Megfejtették, mi valójában a Pluto holdjának vörös foltja

Charon, fotó
Charon
Vágólapra másolva!
Osztozhat légkörén a Pluto legnagyobb holdjával, a Charonnal, ez okozza a hold északi pólusára jellemző vöröses elszíneződést – írja a Space.com.
Vágólapra másolva!

Egy új kutatás szerint a két világon uralkodó körülmények az elmúlt néhány milliárd év alatt lehetővé tették, hogy

a Pluto metán- és nitrogéngázai utat találjanak a Charonra, ahol megfagynak, majd a nap- és kozmikus sugárzás hatására „ragadós" anyaggá, úgynevezett tholinná alakuljanak.

„A metán nagyon illékony, ezért csak a hosszú, kemény sarki telek során képes megtapadni a felszínen" – mondta Will Grundy, a Nature szakfolyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője.

A tholin úgy keletkezik, hogy miután a Plutóról származó metán megfagy, a sugárzás kiszakítja a vegyületből (Ch4) a hidrogént. Az így visszamaradó szénhez más molekulák társulnak, aminek köszönhetően olyan anyag jön létre, ami melegebb körülmények között is képes a felszínhez tapadni.

Ez az anyag idővel egyre terebélyesebbé és kémiailag komplexebbé válik, szerves molekulák, vagy tholinok jönnek létre, amelyeknek a színe vöröses lesz.

Charon Forrás: NASA/JHUAPL/SwRI

A hold déli részén is hasonló folt lehet

Amikor a New Horizons űrszonda elrepült a Pluto mellett, nem csak a törpebolygót, hanem annak holdjait is tanulmányozta. A legnagyobb hold a Charon, mely méretét tekintve közel akkora, mint a Pluto.

Ekkor vették észre, hogy a Charon északi pólusán egy hatalmas, vöröses színű folt helyezkedik el. Grundy és munkatársai már jóval korábban feltételezték, hogy a vörös foltot tholin alkotja, mely a Pluto átszökő, majd megfagyó gázaiból jön létre a sugárzás által, akkor azonban még nem álltak rendelkezésre modellek a teória alátámasztására.

A Pluto kicsiny égitest, ami miatt nehezen tartja meg légkörét, ezért szökik meg a gáz egy kisebb része.

A Charon gravitációs ereje azonban elég erős ahhoz, hogy a szökő gáz egy részét befogja, magyarázta Grundy.

A Charonon uralkodó tél nagyon zord, a sarki hőmérséklet csupán néhány fokkal haladja meg a mínusz 273,15 Celsius fokot. Az évszak hosszú ideig tart – pontosabban mondva több mint száz földi évig -, így az ellopott gáznak bőven van ideje megfagyni. Amikor azonban elérkezik a tavasz, a metán és a nitrogén elillan és csak a sugárzás hatására létrejött nehezebb szénhidrogének maradnak vissza a felszínen.

Bár a Charon déli sarka annyira sötét, hogy nehezen lehet tanulmányozni, valószínűleg ott is megfigyelhető az északi régióhoz hasonló vöröses elszíneződés.