelte az észak-adriai finomítók bezárását,
de már 2014 óta intenzíven figyelmeztetett a hiányosságokra és annak várható következményeire.
Az Eko Kvarner Egyesület úgy véli, hogy hosszú távon csak a fosszilis energiahordozók drasztikus visszaszorítása lehet az egyetlen valóban hatékony megoldás.
A környezetvédőkhöz hasonlóan nyilatkozott Mirela Marunic is, a kostrenai járás elöljárója. Marunic a sajtónak nyilatkozva azt mondta, nem emlékeznek a mostanihoz hasonló környezeti katasztrófára a Kvarner-öböl térségében. A járási vezető szerint a lakosoknál betelt a pohár, féltik biztonságukat és a környezetüket.
A kisebb szennyezések már korábban is folyamatosak voltak, de a jelenlegi olajszennyezés nemcsak a járás, hanem az egész Kvarner térségében veszélyezteti a turizmust – fejtette ki véleményét a kostrenai járás elöljárója. Horvátország legnagyobb olajfinomítója még 1965-ben kezdte meg működését Kostrenában, az Urinj félszigeten.
Az Adriai-tenger a mediterráneum egyedi entitása
Az, hogy az Adriai-tenger különösen érzékeny a környezetszennyezésre, geográfiai és néhány sajátos oceanográfiai jellemzőjére vezethető vissza. A 830 kilométer hosszú és átlagosan 160 kilométer széles Adriai-tenger lényegében a Földközi-tenger leghatalmasabb és legészakabbra nyúló öble.
Az Adria jellemzői ezért egyrészt a Földközi-tengerével egyezőek, másrészt viszont a mediterrán medencén belüli szeparáltsága miatt néhány egyedi tulajdonsággal is rendelkezik.
Az Adria sajátosságai nem érthetők meg „anyatengere”, a Földközi-tenger ugyancsak egyedi jellegzetességeinek ismerete nélkül.
Az Adria ökológiai sérülékenysége a tenger kialakulásának körülményeiből és jelenlegi helyzetéből adódik. Az adriai medence mind keletkezését, mind mélységi (bathymetrikus) jellemzőit tekintve lényegében két nagyobb területi egységre osztható fel.
Az észak-adriai medence, a nagyjából Ancona és Sibenik vonalától északra fekvő medencerész
rendkívül sekély és földtani értelemben még nagyon fiatal,
a Földközi-tenger által csak a geológiai közelmúltban elöntött, szárazföldi eredetű terület. A jóval mélyebb déli medence tektonikai eredetű, úgynevezett ingressziós süllyedék. Itt található az Adriai-tenger legmélyebb pontja is, 1230 méteres mélységben.
Alig hatezer éve létezik az az Adria, amit ma ismerünk
A pleisztocén jégkorszak legutolsó – és tegyük hozzá, hogy legnagyobb – eljegesedése, az úgynevezett Würm-glaciális idején, a világtenger szintje a kifagyott hatalmas mennyiségű jég miatt a maihoz képest mintegy 130 méterrel állt alacsonyabban.
Az észak-adriai medence ekkor még kopár, karsztos szárazulat volt. Hozzávetőleg 12 ezer éve, a Würm végén egy rapid, erőteljes felmelegedési hullám kezdődött el.
A mediterrán medence vízszintje alig pár ezer év alatt 117 méterrel emelkedett meg. Az Adria addig szárazföldi, északi medencerészét ekkor, alig egy-két ezer év leforgása alatt öntötte el a tenger.
A világtengerbe került, hatalmas mennyiségű olvadékvíz hatására bekövetkezett tengerelöntés, az úgynevezett eusztatikus transzgresszió hatására alakult ki az az Adria, amit ma ismerünk.
(A horvát partszakaszon lépten-nyomon megtalálható, kisebb-nagyobb, víz alatti barlangok és üregek is ennek a közelmúltban véget ért szárazföldi korszaknak az emlékei, ezeket ugyanis nem a tengeri erózió vájta ki, hanem még a szárazföldi karsztosodás hozta létre.)
Ezzel áll összefüggésben az észak-adriai medence rendkívül sekély vízmélysége;
az előzőekben említett Ancona–Sibenik vonaltól északra az Adria átlagmélysége mindössze 50 méter,
és legmélyebb pontja sem haladja meg a 75 métert. Az adriai medence északkeleti, a horvát partszakasszal határolt sekély és erősen tagolt medencerészén az amúgy is lassú vízcsere még tovább mérséklődik, ami miatt a tengerszennyezésnek is jóval súlyosabb következményei lehetnek.
Mitől sérülékeny a mediterrán víztömeg?
Maga a Földközi-tenger is igencsak elszeparálódott a világóceántól; az alig 14 kilométer széles Gibraltári-szorossal kapcsolódik az atlanti medencéhez, ahonnan a vízutánpótlását kapja.
Az igen magas gibraltári fenékküszöb megakadályozza a hideg, oxigénben és tápanyagban dús óceáni mélyvizek beáramlását, és a keskeny szoros eleve meggátolja a nagyobb víztömegek cseréjét.
Ennek tudható be, hogy
az a vízmolekula, ami most jut be a mediterrán medencébe, legalább 130-140 évig ott is marad;
ennyi idő alatt cserélődik ki ugyanis a Földközi-tenger teljes víztömege. A Gibraltári-szoroson átáramló atlanti víz tulajdonságai e hosszú idő alatt megváltoznak, a mediterrán medencének az óceáni medencétől gyökeresen eltérő mélységi (bathymetrikus), áramlási és sajátos éghajlati viszonyai miatt.
A nyugati vagy Alborán-medencébe érkező atlanti víztömeg az észak-afrikai partok mentén keleti irányba hömpölygő Algériai-áramlattal (korábbi terminológiában Luzitán-áramlat) jut el a Földközi-tenger nyugati és keleti nagymedencéjének határát jelentő messinai fenékküszöbig.
A víz egy része visszaáramlik Gibraltár irányába, nagyobb része pedig – már mint Észak-afrikai-áramlás – átfolyik a keleti vagy Levantei-nagymedencébe.
A viszonylag hűvös atlanti felszíni vizek a Földközi-tenger közvetlen térségét jellemző és a szubtrópusihoz közel álló mediterrán éghajlaton felmelegszenek; a keleti medence éghajlatát jellemző magas hőmérsékletnek és csapadékszegény körülményeknek köszönhetően,
az erős párolgás miatt a víz besűrűsödik, és túlsós, úgynevezett szuperhalin víztömeggé válik.
Amíg a Gibraltári-szoroshoz közeli területeken a víz sótartalma megegyezik a világóceán átlagértékével (35 súlyezrelék) addig a keleti, Levantei-medencében ez az érték 39 ezrelékre ugrik.
Hasonló eltérések figyelhetők meg a vízhőmérsékletben is. A téli hőmérsékleti minimumot februárban éri el a Földközi-tenger víztömege; nyugaton ekkor 11-13 Celsius-fokra hűl le a víz, míg a keleti nagymedencében 16-17 fok a minimális felszíni hőmérsékleti érték.
A Földközi-tengernek van még egy egészen különleges, a világtengertől eltérő hőmérsékleti sajátossága:
a téli minimumkor a felszíntől a legnagyobb mélységig kiegyenlítetté válik a vízhőmérséklet.
Ennek az anomáliának tekinthető jelenségnek az a magyarázata, hogy a gibraltári fenékküszöb miatt a mélyóceáni hideg víztömeg nem tud behatolni a mediterrán medencébe. ( A világtenger mélyvizei kiegyenlített hőmérsékletűek, 2500-3000 méteres vízmélységtől lefelé egységesen 2-2,5 Celsius-fok közöttire áll be a hőmérséklet, egészen a legmélyebb óceáni árkok aljáig.)
Az Adriára legyengülve érkezik a vízcserét biztosító áramlási rendszer
A messze északra nyúló és még a sekély Földközi-tengerhez képest is kis vízmélységű Adriai-tenger délen az alig 72 kilométer széles Otrantói-szorossal kapcsolódik a Jón-tenger mély medencéjéhez.
(Amíg a világóceán átlagmélysége 3 900 méter körüli, a Földközi-tengeren ez az érték csak 1500 méter.A Földközi-tenger legmélyebb pontja a keleti nagymedencéhez tartozó Jón-tengeren, a Calypso-árokban található, 5267 méteren.) Az Atlanti-óceánról érkező és a Földközi-tengert délről körbefolyó – jelentősen átalakult víztömeg – az ázsiai partvidéken északnak, majd vissza Gibraltár felé, nyugatnak veszi az irányt.
A Peloponnészosz félszigetet megkerülő Kis-ázsiai-áramlás egyik ága,
a Jón-tengerről behatol az Adriai-tengerre.
Az Adria vízcseréjében kulcsszerepet játszó, délkeletről északnyugatra, majd északkeletről – az Appennini-félsziget végétől délnyugatra tartó áramlás az adriai térségben lelassul, és le is hűl.
A dalmáciai partok mentén északnyugatra hömpölygő víztömegnek köszönhető, hogy a téli hőmérsékleti minimumkor Horvátország déli és középső partszakaszán 13 Celsius-fokos a víz, amely elérve Velence térségét, már akár 7 fokra is lehűlhet. (A Velence és Trieszt közötti terület a Földközi-tenger leghidegebb pontja.)
A lassú áramlás és az észak-adriai partok mentén fekvő sűrűn lakott települések, illetve nagy kikötők és jelentős hajóforgalom miatt- az előzőekben már megemlített természetföldrajzi jellemzőkön kívül - ez a vidék a legjobban kitett a tengeri szennyeződéseknek.
Feltárul Neptunusz kincsesládája
A trópusi vizeket megjárt búvárok igen gyakran lekicsinylően beszélnek az Adriai-tenger élővilágáról. A csak tengeri „nagyvadakra” vágyó amatőr búvároknak, annak ellenére, hogy a Vörös-tenger vagy a Maldív-szigetek után valóban szegényesnek tűnhet az Adria élővilága, még sincs igazuk.
Előfordulnak itt – még ha igen ritkán is – olyan óriások, mint a közönséges barázdásbálna (Balenoptera physalus) vagy a nagy ámbráscet (Physeter macrocephalus) csakúgy, mint a világtenger legnagyobb húsevő ragadozó hala, a nagy fehér cápa (Carcharodon carcharias) vagy a csontos halak egyik fejedelme, az esetenként négy méternél is hosszabb kardhal (Xiphias gladius).
(Néhány éve a horvát Vis sziget közelében észleltek egy 18 méter körüli barázdásbálnát, és ugyancsak itt ámbrásceteket.) Egyébként sincs értelme az Adria élővilágát mondjuk a Vörös-tengerével összehasonlítani, mert mindkettő más és más entitás.
Amíg a színpompás trópusi vizek egy hasonlattal élve olyanok, mint az internet, amely sorra dobja fel a szebbnél szebb képeket, addig a mediterráneum és benne
az Adriai-tenger is egy jó könyvhöz hasonlítható, amelyet nem elég nézegetni, hanem el is kell olvasni
ahhoz, hogy kiadja érdekes titkait.
A mediterrán faunaprovincia a világtenger egyik különlegessége
A tengeri fajok sokfélesége, a biodiverzitás oldaláról nézve a mediterrán vizekben valóban jóval alacsonyabb a fajok száma, mint például a trópusi indo-pacifikus régióban. Ha azonban a Földközi-tengerben élő fajok összetételét vizsgáljuk, akkor már sokkal árnyaltabb képet kapunk.
A Földközi-tengerből eddig 687 halfajt írtak le. A Monacói Oceanográfiai Intézet 24 évvel ezelőtti felmérése szerint összesen 4 417 soksejtű faj él a Földközi-tengerben,
ám a teljes becsült fajszám meghaladhatja az 5000-et.
A fajok 69%-a atlanti eredetű, de egyedülállóan magas a világon sehol másutt elő nem forduló bennszülött, úgynevezett endemikus fajok aránya, amely a maga 25%-os értékével a világtenger legmagasabb endemizmusának számít.
Öt százalékot alkotnak a trópusi fajok, amelyek egy része indo-pacifikus bevándorló, másik része viszont a Földközi-tenger geológiai múltjára emlékeztető,
csak itt honos maradvány, úgynevezett paleotrópusi reliktumfaj.
E különleges összetételű élővilágot a tengerbiológusok önálló egységként kezelik, ez pedig nem más, mint a világtengeren egyedinek számító mediterrán faunaprovincia. Ennek az egészen egyedülálló tengeri életközösségnek része az Adriai-tenger is.
Adriai kaleidoszkóp
Az Adriai-tenger élővilága a Földközi-tengeri faunához hasonló, bár egyes mediterrán fajok nagyon ritkák lehetnek, vagy akár teljesen is hiányozhatnak az adriai vizekből, míg más fajok jóval nagyobb egyedszámban képviseltethetik magukat itt, mint a Földközi-tenger más térségében.
Az alsóbbrendű élővilágból a szivacsok (Porifera) sok fajjal reprezentálják magukat, de nagyon szép képviselői élnek itt a tüskésbőrűeknek (Echinodermata) – a tengeri csillagoknak, a tengeri sünöknek és uborkáknak, valamint a kígyókarú csillagoknak is.
A puhatestűeknek (Mollusca) ugyancsak számos faja ismert az adriai vizekből,
ezek közül jó néhány különleges fajt is megfigyelhetünk,
köztük a Földközi-tenger legnagyobb és a világóceánon is a méretrekordernek számító, csak a mediterráneumban előforduló nagy sonkakagylót (Pinna nobilis).
Külön élőhelynek számít az ugyancsak mediterrán kuriózumnak tekinthető, paleotrópusi reliktumfajnak számító neptunfű (Posidonia oceanica), amely kiterjedt tenger alatti mezőket alkot a homokos, sekély tengeraljzaton.
A búvárok számára kétségkívül a halak (Pisces) állatköre jelenti az élővilág leglátványosabb részét.
A porcos halak osztályát (Chondrichtyes) 26 cápa- és 6 rájafaj reprezentálja az Adriai-tengeren. Tévedés azt hinni, hogy a cápaalakúakat (Selachiiformes) csak néhány apróság képviseli az adriai vizekben.
Honos fajnak számít a ma már nagyon ritka nagy fehér cápa
(néhány világrekorder-méretű példányuk is az Adriából ismert) ugyanúgy, mint a szintén ritkán látható, 10 méternél is hosszabb, ám mérete ellenére békés és jámbor, planktonszűrögető életmódot folytató óriáscápa (Cetorhinus maximus) is.
Az Adriai-tenger a múltban a mediterráneum egyik leghíresebb tonhalhalászati körzete volt. Noha kifejletten az akár 3 méteres testhosszúságot is elérő kékúszójú tonhalak (Thunnus tynnus) egyedszáma napjainkra jelentősen lecsökkent a túlhalászás miatt, ez a nemes ragadozó is az Adriai-tenger egyik szimbóluma maradt.
A vakítóan kék égbolt, a vad, karsztos partvidék, a türkizkék öblök és a hamisítatlan mediterrán hangulatot árasztó szűk sikátoros városkák nekünk, magyaroknak földrajzi közelsége, valamint a történelmi múlt okán is az egyik legkedvesebb tengerré teszi az Adriát.
Ezért számunkra is fontos, hogy e csodaszép tenger megőrizze az egészségét.