Nem találnak magyarázatot a tömeges bálnapusztulásra

tőkebálna
Tőkebálna és borja
Vágólapra másolva!
337 bálnatetemet találtak Patagónia chilei részén. A tudósok egyelőre nem tudják mi okozhatta a tőkebálnák tömeges pusztulását.
Vágólapra másolva!

Az elpusztult ceteket még júniusban fedezték fel a szakemberek, akik a jelenség leírását egy tudományos szaklapban szerették volna publikálni. A hír azonban kiszivárgott, így hamar felkapta a chilei média – számolt be az esetről a National Geographic. Mivel a tetemek erősen oszlófélben vannak és eléggé nehezen megközelíthető helyre vetődtek, a kutatók idáig csak légi megfigyeléssel tudták tanulmányozni őket.

A tőkebálna (Balaenoptera borealis) a nyílt tengerek lakója, testhosszuk elérheti a 18 métert, súlyuk pedig a 28 tonnát. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján veszélyeztetett fajként szerepelnek. Mozgásukról nem sokat tudni, a NOAA (Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Ügynökség) szerint vándorlásaik sokszor kiszámíthatatlanok, olykor igen nagy számban bukkannak fel különböző helyeken.

Tőkebálna és borja Forrás: Wikimedia Commons

Verseny az idővel

Egy tengerbiológus, David Lusseau szerint a bálnáknak már csak a tetemét sodorta partra a víz, viszont az is elképzelhető, hogy legyengülten, betegen, de még élve vetődtek a szárazföldre. Véleménye alapján az egyes példányok ugyanannak a végzetes hatásnak voltak kitéve, ami viszonylag gyorsan végzett az állatokkal. Lusseau azt is kifejtette, hogy sokkal több cet pusztulhatott el, a tetemeknek csak egy részét sodorhatta partra a víz.

A kutatók most azon dolgoznak, hogy minél előbb a helyszínre tudjanak menni, mielőtt még a további vizsgálatok lehetetlenné válnának a testek egyre romló állapota miatt.