Utazzunk mintegy 5 milliárd km-re a Napunktól, egészen a Naprendszer peremvidékéig, ahol a Plútót és kísérőit találjuk. A Plútó ugyan már csak törpebolygó hivatalosan, azonban ez a tény mitsem változtatott kutatásának jelentőségén.
Olyan távol van Földünktől és olyan kevés napfény éri, hogy sokáig pusztán egyetlen kísérőjét ismertük, a legnagyobbat, a Charon-t. Azonban a New Horizons küldetés új távlatokat nyitott a Naprendszer e régiójának kutatásában.
Először jutott el a Plútóhoz és kísérőihez emberi kéz által készített űreszköz,
és soha nem látott felbontású felvételeket továbbított a Földre.
Az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) által készített videó segítségével mi is egy rövid utazást tehetünk a Charon felszíne felett.
A híradások sokat foglalkoztak a Plútóval, azonban a kutatók számára legalább olyan meglepetést okozott a legnagyobb hold, a Charon is. Egy sivár, a mi Holdunkhoz hasonló, kráterekkel tarkított világra számítottunk, azonban ennél sokkal izgalmasabbat találtunk!
2015. július 14-én a New Horizons a Plútó-rendszeren való átrepülése során számos felvételt készített a Charon holdjáról, melyeket csupán szeptember 21-én tudott továbbítani a Földre.
A felvételek a várthoz képest egy igen változatos és komoly aktivitásra utaló felszínt tártak elénk.
A Charon átmérője (1207 km) közel fele a Plútóénak, amivel a Naprendszerben relatíve (a bolygója tömegéhez viszonyítva) legnagyobb holdjának számít.
A felszínén hegyvonulatok, hasadékok, kanyonok rajzolódnak ki, amelyek elképesztő méretűek.
A legnagyobb kanyon az egyenlítői vidékén mintegy 1800 km-en át húzódik, mélysége pedig eléri a 7,5 km-t! Ezekkel a méretekkel négyszer hosszabb és négyszer mélyebb a Grand Canyon-hoz viszonyítva.
E gigantikus felszíni képződmények egyértelműen rendkívül aktív geológiai múltra utalnak. De vajon lehetséges-e következtetni a Charon felszínének jelenlegi kinézetéből a múltjára? A tudósok szerint a felszíni alakzatok arra utalnak, hogy
a hold egy belső hatás következtében mintha felfúvódott, kitágult volna,
miközben a felszín is megrepedezett, átalakult, éppen úgy, ahogyan a filmbeli főhős, Bruce Banner, átalakul és a hihetetlen Hulk lesz belőle, miközben sokszorosára fúvódik fel a teste. A hasonlat annyira megtetszett a kutatóknak, hogy a „Hulk-szerű” névvel illették a holdat.
Mi okozhatta a hold múltbéli felfúvódását? A kutatók feltételezése szerint egykor a holdnak lehetett saját belső hője, amely főként radioaktív elemek bomlásából származhatott. Ez a hő megolvasztotta a felszínen található vízjeget, amely leszivárgott a mélyebb kőzetrétegekbe,
ahol egy felszín alatti óceánt alkotott hosszú időn keresztül.
Amikor aztán a hold belső hőforrása lassan megszűnt és kihűlt, nem volt többé megfelelő energiaforrás, hogy a mélybe szivárgott víz folyékony maradjon, hiszen ilyen távol a Naptól, rendkívül hideg van. Ennek következtében a felszín alatti óceán megfagyott, kitágult és szétfeszítette belülről a holdat, létrehozva a változatos és hatalmas felszíni formákat, repedéseket.
Ha valóban így zajlott a bolygó geológiai fejlődése, akkor mindez rendkívüli jelentőségű az élet kutatása szempontjából az Univerzumban, hiszen egyre többször bizonyosodik be számunkra, hogy
az elsőre kopár és élhetetlen világoknak tűnő égitestek is otthont adhattak esetleg az élet kifejlődésének.
Mi lehetne erre újabb és elképesztőbb bizonyíték, minthogy a Plútó egyik holdja, a Charon, Napunktól elképesztő távolságban, hidegben és sötétségben mégis egykoron felszín alatti óceánnak adhatott otthont, amelyben talán számunkra elképzelhetetlen létformák élhettek?
(Zábori Balázs asztrofizikus, az MTA kutatójának összeállítása)