Új tagja lesz a periódusos rendszernek

Kosuke Morita
Kosuke Morita, a Riken csapat vezetője
Vágólapra másolva!
Hivatalosan is elismerték a periódusos rendszer 113., egyelőre csak ununtriumként emlegetett elemét, amelyet így a hagyományok szerint a felfedezők – most először nem amerikai, orosz vagy német, hanem ázsiai, azon belül is japán kutatók – nevezhetnek el.
Vágólapra másolva!

A szigetországbeli tudósok Morita Koszuke vezetésével 2012-ben jelentették be, hogy sikerült előállítaniuk a megfoghatatlan 113-as rendszámú elemet, a periódusos rendszer egyik hiányzó elemét.

A 113-as elem

A 113-as elem, amelynek atommagjában 113 proton van,

a Földön nem fordul elő természetes állapotban,

ezért laboratóriumban kell előállítani. Ennél nagyobb rendszámú elemeket is hoztak már létre, ám a 113-as elemmel sokáig nem tudtak megbirkózni a kutatók, míg végül a RIKEN Nishia Központjában (RNC) sikerült létrehozni a rendkívül instabil elemet, amely gyorsan el is bomlott.

A ma ismert periódusos rendszer Forrás: Wikimedia Commons

Csillagok belsejében születik

A transzurán (uránon túli) elemek természetes körülmények között magfúzióval, a csillagok belsejében születnek. Földi körülmények között a szupernehéz elemeket két nehézion atommagjának ütköztetésével tudják létrehozni, ám nehéz észlelni őket, mert kevés keletkezik belőlük, és gyorsan szétesnek.

Minél több proton és neutron van egy atommagban, annál bomlékonyabb a szóban forgó elem.

Felülvizsgálják az új elemeket

Új elem létezését csak felülvizsgálati eljárás után ismeri el hivatalosan a kémikusok nemzetközi szervezete, az IUPAC és a fizikusok nemzetközi szervezete, az IUPAP. E szervezetek akkor fogadnak el igazoltnak egy bejelentést, ha az új elem létrehozói a teljes bomlási sort igazolni tudják, illetve egy másik gyorsítóban is meg tudják ismételni.

Morita Koszuke, a Riken csapat vezetője Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi

Erre alkalmas intézet a világon csak néhány található, ilyen a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium (Kalifornia, Egyesült Államok), az Egyesített Atomkutató Intézet (Dubna, Oroszország) és a darmstadti Nehézionkutató Intézet (Németország).

Egy éven belül eldől a név

Az eredmények igazolásával ez lett az első eset, hogy Japánban új elemet fedeztek fel. Egyúttal Japán az első ázsiai ország, amely megkapta a jogot, hogy elnevezzen egy periódusos rendszerben szereplő elemet. Morita Koszuke a csütörtöki bejelentést követően azt mondta, egy éven belül eldöntik, mi legyen a 113-as elem neve.

Találgatások szóltak arról, hogy majd japónium lesz, de Morita ezt elvetette.

Az IUPAC és az IUPAP csütörtökön a 115., a 117. és a 118. elem hivatalos elismerését is bejelentette. Az első kettőnek a dubnai orosz, a Livermore-laboratórium és a Tennessee állambeli Oak Ridge Nemzeti Laboratórium amerikai kutatói adhatnak nevet, a harmadiknak a dubnai és a Livermore tudósai.