A világ legkisebb főemlőse megszégyenít bármilyen tornászt

egérmaki
Az egérmakik számára készített erőmérő nyújtó
Vágólapra másolva!
Az elbűvölő szürke egérmaki bámulatosan erős a kis termetéhez képest. Francia kutatók vizsgálták az állat kapaszkodásának erősségét, és megállapították, hogy testtömegének akár tízszeresét is képes megtartani.
Vágólapra másolva!

A kizárólag Madagaszkáron honos szürke egérmaki (Microcebus murinus) tömege 45-85 gramm között mozog. Ehhez képest hihetetlen erőt tud kifejteni.

Mininyújtó

Pauline Thomas, a lyoni ENS tudományos iskola végzett hallgatója arra volt kíváncsi, hogy miként tud ez az apró állat olyan erősen kapaszkodni az ágakon az icipici karjával. Ezért munkatársaival együtt tervezett egy kísérleti készüléket, amellyel meg tudták mérni az egérmakik kapaszkodási erejét. Eredményeiket a Journal of Zoology folyóiratban tették közzé.

A kutatásokba 62 egérmakit vontak be – hímet és nőstényt egyaránt – és egy makikra méretezett nyújtószerű készüléken lemérték, hogy mekkora erőt képesek kifejteni az állatok a rúdra, ha az ellenkező irányba húzzák őket.

Az egérmakik számára készített erőmérő nyújtó Forrás: Pauline Thomas

A korral a makik ereje is csökken

Az eredményekből kiderült, hogy a makik igazán figyelemreméltó tornászok: akár testsúlyuk tízszeresét is képesek elhúzni. Összehasonlításképpen az egereknél ez az érték csak egynegyede a testsúlyuknak, a patkányok meg kifejezetten puhányok, mert csupán testsúlyuk 7 százalékát tudják megtartani.

A nemek között nem tapasztaltak jelentős erőkülönbséget. Minél idősebb azonban az állat, annál gyengébb a szorítása.

Szürke egérmaki Forrás: Wikimedia Commons

A cikk társszerzője, Anthony Herrel úgy véli, hogy ez a rendkívüli erő az állat faágakhoz kötődő életmódjához való alkalmazkodás miatt alakult ki.

„Ha valaki keskeny ágakon mászkál, akkor nagyon erős szorításának kell lennie, ellenkező esetben könnyen oldalra borulhat az illető” – mondta a kutató a Discover magazinnak.