Megsemmisült a Progressz teherszállító űrhajó

Progressz
Vágólapra másolva!
Megsemmisült a csütörtökön felbocsátott, legénység nélküli orosz Progressz MSZ-4 teherszállító űrhajó az Oroszországhoz tartozó Tuvai Köztársaság feletti 190 kilométeres magasságban, a roncsdarabok többsége elégett a légkörben – jelentette be csütörtök este a Roszkoszmosz orosz űrkutatási hivatal. 
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint az űreszköz megsemmisülése nehezen megközelíthető lakatlan hegyvidéki terület felett történt. A Roszkoszmosz hangsúlyozta: a teherűrhajó elvesztése nem lesz kihatással a hivatal rendes működésére, illetve a Nemzetközi Űrállomás legénységének létfenntartására.

A hivatalos bejelentést megelőzően egy meg nem nevezett forrás az orosz űrkutatási hivataltól a TASZSZ orosz hírügynökséggel azt közölte, hogy a földi irányító központ elveszítette a kapcsolatot az űrhajóval, amely valószínűleg nem fogja tudni elérni a Nemzetközi Űrállomást.

– mondta a forrás. Szerinte a Progressz űrhajó, amelynek indítását követően technikai problémák léptek fel, a hordozórakéta harmadik fokozatának begyújtásakor már le is zuhanhatott Kína vagy a Csendes-óceán térségében.

Az illetékes szerint a probléma azt megelőzően lépett fel, hogy a Progressz levált volna a hordozórakétáról. "Ha 150 másodperccel a leválás előtt következik be ilyesmi, nem is lehet másra számítani. Valószínű, hogy elvesztettük. Még ha sikerült is leválnia ...süllyedni kezdett, és eléghetett a légkörben" – fűzte hozzá.

Ellátmányt vitt volna az űrállomás dolgozóinak

A szállító űrhajót helyi idő szerint csütörtök reggel 8 óra 51 perckor indították a kazahsztáni Bajkonurból, szombaton kellett volna csatlakoznia a Nemzetközi Űrállomáshoz.
A Roszkoszmosz korábbi tájékoztatása szerint az indítást követően 383 másodperccel elvesztették a kapcsolatot az űreszközzel. Vizsgálják a meghibásodás okát.

Forrás: AFP/Stringer

A NASA amerikai űrkutatási hivatal élő adásban jelentette, hogy az űrhajó a navigációs antennáit ki tudta bontani, de azt már nem tudták megerősíteni, hogy kinyíltak-e a napelemtáblák is. A teherűrhajó 2,5 tonna üzemanyagot, vizet, élelmet és más rakományt szállított.

A Progressz űrhajók már négy évtizede szolgálatban vannak, legkorszerűbb típusaikat már teljesen digitalizált rendszerekkel és tökéletesített dokkolórendszerrel látták el.

A Nemzetközi Űrállomás fedélzetén az amerikai Shane Kimbrough és Peggy Whitson, az orosz Szergej Rizskov, Andrej Boriszenko és Oleg Novickij, valamint Thomas Pesquet francia kozmonauták tartózkodnak.