Több mint kétszáz halott az ecuadori földrengésben

Pedernales, 2016. április 17. Súlyosan megrongálódott lakóépület mellett sír egy asszony az ecuadori Pedernalesben 2016. április 17-én, egy nappal az után, hogy a Richter-skála szerint 7,8-as fokozatú földrengés rázta meg a latin-amerikai ország északnyugati partvidékét. A természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma 233-ra emelkedett, több százan megsérültek. (MTI/EPA/Jose Jacome)
Vágólapra másolva!
Nagy erejű, a Richter-skála szerinti 7,8-es erősségű földrengés rázta meg Ecuador csendes-óceáni partvidékét. Legalább 233 ember életét vesztette, több ezren megsérültek, a romok alatt rekedt áldozatokat puszta kézzel próbálják kiszabadítani. Magyar sérültekről nem tud a nagykövetség.
Vágólapra másolva!

Április 16-án 23 óra 58 perckor (UTC, koordinált világidő szerint) nagy erejű, a Richter-skála szerinti 7,8-es erősségű földrengés rázta meg Ecuador partvidékét – jelentette az Egyesült Államok Geológiai Szolgálata (U.S. Geological Survey, USGS). A rengés epicentruma a tengerparti Muisne település térségében volt,

a rengés a mérési adatok szerint 19 kilométeres mélységben pattant ki.

A rengés miatt szökőárriadót rendeltek el az ecuadori hatóságok.

A lakók értékeiket próbálják menteni Forrás: MTI/EPA/EFE/Jose Jacome

A nagy erejű földlökést az epicentrumtól mintegy 180 kilométeres távolságra fekvő fővárosban, Quitóban is érezni lehetett, közel négy percig rázkódtak az épületek.

A legerősebb földlökést az elmúlt három órában három kisebb erejű utórengés követte, az eddigi legutolsó 4,8-es erősségű volt. Újabb utórengések is várhatók még.

Egy férfi túlélőket keres egy súlyosan megrongálódott lakóépület romjai között Pedernalesben Forrás: MTI/EPA/EFE/Jose Jacome

Több mint 200 halott

Az ecuadori elnök magyar idő szerint vasárnap délután jelentette be, hogy

a halálos áldozatok száma 233-ra nőtt, és több ezren megsérültek.

A helyszínre 10 ezer katonát és 3500 rendőrt vezényeltek. Sok áldozat a romok alatt rekedt, a túlélők puszta kézzel próbálják őket kiszabadítani - jelentette a BBC.

Az ecuadori magyar nagykövetség nem tud magyar sérültekről.

Rengetegen vesztették el otthonukat a katasztrófában Forrás: MTI/EPA/EFE/Jose Jacome

Az óceáni kéreg alábukása okozza a rengéseket

Dél-Amerika csendes-óceáni partvidéke szeizmikusan aktív területnek számít, a csendes-óceáni Nazca-lemez és a kontinentális Dél-amerikai-lemez ütközése (kollíziója) miatt. Az Atlanti-óceán folyamatos tágulása (spreading) nyugati irányba tolja a dél-amerikai litoszféralemezt. A vékony, de sűrű csendes-óceáni kéreg a kontinentális kéreg alá bukik (szubdukció).

A Nazca-lemez térképe Forrás: Wikimedia Commons

A csendes-óceáni medence bezáródási folyamata,

az óceáni kéreg szubdukciója eredményezte az Andok felgyűrődését,

és ez a hegységképző folyamat (orogenezis) napjainkban is tart. Az alábukás övezetében az óceáni és a litoszféralemez ütközése miatt a kéregben igen nagy feszültség halmozódik fel, amely időnként pusztító erejű földrengésként pattan ki.

Az Andok hegyláncát az óceáni és a kontinentális lemez ütközése emeli a magasba Forrás: Wikimedia Commons

Dél-Amerika pacifikus partvidéke az említett okból szeizmikusan aktív területnek számít. A térségből eddig ismert legerősebb rengés – az 1960-as valdiviai, chilei földrengés – 9,5-es erősségű volt.