Bizarr titkokat rejtegetnek a pókhálók

fekete özvegy
Egy még nem ivarérett fekete özvegy nőstény
Vágólapra másolva!
A pókhálók olyanok, mint a bűntények helyszínei: a rajtuk hagyott genetikai anyagok alapján azonosítani lehet a pókokat és áldozataikat – erre jutottak azok a kutatók, akik a hálókon hagyott DNS-mintákat vizsgálták.
Vágólapra másolva!

A Plos One tudományos folyóiratban megjelent publikációban a tudósok állatkertekben tartott fekete özvegyeket (Latrodectus) tanulmányoztak - írja a BBC. Ha az alkalmazott technika más pókoknál is működik, az nagy segítséget jelenthet többek között a veszélyeztetett fajok nyomon követésében is.

A ragadozó és az áldozat is beazonosítható

A tanulmány vezető szerzője, Charles Xu mitokondriális DNS-t nyert ki az egyik amerikai állatkert fekete özvegyeinek hálóiból.

A genetikai minták alapján nem csupán a pókokat tudták beazonosítani, de azok prédáit is

– jelen esetben a pórul járt tücsköket. Korábban különböző külső jegyek szerint igyekeztek meghatározni az egyes pókfajokat, ez azonban sok hibalehetőségnek adott teret. Az új géntechnológiai eljárásoknak köszönhetően viszont minden eddiginél pontosabbá válhat a különböző pókfajok identifikálása.

Egy még nem ivarérett nőstény fekete özvegy Forrás: Wikimedia Commons

Segítheti a fajok védelmét

Az újfajta, DNS-vizsgálaton alapuló eljárás a veszélyeztetett pókok védelmét segítheti leginkább, hiszen így könnyebben nyomon követhetőek lennének az állatok. Az amatőr kutatók korábban is a hálókból (pontosabban azok szerkezetéből) indultak ki, amikor a pókok biológiai sokféleségét vizsgálták, ezt a fajta kutatómunkát egészíthetik most ki a mintavételezéssel.