Cápák a barlang mélyén

cápa
A homoki tigriscápák barlangokba és hajóroncsokba is szívesen beúsznak
Vágólapra másolva!
A cápákat gyorsan suhanó nyíltvízi ragadozó halaknak tartjuk általában. Ez többnyire igaz is, ám akadnak olyan cápafajok, amelyek életmódjában több „cápátlan” vonás is felfedezhető.
Vágólapra másolva!

Nem erre számítottak a szigonyos vadászok

Nem mindennapi kalandban volt része múlt év december végén annak a három ausztrál búvárnak, akik a nyugat-ausztráliai Perth közelében fekvő Rottnest-sziget környékén szigonypuskával halakra vadásztak.

A homoki tigriscápák lassú mozgásúak, és szívesen keresik fel a víz alatti barlangokat, hasadékokat Forrás: Elter Tamás

A sziget északkeleti, elhagyatott partja közelében 25 méteres mélységbe süllyedve egy lélegzetelállító víz alatti barlangot fedeztek fel.

A kíváncsiság becsalogatta a búvárokat a barlang mélyére. Ryan Sanders a Sydney Morning Herald lapnak nyilatkozva elmondta, hogy a méretes üregbe beúszva arra lettek figyelmesek, hogy cápák bukkannak fel a barlang félhomályából.

A búvárok több homoki tigriscápával találkoztak a barlang mélyén Forrás: Ryan Sanders

A homoki tigriscápák (Carcharias taurus) nyugodtan viselkedtek,

szemmel láthatóan egyáltalán nem zavarta őket a „betolakodók” jelenléte.

(A homoki tigriscápát Ausztráliában szürke dajkacápának nevezik. Egészen az 1970-es évekig - alaptalanul - úgy tartották, hogy ez a faj felelős az ausztrál vizeken történt cápatámadások legnagyobb részéért.)

Egészen az 1970-es évekig a homoki tigriscápát tartották - alaptalanul - Ausztrália egyik legveszedelmesebb cápafajának Forrás: Elter Tamás

A búvárok elmondták, hogy a legnagyobb példány, ami a szemük elé került a furcsa barlangi merülés során, 8,5 láb (hozzávetőleg 2,6 méter) hosszú volt.

Sanders és másik két társa nem először merültek a térségben;

a nyugat-ausztráliai partok mentén viszonylag gyakori cápák elleni védekezésül mindhárman az uszonyukra rögzített, gyenge elektromos impulzusokat kibocsátó cápariasztót viseltek.

A Lorenzini-ampullák

A cápák rendelkeznek egy igen érzékeny, a mikroelektromos feszültségváltozást érzékelő szervvel, az orrukon lévő pórusszerű Lorenzini-ampullákkal. A Lorenzini-ampullák bizonyos távolságból még a homokba temetkezett halak, mint például a ráják vagy lepényhalak vérkeringése által keltett impulzusokat is érzékelik. Ezért akár már egy sima zseblámpaelem feszültsége is elviselhetetlen lehet számukra kis távolságból, de ugyanilyen hatása van a mágnespatkónak is. Az elektromos cápariasztók ezen az eleven működnek.

A riasztók jól működtek: amikor az érdeklődő cápák kétméteres távolságra közelítették meg a búvárokat - amint a beágyazott videón is látható -, hirtelen, mintha csak villám csapott volna beléjük, sarkon fordultak.

Sanders elmondta, hogy rendszeresen szoktak cápákkal találkozni a környék vizein. Noha a legfélelmesebb cápafaj, a nagy fehér cápa (Carcharodon carcharias) eddig még nem akadt az útjukba, de az ugyancsak rosszhírű tigriscápákkal (Galeocerdo cuvier) rendszeresen szembetalálkoznak.

Noha a tigriscápát a második legveszélyesebb fajként tartják számon, a búvárokkal szemben általában közömbösen viselkedik Forrás: Elter Tamás

A búvárok nyilatkozata szerint a tigriscápák soha nem tanúsítottak irántuk érdeklődést,

ezzel szemben a kisebb méretű bronzcápák (Carcharhinus brachyurus) a cápariasztó ellenére is rendkívül tolakodóan viselkedtek, amikor halakat szigonyoztak meg.

Barlangban tanyáznak, és resten pihennek

Az ausztrál vizeken relatíve gyakori homoki tigriscápa a közepes, nagy testű cápafajok közé tartozik. A kifejlett egyedek közül a nőstények méretesebbek, teljes testhosszuk elérheti a 2,8–3,5 méteres hosszúságot is.

A homoki tigriscápák világszerte előfordulnak a meleg vízű tengerekben Forrás: Elter Tamás

A homoki tigrisek több érdekes tulajdonsággal is rendelkeznek,

a csoportokban élő cápák – a kutatók által eddig még fel nem derített okból – szívesen beveszik magukat a nagyobb víz alatti üregek homályába.

A homoki tigriscápák barlangokba és hajóroncsokba is szívesen beúsznak Forrás: Blue Bay Divers

Az Egyesült Államok keleti, atlanti partvidékén, különösen Cape Cod környékén megfigyelték, hogy a homoki tigriscápák az ott viszonylag nagy számban fellelhető hajóroncsok körül gyülekeznek, amelyekbe rendszeresen be is szoktak úszni.

A homoki tigrisek lassú mozgású cápák Forrás: Elter Tamás

Az igen lassú mozgású homoki tigrisek egészen egyedülálló módon biztosítják a semleges lebegőképességüket. A cápák testtömege negatívan lebegőképes, azaz

ha nem úsznának folyamatosan, a felhajtóerő nélkül lassan lesüllyednének.

Mivel a csontos halakkal ellentétben a cápák nem rendelkeznek a lebegőképességet szabályozó úszóhólyaggal, a nyíltvízi fajok többsége kénytelen folyamatosan úszni. A homoki tigriscápák időnként a felszínre emelkednek, és levegőt nyelnek a gyomrukba, ezzel balanszírozva magukat.

Homoki tigriscápák egy hajóroncs belsejében Forrás: Youtube

A homoki tigriscápákon kívül ismert egy másik faj is, a nokturnális (éjszakai) életmódot folytató és az indopacifikus trópusi területeken honos fehér foltos szirtcápa (Trianedon obesus), amely ugyancsak előszeretettel költözik be többedmagával a barlangok mélyére, ahol hosszú órákon át képes heverni az aljzaton.

Barlangba beúszó fehér foltos szirtcápa Forrás: Jack's Dive Highlights

Az előbbi fajokkal csak nagyon távoli rokonságban álló dajkacápa-alakúak (Orectolobiformes) között ugyancsak akadnak üregekben tanyázó fajok. Közismert, hogy a cápák, szemben a csontos halakkal, nem rendelkeznek kopoltyúfedővel (operculum),

így többségüknek folyamatosan úszni kell ahhoz, hogy elegendő mennyiségű víz áramoljon a kopoltyúlemezeikre.

(Ezért fulladhat meg a cápa a víz alatt, ha például hálóba gabalyodik.)

A homoki tigriscápa a szája intenzív nyitogatásával vizet présel a kopoltyúlemezeire Forrás: Elter Tamás

Mind a homoki tigris, mind pedig a fehér foltos szirtcápa képes azonban szája intenzív nyitogatásával kellő mennyiségű vizet juttatni a kopoltyúlemezeire, ezért tudnak az aljzaton heverni hosszabb ideig.

Homoklakó furcsaságok

Vannak azonban még az előzőeknél is sokkal furcsább életmódot folytató cápák, amelyek közül néhányról azt sem mondanánk meg első ránézésre, hogy cápával van dolgunk. A nyolc ismert cáparend közül az angyalcápa-alakúak rendjébe (Squatiniformes) tartozó fajok például a rájákhoz hasonlóan kimondottan a fenéklakó életmódhoz alkalmazkodtak.

Az angyalcápák a fenéklakó életmódhoz alkalmazkodtak Forrás: Wikimedia Commons

A testformájuk is sajátos átmenetet alkot a cápák és ráják között; rendkívül széles mellúszójuk egybenőtt a fejükkel, és a rájákhoz hasonlóan a homokba temetkezve lesik a kisebb halakból álló zsákmányukat. Esetükben az életfunkciók fenntartásához elegendő mennyiségű víz bepumpálásáról a szemük mögött elhelyezkedő speciális szerv, az úgynevezett fecskendőnyílás gondoskodik. (Ilyennel rendelkeznek a ráják is.)

Az angyalcápák formája sajátos átmenetet alkot a cápák és a ráják között Forrás: Wikimedia Commons

Érdemes megjegyezni, hogy a nyíltvízi cápafajok is rendelkeznek fecskendőnyílással, ez azonban visszafejlődött, alig észrevehető gombostűfejnyi nyílás csupán. Ugyancsak a fenéklakó furcsa szerzetek számát gyarapítják a cápák világán belül a szőnyegcápák (Orectolobidae), amelyeket wobbegongként is emlegetnek.

A szőnyegcápa vagy wobbegong ugyancsak fenéklakó életmódot folytat Forrás: Tes

Ezek ugyancsak ellapult testformával rendelkeznek, és

különc sajátosságuk a „bajusz”, az orruk, szemük és szájuk környékén

észlelhető bőrlebenyek tömege. Kitűnő a rejtőszínük, tökéletesen beolvadnak a környezetükbe. Kedvelik a sekély vizeket; Ausztráliában több olyan baleset is előfordult már, amikor vigyázatlan fürdőzőket ért harapás, amint az aljzaton heverő szőnyegcápára léptek.

Ausztráliában már több balesetet okoztak a homokos aljzaton mozdulatlanul elnyúló szőnyegcápák Forrás: Blue Bay Divers

Ugyancsak képesek órákat az aljzaton heverészve eltölteni a rendkívül bizarr megjelenésű fűrészcápák (Pristiforiformes) képviselői. Ezek között találunk termetes halakat is, a felső állkapocs nyúlványát jelentő szélein fogazott „fűrésszel” (rosztrum) együtt néhány faj testhossza megközelítheti a négy métert is.

A fűrészcápák igen bizarr kinézetű teremtmények Forrás: Wikimedia Commons

A cápák több száz millió éves törzsfejlődése evolúciós sikertörténet, minden nagy földtörténeti kataklizmát túléltek, és ugyanúgy meghódították a parti öv vizeit, mint a nyílt óceáni térségeket a sarkvidékektől az egyenlítőig, valamint a mélytengerek koromfekete birodalmát.

A cápák közel 400 millió éve népesítik be a világóceánt Forrás: Elter Tamás

A cápák hosszú törzsfejlődésük során csak egyetlen, létüket fenyegető új veszélyforrás, a Homo sapiens megjelenésére nem tudtak felkészülni.