Tudja, melyik a világtenger legnagyobb medúzája?

medúza
Vágólapra másolva!
Az Antarktiszt övező felfedezetlen mélyvizek még sok meglepetést tartogathatnak. Az egyik legfurcsább és átmérőjét tekintve legnagyobb medúzát is itt fedezték fel, az 1960-as években.
Vágólapra másolva!

Félmilliárd éve szinte változatlanok

A csalánozók törzséhez (Cnidaria) tartozó különböző medúzataxonok a világtenger egyik legősibb soksejtű állatcsoportját alkotják. Már a földtörténeti óidő, a paleozoikum elején is

nagy fajgazdagságban népesítették be az ősóceánokat,

és az eltelt több mint félmilliárd év alatt szinte semmit sem változtak, bizonyítva rendkívüli alkalmazkodóképességüket.

A medúzák már több mint félmilliárd éve népesítik be a világóceánt Forrás: Marine Animal Pictures


A csalánozók törzsén belül külön altörzset alkotnak a medúzák (Medusozoa). Az igen változatos állatcsoportot öt osztályba sorolják. Valamennyi medúza közös jellemzője,

hogy egész életük során megtartják a medúzaalakot,

szemben a virágállatokkal (Anthozoa), valamint a hidraállatokkal (Hydrozoa), előbbieket a polipalak, utóbbiakat pedig életciklusuk változása során a polip-, illetve medúzaalak jellemez. A medúzák nem csak élőhelyeiket, hanem méretüket tekintve is rendkívül változatos csoportot alkotnak, a néhány milliméteres egyedektől a több méter átmérőjű óriásokig.

Jéghideg mélységekben lapul a medúzák leviatánja

Átmérőjét tekintve a világóceán legnagyobb eddig ismert medúzaféléjét az Antarktisz körüli fagyos mélyvizekben figyelte meg Sir Frederick Russel brit tengerbiológus, 1967-ben.

2012-ben több mint másfél kilométeres mélységben került a ROV (mélytengeri robotkamera) látómezejébe ez a hatalmas példány Forrás: Youtube

A Deepstaria enigmatica tudományos fajnevet kapott óriási csalánozó az Antarktiszt övező tengerek szürkületi zónájában, az úgynevezett bathypelágikus régióban él, jellemzően 700 és 1500 méteres vízmélység között.

Döbbenetes látványt nyújt az akár a tízméteres harangátmérőnél is nagyobb gigantikus csalánozó,

amint felbukkan az éjfekete sötétségből, a mélytengeri roboteszköz fényszóróinak fénykévéiben.

A beágyazott videofelvételt 2012-ben készítette a Deep 400 mélytengeri robotkamera, 5040 láb, azaz 1562 méteres vízmélységben.

Jámbor óriások és halálos apróságok

A hatalmas medúzát eddig kizárólag csak az Antarktiszt övező mélyvizekben sikerült megfigyelni. Még ha alaktanilag nincs is hasonlóság az európai vizek egyik legközönségesebb medúzafajának számító, az Adriai-tengerben is gyakori áttetsző fülesmedúzával (Aurelia aurata), rendszertanilag mégis viszonylag közeli rokonok, ugyanis a fülesmedúzához hasonlóan a bizarr óriás is az Ulmaridae család tagja.

Fülesmedúza (Aurelia aurita) Forrás: Wikimedia Commons

A közismertség alapján legnagyobbnak tartott óriásmedúza (Cyanea capillata) harangátmérője „csak” 2,3–2,5 méter, bár az is igaz, hogy rendkívül vékony fogókarjai akár 34 méter hosszan is kinyúlhatnak a „harangból”.

Az óriásmedúza a felszínközeli vizekben is megfigyelhető, például az észak-európai tengerekben Forrás: Marine Animal Pictures

Az óriásmedúza ugyancsak a hűvös vizeket kedveli, ám az átlaghalandó számára megpillanthatatlan Deepstaria enigmatica fajjal szemben, az óriásmedúza a felszínközeli vizekben viszonylag könnyen megfigyelhető az észak-európai vizekben, a norvég partvidéken, az Északi-tengerben, de még a Balti-tenger nyugati medencéjében is.

A medúzák közül kerülnek ki a világtenger legmérgezőbb élőlényei;

az Ausztrália körüli vizekben honos „tengeri darázs” az extrém veszélyes apró kockamedúza (Chironex fleckeri) évente több áldozatot szed gyorsan ható mérgének köszönhetően, mint ahányan cápatámadás áldozatául esnek.