Az elmúlt hatszázmillió évben a Föld élővilága öt alkalommal került a teljes kipusztulás közelébe. A tömeges kihalásnak nevezett esemény először az ordovíciumnak időszak vége felé, nagyjából 445 millió évvel ezelőtt sújtotta a fajokat, majd a devon kor végén, a 385 milliótól 359 millió évig tartó periódusban, illetve a perm legvégén, 252 millió évvel ezelőtt.
Utóbbi volt a legpusztítóbb mindezek közül, hiszen az akkori kihalás a tengeri élőlények 96 százalékát, a Föld összes fajának mintegy 70 százalékát érintette.
A feltételezett okok között egy korábban nem látott léptékű vulkánkitörés éppúgy szerepel,
mint a tengeri üledékből feltörő metángáz okozta üvegházhatás. Mindenesetre a kipusztulás olyan mértékű volt, hogy az élővilág újbóli térhódítása nagyjából tízmillió évet vett igénybe.
Az ordovíciumban végbement tömeges kihalásért az időszak vége felé kialakuló eljegesedés, továbbá az anoxia, azaz a tengervíz oxigénhiánya tehető felelőssé.
Emiatt a tengeri élővilág 57 százaléka kipusztult,
ami a második legsúlyosabb kihalási arány.
De az oxigénhiányon túl kellett lennie más geokémiai tényezőnek is, véli egy nemzetközi kutatócsoport, amely a Gondwana Research folyóiratban jelentette meg tanulmányát. Véleményük szerint ezen és még legalább két másik tömeges kihalás esetében a tengervíz nyomelem-egyensúlyának felborulása is közrejátszott.
Szelén nélkül nincs egészség
A ritka nyomelem fontos szerepet játszik az egészségünkben, átlagosan napi 150-200 mikrogramm szelén bevitel szükséges a szervezet számára. Az akut szelénhiánynak több káros következménye is lehet, mint például a depresszió, tartós fáradtság és levertség, pajzsmirigy-alulműködés, de szerepet játszik a férfi-női meddőség kialakulásában is. Az alacsony szelénszint káros hatással lehet a szervezet természetes ellenálló-képességére, gyengíti az immunrendszert.A nyomelemek, mint a cink, réz, kobalt, mangán és a szelén létfontosságúak az élethez, ám nagyon nem mindegy, milyen mennyiségben vannak jelen.
Szelénből a túl sok és a túl kevés is halálos.
Márpedig az előbb említett három tömeges kihalás idején extrém alacsony volt a világtenger vizében a szelén szintje.
Az a jelenség, hogy a szelén szintje az átlagoshoz képest két nagyságrenddel csökkent a tengervízben, döbbenetes mértékű plankton pusztuláshoz, áttételesen a tápláléklánc összeomlásához vezetett. A szelén ugyanis egy 2012-es elemzés szerint alapvető jelentőségű a fitoplankton fotoszintéziséhez.
Az eddigi tudományos kutatások szerint a kihalási eseményekért,
a tengeri gerinctelenek mintegy 60 százalékának kipusztulásáért az eljegesedés és a víz oxigénhiánya okolható.
Az ausztrál, brit, német és amerikai szakértőkből álló kutatócsoport viszont azt állítja cikkében, hogy az ismételten föllépő szelénhiány jócskán megelőzte a kihalási hullámokat, éppen annyi idővel, mint amennyit az aktuális tápláléklánc összeomlása tett ki.
A kutatók adatai szerint például a devon kor végén, 359 millió évvel ezelőtt észlelt, egyebek mellett a páncélos porcos halak eltűnéséhez is vezető, csökkent oxigénszint okozta kihalás előtt már legalább tízmillió évvel kimutatható a szelén alacsony aránya a mintákban.
A földkéreg lemeztektonikájától, mint az elemkörforgalom mozgatójától függ a tápláléklánc számára nélkülözhetetlen nyomelemek utánpótlása. A hegyláncok kiemelkedése a lemezszegélyek mentén felszíni eróziót okoz, amelynek következményeként a nyomelemekben dús ásványi törmelék belemosódik a folyókba, majd azokon keresztül a tengerekbe kerül.
Amikor az erózió időben megnyúlik, egyszersmind valamilyen okból lelassul a kőzetlemezek mozgása, a nyomelemek utánpótlása hiányt szenved,
az elemkörforgalom újbóli föllendüléséhez a hegységképződés újraindulása szükséges.
Ám a tömeges kihalásnak pozitív folyománya is van: új életformák megjelenéséhez teremt lehetőséget.
A késő devon kihalási esemény számos jelentős gerinces fajt magával rántott, de a korai négylábúak (tetrapodák) túlélték. A tetrapodák számára keletkezett új életkörülmények, pontosabban a megüresedett ökológiai fülkék (niche) esélyt adtak a hüllők és az emlősök evolúciójához.
Végső soron pedig az emlősök osztálya is egy kihalási eseménynek köszönhetően válhatott meghatározóvá a dinoszauruszok eltűnését követően.